Mi volt Orbán és Berlusconi összenevetései mögött?

Orbán Viktor, Silvio Berlusconi, Brüsszel, szkander
Vágólapra másolva!
Bár Orbán Viktor kommunikációs csapata rendszeresen tett közzé olyan fotókat és videókat, amelyek a magyar kormányfő és a most megbukott Silvio Berlusconi közvetlen viszonyára utaltak, diplomáciai források szerint nem alakult ki különleges kapcsolat közöttük. Közös bennük ugyan az, hogy hajlamosak a politika hagyományos szabályait áthágni, de a kormányzásra például más szemmel tekintettek.
Vágólapra másolva!

"Számíthatsz ránk" - ezt mondta Orbán Viktor kormányfő Silvio Berlusconi olasz miniszterelnöknek azon a videón, amely a magyar kormányfő Facebook-oldalán jelent meg október végén. A két kormányfő a brüsszeli EU-csúcson beszélgetett egymással, és a félperces videón csak ezt a mondatot lehet érteni a párbeszédből.

Pontosan nem derült ki, hogy Orbán mire utalt, a kormányfő szóvivője, Szijjártó Péter ugyanis az [origo]-nak csak annyit mondott, hogy "két kifejezetten jó kapcsolatban lévő miniszterelnök között teljesen normális, hogy számítanak, számíthatnak egymásra". A közvetlen viszonyra utal azonban az is, hogy Orbán és Berlusconi tavaly decemberi találkozója után Orbán hivatala olyan fotót hozott nyilvánosságra, amelyen a két kormányfő szkanderezik egymással.

Több külügyi forrás az [origo]-nak azonban arról beszélt, hogy ennek ellenére nincs különleges kapcsolat a két kormányfő között, így nem valószínű, hogy a magyar diplomácia számára hátrányt jelentene Berlusconi bukása. Az olasz kormányfő kedden jelentette be, hogy a gazdasági stabilizációs törvény elfogadása után távozik a hatalomból. A döntés azután született meg, hogy az olasz kormány egy keddi szavazáson elvesztette a parlamenti többségét. A La Stampa című olasz napilap szerint Berlusconi a februári előre hozott választásokon már nem indul a kormányfői tisztségért.

Különös tisztelet

Egy Olaszországban szolgáló, névtelenséget kérő magyar diplomata szerint egyértelmű, hogy Orbán különös tisztelettel viseltetik Berlusconi iránt. Szerinte azon túl, hogy azonos politikai tömbhöz tartoznak - mindkét kormányfő pártja tagja az Európai Néppártnak -, mindkét politikusra jellemző egy olyan felfogás, hogy az emberek érdekeire hivatkozva nem tartják be az összes, politika által diktált szabályt. A diplomata szerint Orbánra és Belusconira is jellemző például a könnyedség, a határozottság, illetve közös vonás a futball szeretete is.

Forrás: MTI/Miniszterelnökség/Burger Barna
Forrás: MTI/Miniszterelnökség/Burger Barna

A forrás szerint a szimpátia kölcsönös, és Berlusconi egy uniós csúcson biztosan szívesen megveregeti Orbán vállát. A diplomata hozzátette ugyanakkor, hogy ennél nagyobb jelentőseget nem kell tulajdonítani a kapcsolatnak, a két politikus nem tekinti különleges politikai szövetségesnek egymást. Szerinte erre utal az is, hogy a két kormányfő ugyan évente négyszer biztosan találkozik az uniós csúcsokon, a négyszemközti találkozók száma azonban nem haladja meg átlagban az évi egyet.

Topolánek még bunga-bunga partin is volt

Hasonlóan fogalmazott az az olasz-magyar kapcsolatokat jól ismerő, szintén névtelenséget kérő forrás is, aki azt emelte ki, hogy más külföldi politikusok sokkal szorosabb személyes viszonyt alakítottak ki Berlusconival. Vlagyimir Putyin orosz kormányfő például rendszeres vendége volt Berlusconinak, a nemzetközileg kevésbé befolyásos Mírek Topolánek korábbi cseh kormányfő pedig még felbukkant olyan fotókon is, amelyek a Berlusconi villájában, prostituáltak részvételével rendezett úgynevezett bunga-bunga partikon készültek. Ezeken a képeken Topolánek meztelen volt.

Orbánt azonban Berlusconi a forrás szerint nem hívta meg a villáiba. A forrás hozzátette: hiába hasonló például a Fidesz és Berlusconi pártjának a felépítése vagy a kommunikációja, jelentős különbség köztük, hogy az olasz kormányfő az üzleti élet megoldásait akarta meghonosítani a politikában, a magyar kormányfőtől azonban ez távol áll.

Egy korábban Rómában szolgáló diplomata pedig arról beszélt az [origo]-nak, hogy szolgálati ideje alatt pártszimpátiánál többet nem tapasztalt a két politikus között. Szerinte ez akkor volt érezhető, amikor közös magyar-olasz programot szerveztek, ekkor a különböző olasz minisztériumokkal folytatott megbeszéléseken rendszeresen elhangzott, hogy a kivitelezés könnyű lesz, hiszen a két politikus jóban van. "Ennél speciálisabb dolog azonban nem történt, nem fordul elő például, hogy virágot kellett volna vinni Berlusconi feleségének, vagy hasonlók" - fogalmazott.

A Külügyminisztérium egyik munkatársa pedig azt mondta: a két kormányfő között jó a személyes viszony, ennél azonban nincs szó többről. Hozzátette, hogy szerinte ez teljesen normális, hiszen Olaszország az Európai Unió harmadik legnagyobb gazdasága.