Nemzeti termékkosarat és emblémát tervez a fogyasztóvédelmi hatóság

Vágólapra másolva!
A vásárlásra ajánlott minőségű árukat felsoroló úgynevezett nemzeti termékkosarat állít össze a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság (NFH) még az idén, és legkésőbb jövőre bevezeti a többletszolgáltatást nyújtó vállalkozásoknak adható fogyasztóbarát emblémát is - mondta Pintér István, a szervezet főigazgatója. Szerinte a fogyasztóvédelem területén is országos kockázati térképre van szükség a hatékonyabb megelőzés érdekében.
Vágólapra másolva!

A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeleténél (PSZÁF) már működő jó gyakorlat mintáját követve a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság esetében is célszerű lenne jogszabályban biztosítani, hogy a fogyasztók széles rétegét érintő problémás területeken bővebb jogkörük legyen. Ilyen például, hogy meghatározott időintervallumon belüli adatszolgáltatásra szólíthassanak fel cégeket - mondta Pintér István, a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság (NFH) főigazgatója.

Az országos kockázati térkép kialakításával megszüntetnék a korábbi évek gyakorlatát, hogy a hatóság csak a kialakult problémára tudott reagálni, ehelyett lehetőség lenne erőteljesebben preventív jelleggel fellépni - tette hozzá a főigazgató. Szerinte ha a nagyobb hatáskört biztosító jogosultságot még ez év őszén megkapnák, akkor az év végére kialakítanák a fogyasztóvédelmi kockázati térképet, és ezt használnák a jövő évi munkában.

A főigazgató emlékeztetett arra, hogy a hatékonyabb munkát segíti a hatóság által indított fogyasztóvédelmi konzultáció is, amelynek eredményét kéthetente összesítik. Augusztus 11-ére, a fogyasztóvédelmi stratégia társadalmi vitájának végére már lehet következtetéseket levonni a hazai fogyasztóvédelemről - jelezte. A konzultáció végén szerinte kiderül, hogyan látják a fogyasztók a jövőbeni célokat, az ellenőrzéseket, a prioritásokat, amelyeket a 2012. évi vizsgálati programban megjelenítenek.

Rendteremtés

Pintér István hangsúlyozta, hogy a fogyasztóvédelemben kétségkívül rendet kell tenni azokon a területeken, ahol az ellenőrök korábban sok kifogást tettek. Például az elektronikus kereskedelem, a közüzemi szolgáltatások, a panaszbejelentések, a számlázási problémák, az utaztatással egybekötött termékértékesítés területen.

Ez utóbbival kapcsolatban a főigazgató jelezte, hogy nagyon jó szabályozási gyakorlat működik több európai országban is, köztük Ausztriában, amelynek átvételét javasolják. Az utaztatással egybekötött termékértékesítés estén szigorítani kellene az ilyen típusú tevékenység feltételrendszerét, a tevékenységet pedig a helyi kamaránál előzetesen be kellene jelenteni.

Embléma a többletszolgáltatásért

A főigazgató úgy értékelte, hogy a vállalkozások és a fogyasztók egyaránt kedvezően fogadják a hatósági szemléletváltást, a jellemzően pozitív hozzáállást, amelynek megjelenítési formája a pozitív lista, és a kidolgozás alatt lévő "fogyasztóbarát embléma" bevezetése. A várhatóan 2012. január elsejétől odaadható embléma megszerzéséhez a jogszabályban meghatározott kötelezettségen felül nyújtott többletszolgáltatásra is szükség lesz.

Pintér István beszámolt arról, hogy a határon átnyúló fogyasztóvédelemben jelentős eredményeket értek el. A hatóság még tavaly megkötötte a határ menti országok illetékes szervezeteivel az együttműködési megállapodásokat, amelyek alapján közös ellenőrzésekben vesznek részt, és az ott szerzett tapasztalatokat saját területükön is felhasználják. Például a román határszélen találtak olyan gyógyhatású készítménynek feltüntetett terméket, amely nem megengedett hallucinogén adalékanyagot is tartalmazott. Emiatt ellenőrizték a magyar oldalon is, hogy került-e piacra ez a termék.

Nemzeti termékkosár

Pintér István elmondta, a hatóság arra készül, hogy svéd minta alapján még lehetőleg az idén, de legkésőbb jövőre nemzeti termékkosarat állít össze különböző termékkört lefedő minőségi árukból, ezt negyedévente frissítik. A kosárba csak olyan áruk kerülhetnek szigorú feltételek alapján, amelyek garantáltan biztonságosak, kategóriájukban minőséget képviselnek, ezért vásárlásra ajánlják - mondta a főigazgató.

A főigazgató szólt arról is, hogy az idén várhatóan kiegészül a fogyasztóvédelem állami oktatásának rendszere. Jelenleg az akkreditációs bizottság vizsgálja az NFH és az egri Eszterházy Károly Főiskola által közösen kidolgozott mesterképzésre szóló fogyasztóvédelmi, eredetvédelmi tananyagot.

Több egyetem bevonásával pedig lehetőséget teremtenek a fogyasztóvédelemben is a doktori képzésre. A kaposvári egyetemen másoddiplomás fogyasztóvédelmi pedagógusképzést indítanak várhatóan szeptemberben, ezenkívül szerepel a tervekben az érdekképviseletekkel együttműködve egy nyolcmodulos, "e-learning formában elsajátítható" tananyag közzététele a hatóság honlapján a vállalkozások számára, hogy fogyasztóvédelmi ismereteket szerezhessenek.