Gömbös Gyula továbbra is Szeged díszpolgára marad

Vágólapra másolva!
Továbbra is díszpolgár marad Szegeden Gömbös Gyula, miután az önkormányzat Fidesz-KDNP-s és jobbikos tagjai leszavazták azt a szocialista indítványt, amely megfosztotta volna a címtől. A KDNP azért szavazott ellene, mert szerintük Gömbös nem tehető felelőssé a halála után történtekért.
Vágólapra másolva!

Továbbra is Szeged díszpolgára marad Gömbös Gyula, mert pénteki ülésén a város közgyűlése nem vette napirendjére a szocialista Tóth Károly egyéni indítványát, amely megfosztotta volna az elismeréstől az egykori miniszterelnököt. Az indítvány napirendre vételét az MSZP, a Szabad Város Egyesület, az LMP támogatta, a Fidesz-KDNP frakció és a Jobbik képviselője ellenezte.

Tóth Károly a szavazás után tartott sajtótájékoztatóján közölte, azért tartotta fontosnak, hogy a májusi közgyűlésen döntés szülessen Gömbös Gyula díszpolgári címéről, mert közeledik a szegedi halálvonatok indulásának évfordulója. 1944. június 25. és 29. között kilencezer szegedi zsidót hurcoltak el, közülük kétezren soha nem térhettek haza - mondta. Gömbös Gyula nyíltanantiszemita volt, közvetett felelőssége vitathatatlan a magyarországi zsidók meggyilkolásában és Magyarország második világháborús hadba lépésében - fogalmazott a politikus.

Haág Zalán (KDNP), a szegedi közgyűlés kulturális bizottságának elnöke hangsúlyozta, ha ma kellene dönteni Gömbös Gyula díszpolgári címéről, nem támogatná, hogy odaítéljék az elismerést az egykori miniszterelnöknek, Gömbös Gyulát azonban 1935-ben választották szegedi díszpolgárává. A szegedi közgyűlés három kritériumhoz kötötte a korábban odaítélt díszpolgári címek visszavonását: a cím odaítélésének időpontjában Magyarország nem volt szuverén állam, az érintettek közreműködtek magyar hazafiak kivégzésében, és felléptek az ország önrendelkezése ellen - közölte Haág Zalán. Szerinte Gömbös Gyula esetében nem áll fenn ez a három követelmény, és az 1936-ban elhunyt politikusnak nem róhatók fel a nyolc évvel halála után történtek.

Keresztúri Farkas Csaba, a Jobbik önkormányzati képviselője kijelentette: pártja büszke Gömbös Gyulára, s ma is odaítélné neki Szeged díszpolgári címét.

A szegedi önkormányzat másodszor tárgyalta Gömbös díszpolgári címét, a szocialista képviselő javaslata már áprilisban sem kapott többséget, de akkor öt egykori dízspolgárt, köztük Rákosi Mátyást megfosztottak a címtől.