Áramütés miatt meghalt két munkás Dabroncon

Vágólapra másolva!
Egy raktárhelyiség szigetelésén dolgoztak a munkások, amikor a baleset történt. Ketten meghaltak, hárman súlyos sérüléseket szenvedtek az áramütés miatt, egy embernek állapota pedig életveszélyes.
Vágólapra másolva!

Áramütés miatt két ember meghalt, négy pedig megsérült a Veszprém megyei Dabroncon. Bakos György, a megyei katasztrófavédelem szóvivője elmondta: egy raktárhelyiség szigetelésén dolgozott hat ember, és egy állványzatot próbáltak az épülethez tolni, de a fémcső hozzáért egy 20 ezer voltos vezetékhez.

Egy munkást súlyos, életveszélyes sérülésekkel szállították mentőhelikopterrel kórházba, három ember pedig súlyos sérüléseket szenvedett. Az egyik férfit a helyszínen újra kellett éleszteni, a veszprémi kórházba szállították, még mindig életveszélyes az állapota. A baleset Győrbe szállított sérültje súlyos sérüléseket szenvedett, de állapota stabil. Az Ajkára érkezett két beteg állapota kielégítő.

Czirner József, az Országos Mentőszolgálat regionális igazgatója korábban elmondta, hogy a mentősök egy órán át próbálták újraéleszteni a két férfit, de az áramütés következtében feltehetően azonnal megállt a szívük. Hozzátette: a nagyfeszültség közvetlen érintkezéssel égési sérülést okoz, a dabronci festőket a fémállvány közvetítésével érte az áramütés. Elmondta, hogy Győrben ápolt sérült 30-40 százalékos égési sérülést szenvedett. A többieken "áthúzott" az áram, amely még 24 órán belül is okozhat szívmegállást, és halálos szívritmuszavart.

A rendőrség foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés miatt indított nyomozást. A megyei kormányhivatal közölte, hogy a Veszprém Megyei Kormányhivatal Munkavédelmi és Munkaügyi Szakigazgatási Szervének munkatársai a helyszínen vizsgálják a halálos munkabaleset körülményeit. A hat ember két munkáltató alkalmazásában állt.