84 éves nő verte halálra a lányát Gerendáson

Vágólapra másolva!
A rendőrség szerint a lány többször bántalmazta az anyját, a tragédiához is egy veszekedés vezetett.
Vágólapra másolva!

Belehalt sérüléseibe egy 62 éves nő, akit az anyja bántalmazott csütörtök hajnalban Gerendáson - közölte a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.

A nyomozás eddigi adatai alapján a 62 éves asszony rendszeresen veszekedett az édesanyjával, többször bántalmazta, egy veszekedés vezetett a tragédiához is. Az eljárást szakértő bevonásával folytatják.

A rendőrségi szóvivő elmondta, hogy a 84 éves nő ellen halált okozó testi sértés miatt indított büntetőeljárást a főkapitányság bűnügyi osztálya.