Sürgeti az alkotmánybírákat az alkotmányról népszavazást akaró MSZP-s

Vágólapra másolva!
Az MSZP-s Molnár Csaba azt kérte az Alkotmánybíróságtól, hogy rendkívüli eljárásban tárgyalja meg az új alkotmány népszavazásra bocsátására vonatkozó kezdeményezést.
Vágólapra másolva!

Nem hitelesítette az Országos Választási Bizottság az MSZP Demokratikus Koalíció Platform népi kezdeményezésének aláírásgyűjtő ívét, ezért Molnár Csaba "mély tisztelettel" arra kérte az Alkotmánybíróságot, hogy kivételes, rendkívüli eljárásban tárgyalja meg az új alkotmány népszavazására bocsátásának lehetőségét.

A politikus az Alkotmánybírósághoz intézett nyilvános kérését azzal indokolta, hogy fideszes politikusok nyilatkozatai alapján akár már jövő márciusban a parlament elé kerülhet az új alkotmány, és még ez előtt szeretnék összegyűjteni a szükséges mennyiségű aláírást. Azt kérte az Alkotmánybíróságtól: segítsen abban, hogy az új alkotmányról a magyar nép akarata, és ne az Országgyűlés döntsön.

Molnár szerint a Medián közvélemény-kutatása a platformot igazolja, mert e szerint az Orbán-kormány nem kapott felhatalmazást az alkotmányozásra, a megkérdezettek alig több mint egynegyede akar új alkotmányt, és a túlnyomó többség úgy gondolja, hogy az új alaptörvényről a népnek kell döntenie.

Az ellenzéki képviselő reményét fejezte ki, hogy a tél végén el tudják kezdeni az aláírásgyűjtést, amelynek eredményeként Orbán Viktor miniszterelnök is megváltoztatja a véleményét, és engedni fogja, hogy a nép döntsön egy ilyen fontos kérdésről.

Molnár politikai megrendelésről beszélt

Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció Platform zászlóbontó rendezvényén, október 22-én jelentette be, hogy országos népi kezdeményezést indítanak annak érdekében, hogy az Országgyűlés bocsássa népszavazásra az új alkotmányt.

A Molnár Csaba ügyvezető alelnök által benyújtott aláírásgyűjtési ívet azonban az Országos Választási Bizottság november közepén nem hitelesítette. Az aláírásgyűjtési íven az állt: "Kezdeményezzük, hogy az Országgyűlés az új alkotmányt - annak kihirdetése előtt - bocsássa népszavazásra". A szocialista politikus erre reagálva akkor úgy nyilatkozott: az OVB politikai megrendelést teljesített, ezért az Alkotmánybíróságtól kérik a testület elutasító döntésének a megsemmisítését.

Országos népi kezdeményezést legalább 50 ezer választópolgár támogató aláírásával nyújthatnak be. A megerősítő népszavazás intézménye benne van a magyar alkotmányjogban, de az elmúlt húsz évben még nem volt rá példa, hogy ilyet tartottak volna.