Meghalt a lezuhant sportrepülő pilótája

Vágólapra másolva!
Szántóföldre zuhant egy kisrepülőgép vasárnap délután. A gép pilótája meghalt, az egyik utas súlyosan, a másik életveszélyesen megsérült.
Vágólapra másolva!

Kórházba szállítás után meghalt annak a kisrepülőgépnek a pilótája, amely vasárnap délután eddig ismeretlen okból lezuhant a Fejér megyei Újbarok és Szár között egy időszakosan működő repülőtér közelében - közölte R. Szabó Ágnes, a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.

A brit gyártmányú Bulldog típusú kisrepülőgép a gép egy időszakosan működő reptér melletti szántóföldre esett. Az egyik utas súlyosan, másik utas - egy nő - életveszélyesen megsérült - írja a rendőrség honlapja. Két mentőautó és két mentőhelikopter érkezett a helyszínre.

A bicskei repülőtérről szállt fel és iskolakört repült az a magyar kisgép, amely vasárnap délután lezuhant - közölte a Közlekedésbiztonsági Szervezet szóvivője. A szerencsétlenül járt kisgép magyar lajstromban volt. Vasárnap többször is felszállt a bicskei repülőtérről, hogy helyi repülést végezzen. A balesettel végződött útján iskolakört ment a gép a repülőtér fölött, és e közben a negyedik fordulónál, néhány tízméteres magasságban "megbillegtek a szárnyai", majd meredeken a földnek csapódott - mondta el Bajkó Erika.

A pilótát egyelőre nem sikerült meghallgatni, a baleset körülményeit szakértők bevonásával vizsgálja a rendőrség.

Forrás: MTI/Kovács Attila

Hárman megsérültek, amikor kukoricaföldre zuhant egy kisrepülőgép Fejér megyében.