Kövérnek is szóltak új frakciójukról Gyurcsányék

Vágólapra másolva!
Gyurcsány Ferenc vezetésével az MSZP-ből szombaton kivált Demokratikus Koalíció (DK) levélben tájékoztatta Kövér László házelnököt, hogy külön frakciót alakítottak. A DK szerint nem kell fél évre a függetlenek közé ülniük. Kövér László azt mondta, hogy a nemzeti ünnepen "nem kíván Gyurcsány Ferencékkel foglalkozni".
Vágólapra másolva!

Levélben tájékoztatta Kövér László házelnököt Molnár Csaba arról, hogy vezetésével szombaton megalakult a Demokratikus Koalíció (DK) parlamenti frakciója.

A politikus az MTI-nek vasárnap azt mondta, képviselőcsoportjuk a házszabálynak megfelelően jött létre, és mivel nem kiléptek vagy kizárták őket az MSZP-frakcióból, hanem új képviselőcsoportot alakítottak, nem kell fél évre a függetlenek közé ülniük. Ezért arra számítanak, hogy a hétfői ülésnapon - napirend előtt - már fel is szólalhatnak a parlamentben.

Hazaérkezésem után tájékozódom e kérdésben - mondta a Brazíliában tartózkodó Kövér László vasárnap az új frakció megalakulásáról. A házelnök - aki tíznapos hivatalos látogatásra utazott Uruguayba és Brazíliába - azt mondta: "Magyarországon és a brazíliai magyarok körében egyaránt nemzeti ünnepet ünneplünk, így nem kívánok foglalkozni Gyurcsány Ferencékkel". Kövér László hivatalos látogatása október 29-ig tart.

Molnár Csaba az MDNP-re hivatkozott

Gyurcsány Ferenc korábbi miniszterelnök az általa vezetett platform egyéves születésnapján, szombaton jelentette be, hogy távoznak az MSZP-ből, és Demokratikus Koalíció néven új balközép pártot alakítanak. Azt is közölte, hogy a szocialista képviselőcsoportból vele együtt távozó tíz politikus létrehozta a párt parlamenti frakcióját.

Molnár Csaba az MTI-nek arról az 1996 márciusában hozott alkotmányügyi bizottsági határozatról beszélt, amely szerint az MDF-ből távozó képviselők - Szabó Ivánnal az élükön - jogszerűen hozták létre a Magyar Demokrata Néppárt frakcióját. Hozzátette, hogy az MSZP véleményét a jelenleg alkotmánybíróként dolgozó Bihari Mihály, a Fideszét pedig Szájer József képviselte, és mindketten a fenti álláspont mellett érveltek, majd annak szabályszerűségét az országgyűlés is kimondta.

Molnár szerint az országgyűlés vezetésének nincs más teendője, mint tudomásul venni a döntésüket. A Demokratikus Koalíció ezért hétfőre bejelentkezik napirend előtti felszólalásra - közölte. Molnár azt mondta, rajta és Gyurcsány Ferencen kívül Baracskai József, Ficsor Ádám, Kolber István, Oláh Lajos, Szűcs Erika, Vadai Ágnes, Varju László és Vitányi Iván lesz tagja a frakciónak.