Megvertek és kiraboltak egy utast egy Kisvárdára tartó személyvonaton

Vágólapra másolva!
Megvert és kirabolt egy utast egy férfi egy Kisvárda felé közlekedő személyvonaton szerdán. A sértett mielőtt vonatra szállt együtt ivott a támadójával Pátrohán.
Vágólapra másolva!

Egy 34 éves férfi Pátrohán italozott szerda délelőtt, majd felszállt egy személyvonatra, ami Kisvárda felé tartott. Egyedül ült a vagonban, amikor megjelent egy férfi, akit még Pátrohán meghívott egy italra, és szó nélkül ütni kezdte. Az 59 éves pátrohai lakos közel kétezer forintot, egy doboz cigit és egy öngyújtót vett el a verés miatt vérző áldozatától.

A megsérült férfi Kisvárdán leszállt a vonatról és egy ismerőséhez ment, ahol megfürdött. A rendőrségen csak délután tett feljelentést a sértett. A rendőrök a késői bejelentés ellenére még szerdán elfogták a feltételezett támadót. Az 59 éves férfit őrizetbe vették rablás és súlyos testi sértés gyanújával és kezdeményezték az előzetes letartóztatását.