Tétényi: Szeptembertől nem lesz Esztergomban közigazgatás

Vágólapra másolva!
A képviselőtestülettel állóháborút vívó független polgármester, Tétényi Éva szerint hamarosan a segélyeket sem fogja tudni kifizetni a város, mert a pénzügyi osztályon nem marad aláírásra jogosult munkatárs.
Vágólapra másolva!

Az MTI-nek eljuttatott közleményében Tétényi Éva független polgármester csütörtökön azt írta, a polgármesteri hivatal összeomlása már az előző városvezetés idején elkezdődött, mivel több osztály élén már akkor sem volt megfelelő szaktudású vezető, illetve megbízott vezetők látták el a szakmai feladatokat.

"Több hónapja jelzem, hogy a közigazgatás is megszűnhet Esztergomban. Ez szeptembertől meg is valósul, hiszen a jegyző szülési szabadságra készül, az aljegyző és jegyzői iroda vezetője más településeken vállalt felelős megbízatást, valamint tovább folytatódik a szakemberek elvándorlása a hivatalból" - áll a közleményben. Tétényi Éva július közepén fordult Navracsics Tibor miniszterelnök-helyetteshez, hogy fontolja meg egy kormánybiztos kinevezését.

Esztergomban hónapok óta tart a szembenállás a tíztagú Fidesz-frakció és a kétharmados aránnyal megválasztott független polgármester között. A tavaly októberi önkormányzati választáson Tétényi Éva nagy többséggel legyőzte a korábbi fideszes polgármestert, Meggyes Tamást, az egyéni választókörzetekben azonban mindenhol a Fidesz-KDNP jelöltjei (illetve egy helyen az általuk támogatott független induló) nyertek, így abszolút többségük van a képviselő-testületben.

A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium csütörtökön reagált Tététnyi Éva reggeli kijelentésére. A KIM szerint a Bertalan Judit kormánymegbízott által vezetett Komárom-Esztergom Megyei Kormányhivatal és Tétényi Éva között folyamatos a párbeszéd, ezért nem indokolt egy kormánymegbízott kinevezése.

Önkéntesek segítik Tétényi munkáját

Július utolsó és augusztus első hetében három alkalommal hívott össze képviselő-testületi ülést Tétényi Éva. A döntéshozók elé több mint hetven előterjesztés került, de a források átcsoportosítását nem szavazta meg a Fidesz-frakció. Nem sikerült alpolgármestert sem választani. Tétényi Éva a jobbikos Stámusz Andreát jelölte a posztra, akit a titkos szavazás során nem választottak meg július 28-án.

A polgármester már több alkalommal jelezte, hogy munkáját nem tudja a megfelelő színvonalon végezni, mert nincsen aljegyző, a polgármesteri kabinet nincsen feltöltve, így önkéntesek segítik a munkáját napi nyolc-tíz órában. Munkafeltételeinek bemutatását és megvitatását egy hete kezdeményezte Tétényi Éva, azonban előterjesztését napirendre sem vette a képviselő-testület.

"Nemsokára ott tartunk, hogy a pénzügyi osztályon nem lesz aláírásra jogosult személy, nem tudunk segélyeket sem fizetni. Amíg a hivatal vezetője a polgármestert nem méltatja arra, hogy a szervezeti átalakítást megbeszéljük, és nem adnak munkatársakat, addig nincs mit beszélni az együttműködésről" - fogalmazott ekkor Tétényi.