[origo] itthon

100
90

Futóműhiba miatt hajtott végre kényszerleszállást a Wizz Air londoni járata Ferihegyen

[origo]|2011. 07. 19., 21:22|Utolsó módosítás:2011. 07. 19., 21:32|

Röviddel a felszállás után visszafordult a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérre a Wizzair londoni járata - erősítette meg az Index értesülését az [origo]-nak Hardy Mihály, a reptér és Varró Balázs, a Wizz Air szóvivője. A viharos időjárás miatt közben több Budapestre érkező gép sem tudott leszállni a repülőtéren.

Az Airbus 320-as pilótája kevéssel a felszállás után futóműhiba-jelzést kapott, ezért az utasok biztonsága érdekében a kapitány úgy döntött, hogy visszafordul - mondta az [origo]-nak Varró Balázs, a Wizz Air szóvivője.

A gép fedélzetén 176 utas volt, a landolásnál senki nem sérült meg. A Wizz Air a szóvivő tájékoztatása szerint 11 órakor másik géppel szállítja Londonba az utasokat.

A viharos időjártás miatt közben több, Budapestre érkező gép sem tudott leszállni a repülőtéren.

A Malév prágai járata először átstartolt, majd Belgrádba kért útvonalat. A Párizsból, illetve Moszkvából érkező Malév-járat sem tudott leszállni, a Germanwings két járata pedig az úgynevezett várópontok fölött körözött.

[origo] címlapon»

Forrás: MTI/Magócsi Márton Hogy lehet egy bevándorló a magyarok barátja? Ne hangoskodj, ne tolakodj, ne mássz a beszélgetőtársad arcába és ne kérdezgesd a fizetéséről - ilyen tanácsokkal látja el a menekülteket a Bevándorlási Hivatal. Tanuld ...
    Fotó: Tuba Zoltán [origo] Ahol Orbán sem ment fel a tizedikre Disznót vágnak a panel folyosóján, nem fizetik a közös költséget, oda vizelnek, ahol éri őket az inger - ilyen keserű mondatok áradtak azokból az avasi lakosokból, akik ...
    Forrás: MTI/Cseke Csilla Mihez kezd a kormány a gyilkos gyerekekkel? Tizenkét éves gyerekeket is büntethetővé tenne az új büntető törvénykönyv tervezete, ha nagyon súlyos bűncselekményt követnek el. A kormány szerint ez a "speciális ...
    Forrás: AFP Kiabálnék, hogy tartsanak minket otthon Csak a frissen kiköltözöttek között van olyan, aki nem tekinti véglegesnek németországi kitelepülését az [origo] által megkérdezett, Németországban dolgozó magyarok ...
    Forrás: MTI/Kovács Attila A pad alá kergetik a fideszeseket A Jobbik két év múlva kormányozni fog Vona Gábor, a Jobbik szombaton újraválasztott elnöke szerint, aki külön megdicsérte a Fidesz által legjobban utált képviselőtársát ...
70
AEG Favorit 54000 VIO teljesen beépíthető mosogatógép12 teríték, A,A,A osztály, automata program, vízfogyasztás: 11 liter, Aqua Controll, Töltetérzékelés - SensorLogic...
99.900 Ft
80
hirdetés

Hirdetés

  • 30
  • 20
  • 10

Hirdetés

60
50
40

Olvasnivaló

Forrás: AFP Nicole Kidman lepisilte Zac Efront (18+) Kidman élvezettel veti bele magát az ostoba kisvárosi rüfke hálás szerepébe.
Forrás: AFP Maffiaállamot takargatnak Aurovíziós Dalfesztivál házigazdája, Azerbajdzsán korrupciót és kemény elnyomást próbál elfedni.
Forrás: AFP/Odd Andersen Miért nem hagyja a francba a megszorításokat Európa? Miért nincs alternatívája a megszorításoknak, merre vezet Orbán magyar útja?

További adatok » Időjárás »