[origo] itthon
Megdézsmálnák az áfaemelést a fideszesek
Szabó András|Baksa Roland|2011. 11. 03., 15:10|Utolsó módosítás:2011. 11. 03., 17:10|Több kormánypárti képviselő, köztük Rogán Antal is arra számít, hogy a kormánynak több bevétele lesz jövőre, mint amennyit tervez. Az általuk várt plusz pénz elköltésére javaslatuk is van a fideszeseknek, Rogán Antal V. kerületi polgármester a Ferenciek tere felújítására fordítana 1,5 milliárdot, a XVII. kerületi fideszes polgármester pedig egy sportcsarnok építésére szeretne kapni ugyancsak 1,5 milliárd forintot a jövő évi költségvetésből.
Húszmilliárd forintnál is nagyobb lyukat ütnek a jövő évi költségvetésen azok a módosító indítványok elfogadásuk esetén, amelyeket kormánypárti képviselők nyújtottak be a 2012. évi költségvetési törvényjavaslathoz az első körben.
Közel háromtucatnyi módosító indítványt jegyeznek fideszes és kereszténydemokrata honatyák abból a 476 javaslatból, amely a jövő évi költségvetési törvényjavaslathoz érkezett a szerda késő esti első határidőig. A kormánypártiak között több olyan van, amelyik egyenként formálisan ugyan nullszaldós, valójában azonban néhány milliárd forinttal növelné a költségvetési hiányt.
Lesz több pénz
Lázár János 7,8 milliárd forinttal növelné a bíróságok és az ügyészség forrását, a pluszpénznek pedig a kormány által a költségvetésbe beírtnál éppen ennyivel nagyobb illetékbevétel lenne. Másik három képviselőtársa az áfabevételeket érzi alultervezettnek. Manninger Jenő szerint 5,2 milliárd forinttal több áfapénz folyik majd, ebből vasúti hidakat és acélszerkezeteket újítana fel. Sebestyén László "az állam tulajdonosi felelősségével kapcsolatos környezetvédelmi feladatokra" költene 6,2 milliárd forinttal többet, míg Bánki Erik a Magyar Turizmus Zrt. marketingtevékenységét támogatná meg 2 milliárddal, szintén a szerinte ennyivel nagyobb áfabevételek nyújtanának erre fedezetet.
A képviselők azonban nem vitatják a kormány makropályáját, vagyis az illeték- és adóbevételeket megalapozó gazdasági környezetet, így a javaslatokból nem derül ki, hogy miért folyna be az illetékekre és áfára beírt magasabb összeg. Tavaly év végén, a 2011-es költségvetés szavazásánál a kormánypárt képviselők ugyanezzel a módszerrel juttattak százmilliárd forintnál is több pénzt különféle állami feladatokra. Papíron megemelték a költségvetés áfabevételi előirányzatát, de idén év elején a kormánynak kellett korrigálnia, részben ezért kellett februárban 250 milliárd forintos stabilitási tartalékot képezni, majd év közben elvonni, mert a költségvetési törvénybe foglalt áfaszám nem volt megalapozott.
A jövő évi költségvetésből másfél milliárd forintot fordítsanak a belvárosi Ferenciek tere és Kossuth Lajos utca felújítására - ezt tartalmazza Rogán Antal V. kerületi polgármester indítványa. Rogán - aki egyben a parlament gazdasági bizottságának fideszes elnöke is - szerdán nyújtotta be költségvetési módosító javaslatát, amely szerint a felújítás fedezete szintén az áfabevételek várható növekedése lenne.
Több módosítót nyújtott be közösen például Riz Levente XVII. kerületi fideszes polgármester és Pesti Imre, a budapesti kormányhivatal vezetője. Az egyik indítvány szerint 1,5 milliárdot különítenének el egy XVII. kerületi sportcsarnok építésére, a fejlesztés forrása ugyancsak áfabevétel lenne. A képviselők az önkormányzati és az állami forrásból megvalósítandó sportcsarnok mellett azzal érvelnek, hogy a létesítmény hozzájárulna a sport, a kulturális és a gazdasági élet fejlődéséhez a kerületben.
Riz és Pesti egy másik indítvány szerint 900 millió forintot fordítana a Ferihegyi út meghosszabbítására. A javaslat indoklásában az olvasható, hogy a rákoskeresztúri városközpontot terheli az átmenő forgalom, ezért szükség van olyan útvonalakra, amelyek részben kiválthatják a Pesti utat. Riz Levente egy másik indítványa pedig azzal kedvezne az önkormányzatoknak, hogy azt javasolja: a közlekedési bíróságokból származó bevétel 40 százaléka kerüljön az önkormányzatokhoz a jelenlegi 30 százalék helyett.
Több Békés megyei fideszes képviselő - Dankó Béla, Vantara Gyula, Farkas Zoltán, Kovács József - pedig azt javasolja, hogy a költségvetési általános tartalékból 100 millió forintot csoportosítsanak át az M44-es autóút építésének megkezdésére. Az "M44 autóút megépítése javítja Békéscsaba elérhetőségét (új munkahelyek létesülése) és csökkenti a balesetveszélyt, annak mielőbbi megépítése indokolt" - olvasható a javaslat indoklásában.
Apróságok
Az említett javaslatokon még néhány kisebb horderejű módosító egészíti ki, hasonló receptet követve, csak éppen nem a bevételi oldal fiktív megemeléséből biztosítanának forrást, hanem abból, hogy szerintük a Garantiqa Hitelgarancia Zrt., a Mehib, az MFB garanciavállalásából fakadó fizetési kötelezettség kevesebb lehet, mint amennyit a kormány gondol. Így jutna pénz a Szabadságharcosokért Közalapítványnak (20 millió forint), a rákellenes ligának (30 millió forint), az Ökumenikus Szeretetszolgálatnak (200 millió forint), vagy a Zeneakadémiának (300 millió forint). Öszességében az [origo] számításai szerint 21,7 milliárd forinttal lenne nagyobb a hiány jövőre, mint amit a kormány szeretne és beírt a költségvetési tervbe, ha elfogadják a javaslatokat.
A többi kormánypárti módosító kisebb jelentőségű valódi átcsoportosítás, így például Harrach Péter 30 millió forintot gondol odaadni az erdei kisvasutaknak, és az infokommunikációs kiadásokból csípné le ezt a pénzt. Szabó Zsolt halgazdálkodásra akar plusz 210 milliót adni, és az Országos Hulladékgazdálkodási Ügynökség büdzséjét rövidítené meg.
Még jöhetnek ötletek
A költségvetéshez még október elején nyújtották be az első módosító javaslatokat. Az első javaslat, amelyet többek között Kósa Lajos debreceni polgármester nyújtott be, megemelné annak a támogatásnak a mértékét, amelyet az állam fizet a nyugdíjas- és diákbérletek után a helyi tömegközlekedést működtető cégeknek. Az indítvány változatlan szinten hagyta volna a budapesti bérlettámogatást. Ez után terjesztették be a fővárosi kormánypárti képviselők azt a javaslatukat, amely szerint Budapesten is szükség lenne a bérlettámogatás mértéknek növelésére.
A módosítók sora ezzel nem ért véget, két hét múlva ismét lehet újabbakat beadni a költségvetéshez, és november vége felé tarthatják a parlamentben a módosítókról az első szavazást. A költségvetést december közepén fogadhatják el.
[origo] címlapon»
Hogy lehet egy bevándorló a magyarok barátja?
Ne hangoskodj, ne tolakodj, ne mássz a beszélgetőtársad arcába és ne kérdezgesd a fizetéséről - ilyen tanácsokkal látja el a menekülteket a Bevándorlási Hivatal. Tanuld ...
- Felszámolják a plázabarát magyar cipőcéget
- Orbán magával vitte Lázárt az érzelmek városából
- Júliustól másképp kell kötni a munkaszerződéseket
- Feltartóztatták a Nyirő-újratemetés szervezőjét
Hogy lehet egy bevándorló a magyarok barátja?
Ne hangoskodj, ne tolakodj, ne mássz a beszélgetőtársad arcába és ne kérdezgesd a fizetéséről - ilyen tanácsokkal látja el a menekülteket a Bevándorlási Hivatal. Tanuld ...
Hogy lehet egy bevándorló a magyarok barátja?
Ne hangoskodj, ne tolakodj, ne mássz a beszélgetőtársad arcába és ne kérdezgesd a fizetéséről - ilyen tanácsokkal látja el a menekülteket a Bevándorlási Hivatal. Tanuld ...
Orbán magával vitte Lázárt az érzelmek városából
Hangosan fújoló és káromkodó tüntetők fogadták Orbán Viktort Hódmezővásárhelyen, ahol a miniszterelnök kölcsönkérte Lázár János polgármestert a vásárhelyiektől. Lázár ...
Kibírható szigor várja a diákokat az egyházakhoz került iskolákban
Dicsértessék a Jézus Krisztus vagy Áldás, békesség - szeptember óta így köszönnek a diákok a tanároknak azokban az iskolákban, amelyek a tanév elején egyházi ...
Ahol Orbán sem ment fel a tizedikre
Disznót vágnak a panel folyosóján, nem fizetik a közös költséget, oda vizelnek, ahol éri őket az inger - ilyen keserű mondatok áradtak azokból az avasi lakosokból, akik ...
Eltaktikázta a devizahitelesek megmentését a kormány
Hiába működik már öt hónapja a bedőlt hitelesek megmentésére felállított Nemzeti Eszközkezelő, az állam eddig egyetlen adóst sem húzott ki a bajból. Miközben csak idén ...
Mihez kezd a kormány a gyilkos gyerekekkel?
Tizenkét éves gyerekeket is büntethetővé tenne az új büntető törvénykönyv tervezete, ha nagyon súlyos bűncselekményt követnek el. A kormány szerint ez a "speciális ...
Előlép Orbán árnyékából a Fidesz mindenevő robotosa
A kínosabb feladatokra sem mondott nemet soha Szijjártó Péter azért, hogy beteljesítse gyerekkori álmát, és Orbán Viktor mellett dolgozhasson. A Fideszben kemény ...
Kiabálnék, hogy tartsanak minket otthon
Csak a frissen kiköltözöttek között van olyan, aki nem tekinti véglegesnek németországi kitelepülését az [origo] által megkérdezett, Németországban dolgozó magyarok ...
Politikai daráló várja Budapest új plasztikai sebészét
Fiatal, friss gondolkodású és harcos Budapest új főépítésze, Finta Sándor, aki elődei szerint nehéz munkára vállalkozott, amikor elfogadta Tarlós István felkérését. Az ...
Fosztogatók és kártyacsalók dolgoztatják meg Pintért
Bár a kormány egyik legfontosabb ígérete a közbiztonság javítása volt, a 2011-es bűnügyi statisztikák ellentmondásos képet mutatnak. A bűncselekmények száma a 2010-es ...
Jól döngölt a magyar flotta egykori büszkesége
Több tucat hajó vesztegel a Dunán Pilismarótnál. Az egykori kavicskotrók, hatalmas autószállítók és jégtörtök még hadra foghatók lennének, de nincs rájuk szükség és ...
A pad alá kergetik a fideszeseket
A Jobbik két év múlva kormányozni fog Vona Gábor, a Jobbik szombaton újraválasztott elnöke szerint, aki külön megdicsérte a Fidesz által legjobban utált képviselőtársát ...
- Felszámolják a plázabarát magyar cipőcéget
- Orbán magával vitte Lázárt az érzelmek városából
- Júliustól másképp kell kötni a munkaszerződéseket
- Feltartóztatták a Nyirő-újratemetés szervezőjét
- A magyar guru, aki zokniban fogadta Barack Obamát
- Óriástartalékot rejteget Matolcsy a sárgacsekk-adóban
- Meghalt a második legkeresettebb náci bűnös
- Bennégett az autóban a vezető Újtitkosnál
- Meghalt egy ejtőernyős Siófok mellett
- Biszku Béla is elment a Kádár-szobor avatására
- Beszólt a görögöknek az IMF-vezér
- A háztetőről lövöldözött emberekre egy finn fiatal
- Elfogták a fővárosi szoborrongálókat
- Eldöntetlen viták kísérik a Zöld Pardon nyitását
- Lebénultak a magyar bankok
- Akiknek hiányzik Kádár János
- Beach Club nyílik a bezárt Coke Club helyén Siófokon
-
Matrac akció
Akciós Gyógy- és Luxusmatracok óriási kedvezménnyel. -
[origo] állás
Válogasson több ezer friss álláshirdetésünk között! -
[origo] játékok
Több mint 80 INGYENES online és letölthető játék minden korosztálynak! -
[origo] randi
Találd meg az igazi szerelmet nálunk! -
Borok, pezsgők, párlatok
Minőségi italok 20-50% közötti kedvezményekkel! -
Add el a megunt cuccaid!
Találd meg a terméket, amit keresel! Kattints és indul az aukció! -
Jövedelemkiesés
biztosítás munkanélküliség, táppénz és baleset esetére! -
[origo] autóapró
Eladná vagy újat venne? Itt mindent megtalál!
Legolvasottabb cikkek
Hirdetés
- 30
- 20
- 10
Hirdetés
-
Matrac akció
Akciós Gyógy- és Luxusmatracok óriási kedvezménnyel. -
[origo] állás
Több ezer állásajánlat, cikkek, elemzések, tanácsok. -
[origo] játékok
Több mint 80 INGYENES online és letölthető játék minden korosztálynak! -
Add el a megunt cuccaid!
Találd meg a terméket, amit keresel! Kattints és indul az aukció! -
[origo] biztosítás
Óriási akciók! Válts online CASCO-t, most egyszerűbb és olcsóbb!
-
Mosogatógép ESI 63020 X
83 900 Ft -
Mosógép ZWQ 5102
76 900 Ft
Olvasnivaló
Nicole Kidman lepisilte Zac Efront (18+)
Kidman élvezettel veti bele magát az ostoba kisvárosi rüfke hálás szerepébe.
Maffiaállamot takargatnak
Aurovíziós Dalfesztivál házigazdája, Azerbajdzsán korrupciót és kemény elnyomást próbál elfedni.
Miért nem hagyja a francba a megszorításokat Európa?
Miért nincs alternatívája a megszorításoknak, merre vezet Orbán magyar útja?