MN: A Matolcsy-féle koncepció több államilag finanszírozott helyet biztosítana a felsőoktatásban

Vágólapra másolva!
A Hoffmann Rózsa nevéhez fűződő felsőoktatási koncepcióhoz képest lényegesen kisebb mértékben csökkentené az államilag finanszírozott helyekre felvehető hallgatók számát a Nemzetgazdasági Minisztérium - írja a szerdai Magyar Nemzet. A lap úgy tudja, a műszaki, természettudományos és informatikai hallgatók számát a duplájára emelné, az orvos- és pedagógusképzés keretszámát pedig szinten tartaná a tárca.
Vágólapra másolva!

Az új felsőoktatási törvény koncepciójának legutóbbi verziójával szemben negyven százalék helyett tíz százalékkal csökkentené a következő három évben az államilag támogatott felsőoktatási képzésre felvehető hallgatók számát a Nemzetgazdasági Minisztérium - írja a szerdai Magyar Nemzet a birtokába került dokumentumokra hivatkozva. A műszaki, természettudományos és informatikai hallgatók számát a duplájára emelné, az orvos- és pedagógusképzés keretszámát pedig szinten tartaná a tárca.

A minisztérium Orbán Viktor felkérésére készített jelentése leszögezi: a munkahelyteremtés hosszabb távon csak az iparosítás újraindításával képzelhető el, az iparosításhoz pedig műszaki szakemberekre van szükség. A Matolcsy György nemzegazdasági miniszter nevéhez fűződő dokumentum a Széll Kálmán-tervben és a Hoffmann Rózsa-féle felsőoktatási koncepció legutóbbi verziójában foglaltaknál lényegesen kisebb létszámcsökkentést tervez az államilag finanszírozott helyeken.

A Matolcsy-féle dokumentum leszögezi: a 2012-2014-es időszakban kiemelt feladat az informatikai, műszaki és természettudományos képzés jelenlegi keretszámainak megduplázása, valamint az, hogy az állami oktatás- és egészségügy felsőfokú szakemberképzése államilag finanszírozott maradjon. Ezzel szemben kilencven százalékkal csökkentenék többek között az ingyenes agrár-, bölcsész- és jogi képzésre felvett hallgatók számát - írja a Magyar Nemzet.

A lap úgy tudja, vasárnap tárgyalja a kormány a közoktatásról és a felsőoktatásról szóló törvény koncepcióját, utóbbi kormány elé benyújtott változata két lényeges ponton változott: bekerült az az elképzelés, amely szerint az államilag finanszírozott képzésre jelentkezőkkel szerződést kötne az állam, valamint az, hogy néhány éven belül csak tudományegyetemek és főiskolák maradnának.