Az MFB korábbi vezetésének felelősségét is vizsgálják a Magtárház Kft. ügyében

Vágólapra másolva!
Befejezés előtt áll az a büntetőügy, amiben három személyt gyanúsítanak több mint hatszáz millió forintos hűtlen kezeléssel. Az elszámoltatási kormánybiztos szerint az ügyben felvetődhet a Magyar Fejlesztési Bank korábbi vezetésének felelőssége is.
Vágólapra másolva!

Összességében több mint 665 millió forint értékben elkövetett hűtlen kezeléssel gyanúsítanak három személyt, akik szerepet vállaltak az adonyi magtárbázis felépítésében és működtetésében - írja a Magyar Nemzet. A Nemzeti Nyomozó Iroda 2009 vége óta hűtlen kezelés bűntettének megalapozott gyanúja miatt nyomoz a Magtárház Kft. által Adonyban megvalósított intervenciós gabonatárház beruházásával kapcsolatban. A büntetőeljárás befejezés előtt áll, jelenleg az iratismertetés előkészítése zajlik.

A vizsgálat tárgyát annak tisztázása képezi, hogy a magtárház megvalósításában született egyes szerződések indokoltak voltak-e, ha nem, ezek milyen célból jöttek létre. Az állami kézben lévő Magyar Fejlesztési Bank a beruházáshoz körülbelül 11,3 milliárd forint hitelt nyújtott. Az eddig áttekintett dokumentumok alapján felvetődhet az MFB korábbi vezetésének felelőssége is - mondta a lapnak Budai Gyula elszámoltatási és korrupcióellenes kormánybiztos.