Népszabadság: Új arculatot adna a parlamentnek Kövér László

Vágólapra másolva!
Egységes megjelenést szeretne a parlamentnek Kövér László fideszes házelnök, a tervezés már folyamatban van - értesült a Népszabadság.
Vágólapra másolva!

A rendszerváltás óta az Országgyűlés, az országgyűlési képviselők és az Országgyűlés Hivatala is többféle megjelenési formát, arculatot használ - mondta a Népszabadságnak Altorjai Anita, az Országgyűlés sajtófőnöke. Elmondása szerint "Kövér László házelnök arra törekszik, hogy ez az arculat egységes legyen; ez a folyamat jelenleg az előkészítés szakaszában van".

A Népszabadság parlamenti forrásokra hivatkozva azt írja, hogy az egységes megjelenés érinti még a hivatalos levélpapírt is. A parlamenti sajtószobában már most új paraván előtt tartanak sajtótájékoztatókat a frakciók, illetve a képviselők. A paraván színe az ülésszak kezdete óta is változott, mégpedig aranybarnára, ami a képernyőn már enyhén narancsosnak tűnik a megvilágítástól függően - írja a lap.

Az írás emlékeztet arra, hogy Kövér László megválasztását követően egyértelművé tette: mint házelnök, változásokat szeretne. Azt tapasztalta ugyanis, hogy "nemcsak az ülésteremben van rendetlenség, hanem az épületen belül, a folyosókon sincsenek olyan szabályok, amelyek világossá és egyértelművé tennék, ki milyen céllal, illetve felhatalmazással tartózkodik ott".

A Népszabadság írása szerint Kövér Lászlót a kupolacsarnokban, a Szent Korona közelében terjengő, a büféből kiáramló "pörköltszag" is zavarta, ennek megváltoztatását is szeretné elérni.