[origo] itthon
Kik mentek tüntetni a kormány ellen?
[origo]|2012. 01. 02., 16:40|Utolsó módosítás:2012. 01. 02., 19:08|Több ellenzéki párt mellett többek között a hajléktalanok és meleg sportolók képviselői is ott vannak a tüntetők között hétfőn az Andrássy úton, ahol az eredetileg külön kormányellenes akciókat szervező civil és politikai mozgalmak egymás iránti ellenérzéseiket félretéve közösen tüntetnek a köztársaságért. De nemcsak az Operaházban ünneplő kormány, hanem a tüntetők ellen is hirdettek tüntetést. Kik tüntetnek, és miért mentek hétfőn este az Operához?
JÁTSSZ ONLINE!
KORÁBBAN
Gálaesttel ünneplik a kormánypártok és a köztársasági elnök az új alaptörvény megszületését hétfőn este az Operában. Az ünnepségen este nyolckor beszédet mond Schmitt Pál köztársasági elnök, majd az MTI szerint a magyar zeneművészek klasszikusaival szórakoztatják a közönséget. Az ünnepségre az állami vezetők és a kormánypártok képviselői mellett közéleti szereplőket, operarajongókat és húsz kolontári lakost is meghívtak, a rendezvény 13 millió forintos költségét az állam állja.
Az alaptörvénnyel, a kormánnyal és a kormánypártokkal elégedetlen, valamint a zárt körű, állami pénzen rendezett ünnepségen felháborodó civil és politikai szervezetek már az ünnepség bejelentése után szervezkedni kezdtek, és többen is bejelentettek tüntetést az Opera elé a gálaeset idejére. A szervezők végül úgy döntöttek, hogy egy nagy közös rendezvényt tartanak, ezért visszavonták a korábbi bejelentéseiket. A közös tüntetést Székely Tamás, a Magyar Szolidaritási Mozgalom elnöke és Kopiás Attila Steve, a Börtön Helyett Lakhatást nevű akcióhálózat szóvivője jelentette be magánszemélyként. A rendezvény Facebook-oldala szerint a szervezőkhöz már több tucat civil és politikai párt csatlakozott, a közösségi oldalon délután három óráig közel hatezren jelezték, hogy kimennek tüntetni.
A civilek között ott van több olyan szervezet is, amely már részt vett az október 23-ai, Nem tetszik a rendszer című, becslések szerint több tízezres tüntetésen, amely a legnagyobb kormányellenes megmozdulás volt a tavaly áprilisi kormányváltás óta. Az akkori tüntetés fő szervezője, az Egymillióan a magyar sajtószabadságért csoport most nem csatlakozott a tüntetéshez, de ott lesz az akkori tüntetésen felszólalók közül a Magyar Szolidaritási Mozgalom, a Hallgatói Hálózat és az azóta párttá alakult 4K! Negyedik Köztársaság is. (Ezekről a csoportokról ebben a korábbi cikkünkben olvashat bővebben.)
![Fotó: Pályi Zsófia [origo] Fotó: Pályi Zsófia [origo]](http://static4.origos.hu/i/1201/20120102-kormanyellenes-demonstraciok-tuntetesek-az-andrassy-uton4.jpg)
Készülődnek a tüntetők a demonstrációra
A civilek között ott lesz több melegszervezet - többek között a Magyar Leszbikus, Meleg, Biszexuális, Transznemű Szövetség, a Labrisz Leszbikus Egyesület és a sportos melegeket tömörítő Atlasz Sportegyesület -, de csatlakozott a szervezőkhöz a Nyugdíjasok Országos Szövetsége, a hajléktalanokat képviselő Börtön Helyett Lakhatást akciócsoport, a Hálózat a Tanszabadságért, a Kisgazdák Történelmi Szövetsége és a Neo Drom romaszervezet is. Ott lesznek az Opera előtt a liberális és újbudai fiatalok képviselői és az ATTAC Magyarország Mozgalom tagjai is. Csatlakozott a tüntetéshez a Magyar Fokhagymafront nevű, önmeghatározása szerint parodisztikus álpolitikai mozgalom is: a körülbelül száz főt képviselő szervezet képviselői az októberi tüntetésen is ott voltak, akkor szigorúbb médiatörvényt, az Új Színház előtti tüntetésen pedig Csurka István főistenné való avatását követelték.
Gyurcsány osztja meg a tüntetőket
A tüntetéshez a civil szervezetek mellett csatlakozott három parlamenti párt, az LMP, az MSZP és a Demokratikus Koalíció is, bár a tervek szerint a színpadon nem fognak felszólalni képviselőik. (A három párt közös fellépéséről és viszonyáról ebben a cikkünkben olvashat bővebben.) Gyurcsány Ferenc korábbi miniszterelnök és a Demokratikus Koalíció csatlakozásának csak az MSZP örült felhőtlenül, több civil szervezet pont azért fontolgatta, hogy visszalép, és nem megy ki a tüntetésre, mert nem akartak Gyurcsánnyal együtt tüntetni. A Hallgatói Hálózat szóvivője az interneten azzal indokolta, hogy mégis részt vesznek a tüntetésen, hogy "bármennyire is legyen ellenszenves egynéhány hazai párt, tömörülés, most éppen e viszolygások félrepakolásának jött el az ideje", és "nyilván nem ez az esemény fogja az alaptörvény visszavonását elérni, de nagyon jó lenne egy hatalmas, dühös tömeget felmutatni az utcán".
![Fotó: Pályi Zsófia [origo] Fotó: Pályi Zsófia [origo]](http://static3.origos.hu/i/1201/20120102-kormanyellenes-demonstraciok-tuntetesek-az-andrassy-uton5.jpg)
Egy rendőr az Andrássy úton
A tüntetés Facebook-oldala szerint a csatlakozó szervezetek ezzel a tüntetéssel szeretnék kifejezni, hogy "számunkra a köztársaság szó nem csupán üres frázis". Közleménye szerint az LMP is a "köztársaságért" vonul az utcára, az MSZP viszont ezen túl "a Köztársaságot elnyomó, a magyar társadalmat megnyomorító Orbán-rezsim hatalma ellen" is tüntet.
A parlamenti pártok mellett olyan, a nyilvánosságban régóta nem szereplő párt is aktivizálta magát, ott lesznek például az Operánál az SZDSZ, az Európai Baloldali Párt, a Magyarországi Munkáspárt 2006 és a Zöld Baloldal tagjai is. Több, a csatlakozó szervezeteket soroló listán szerepelt az MDF utódpártja, a JESZ is, ők azonban közleményt adtak ki arról, hogy nem tervezték és nem is vesznek részt a tüntetésen, mert "elvileg is kizárt, hogy a Jólét és Szabadság Demokrata Közösség tagjai együtt tüntessenek Gyurcsány Ferenccel". Szerintük nem szavakkal, hanem gondolatokkal és tettekkel kell harcolni az emberek jólétéért és szabadságáért.
Nemcsak az Operában ünneplők, hanem a tüntetők ellen is tüntetni fognak hétfőn este az Andrássy úton. A felhívást először a Harcunk.com jelentette meg, és azokat szólították meg, akiknek "nem tetszik, hogy hazánk kirablói, Gyurcsány és az új SZDSZ (LMP) elfoglalják az utcát". Arra kérték a szimpatizánsaikat, hogy árpádsávos lobogóval gyülekezzenek este hat órakor az Andrássy út és a Nagymező utca sarkán. A felhíváshoz csatlakozott az Új Magyar Gárda nevű honlapot működtető szervezet, valamint a Szent Korona Rádió honlapján közzétett üzenet szerint a korábbi szocialista kormány elleni tüntetésekben főszerepet játszó Budaházy György is. A Jobbik jelezte, hogy nem vesz részt a hétfői tüntetésen, és nem megy az Operaház közelébe.
[origo] címlapon»
Hogy lehet egy bevándorló a magyarok barátja?
Ne hangoskodj, ne tolakodj, ne mássz a beszélgetőtársad arcába és ne kérdezgesd a fizetéséről - ilyen tanácsokkal látja el a menekülteket a Bevándorlási Hivatal. Tanuld ...
- Felszámolják a plázabarát magyar cipőcéget
- Orbán magával vitte Lázárt az érzelmek városából
- Júliustól másképp kell kötni a munkaszerződéseket
- Feltartóztatták a Nyirő-újratemetés szervezőjét
Hogy lehet egy bevándorló a magyarok barátja?
Ne hangoskodj, ne tolakodj, ne mássz a beszélgetőtársad arcába és ne kérdezgesd a fizetéséről - ilyen tanácsokkal látja el a menekülteket a Bevándorlási Hivatal. Tanuld ...
Hogy lehet egy bevándorló a magyarok barátja?
Ne hangoskodj, ne tolakodj, ne mássz a beszélgetőtársad arcába és ne kérdezgesd a fizetéséről - ilyen tanácsokkal látja el a menekülteket a Bevándorlási Hivatal. Tanuld ...
Orbán magával vitte Lázárt az érzelmek városából
Hangosan fújoló és káromkodó tüntetők fogadták Orbán Viktort Hódmezővásárhelyen, ahol a miniszterelnök kölcsönkérte Lázár János polgármestert a vásárhelyiektől. Lázár ...
Kibírható szigor várja a diákokat az egyházakhoz került iskolákban
Dicsértessék a Jézus Krisztus vagy Áldás, békesség - szeptember óta így köszönnek a diákok a tanároknak azokban az iskolákban, amelyek a tanév elején egyházi ...
Ahol Orbán sem ment fel a tizedikre
Disznót vágnak a panel folyosóján, nem fizetik a közös költséget, oda vizelnek, ahol éri őket az inger - ilyen keserű mondatok áradtak azokból az avasi lakosokból, akik ...
Eltaktikázta a devizahitelesek megmentését a kormány
Hiába működik már öt hónapja a bedőlt hitelesek megmentésére felállított Nemzeti Eszközkezelő, az állam eddig egyetlen adóst sem húzott ki a bajból. Miközben csak idén ...
Mihez kezd a kormány a gyilkos gyerekekkel?
Tizenkét éves gyerekeket is büntethetővé tenne az új büntető törvénykönyv tervezete, ha nagyon súlyos bűncselekményt követnek el. A kormány szerint ez a "speciális ...
Előlép Orbán árnyékából a Fidesz mindenevő robotosa
A kínosabb feladatokra sem mondott nemet soha Szijjártó Péter azért, hogy beteljesítse gyerekkori álmát, és Orbán Viktor mellett dolgozhasson. A Fideszben kemény ...
Kiabálnék, hogy tartsanak minket otthon
Csak a frissen kiköltözöttek között van olyan, aki nem tekinti véglegesnek németországi kitelepülését az [origo] által megkérdezett, Németországban dolgozó magyarok ...
Politikai daráló várja Budapest új plasztikai sebészét
Fiatal, friss gondolkodású és harcos Budapest új főépítésze, Finta Sándor, aki elődei szerint nehéz munkára vállalkozott, amikor elfogadta Tarlós István felkérését. Az ...
Fosztogatók és kártyacsalók dolgoztatják meg Pintért
Bár a kormány egyik legfontosabb ígérete a közbiztonság javítása volt, a 2011-es bűnügyi statisztikák ellentmondásos képet mutatnak. A bűncselekmények száma a 2010-es ...
Jól döngölt a magyar flotta egykori büszkesége
Több tucat hajó vesztegel a Dunán Pilismarótnál. Az egykori kavicskotrók, hatalmas autószállítók és jégtörtök még hadra foghatók lennének, de nincs rájuk szükség és ...
A pad alá kergetik a fideszeseket
A Jobbik két év múlva kormányozni fog Vona Gábor, a Jobbik szombaton újraválasztott elnöke szerint, aki külön megdicsérte a Fidesz által legjobban utált képviselőtársát ...
- Felszámolják a plázabarát magyar cipőcéget
- Orbán magával vitte Lázárt az érzelmek városából
- Júliustól másképp kell kötni a munkaszerződéseket
- Feltartóztatták a Nyirő-újratemetés szervezőjét
- A magyar guru, aki zokniban fogadta Barack Obamát
- Óriástartalékot rejteget Matolcsy a sárgacsekk-adóban
- Meghalt a második legkeresettebb náci bűnös
- Bennégett az autóban a vezető Újtitkosnál
- Meghalt egy ejtőernyős Siófok mellett
- Biszku Béla is elment a Kádár-szobor avatására
- Beszólt a görögöknek az IMF-vezér
- A háztetőről lövöldözött emberekre egy finn fiatal
- Elfogták a fővárosi szoborrongálókat
- Eldöntetlen viták kísérik a Zöld Pardon nyitását
- Lebénultak a magyar bankok
- Akiknek hiányzik Kádár János
- Beach Club nyílik a bezárt Coke Club helyén Siófokon
-
Matrac akció
Akciós Gyógy- és Luxusmatracok óriási kedvezménnyel. -
[origo] állás
Válogasson több ezer friss álláshirdetésünk között! -
[origo] játékok
Több mint 80 INGYENES online és letölthető játék minden korosztálynak! -
[origo] randi
Találd meg az igazi szerelmet nálunk! -
Borok, pezsgők, párlatok
Minőségi italok 20-50% közötti kedvezményekkel! -
Add el a megunt cuccaid!
Találd meg a terméket, amit keresel! Kattints és indul az aukció! -
Jövedelemkiesés
biztosítás munkanélküliség, táppénz és baleset esetére! -
[origo] autóapró
Eladná vagy újat venne? Itt mindent megtalál!
Legolvasottabb cikkek
Hirdetés
- 30
- 20
- 10
Hirdetés
-
Matrac akció
Akciós Gyógy- és Luxusmatracok óriási kedvezménnyel. -
[origo] állás
Több ezer állásajánlat, cikkek, elemzések, tanácsok. -
[origo] játékok
Több mint 80 INGYENES online és letölthető játék minden korosztálynak! -
Add el a megunt cuccaid!
Találd meg a terméket, amit keresel! Kattints és indul az aukció! -
[origo] biztosítás
Óriási akciók! Válts online CASCO-t, most egyszerűbb és olcsóbb!
-
Mosogatógép ESI 63020 X
83 900 Ft -
Mosógép ZWQ 5102
76 900 Ft
Olvasnivaló
Nicole Kidman lepisilte Zac Efront (18+)
Kidman élvezettel veti bele magát az ostoba kisvárosi rüfke hálás szerepébe.
Maffiaállamot takargatnak
Aurovíziós Dalfesztivál házigazdája, Azerbajdzsán korrupciót és kemény elnyomást próbál elfedni.
Miért nem hagyja a francba a megszorításokat Európa?
Miért nincs alternatívája a megszorításoknak, merre vezet Orbán magyar útja?