[origo] itthon
Teletankolt Volvo rondított bele az állami céges spórolásba
Pethő András|2012. 02. 15., 6:57|Utolsó módosítás:2012. 02. 15., 8:10|A kormány által meghirdetett takarékoskodás részeként a Magyar Közút nevű cégnél is megvonták a juttatásokat a felügyelőbizottsági tagoktól, az egyik korábbi tisztségviselő cégével ugyanakkor autóbérlési szerződést kötöttek. Az állami cég által tankolt és szervizelt autót a tisztségviselő használta, aki szerint a szerződésre azért volt szükség, mert a többi felügyelőbizottsági taggal ellentétben ő nem volt vezetői pozícióban egyik állami cégnél sem.
![Fotó: Tuba Zoltán [origo] Fotó: Tuba Zoltán [origo]](http://static1.origos.hu/i/1202/20120210-magyar-kozut-nonprofit-zrt-szekhaza8.jpg)
A Magyar Közút budai székháza
JÁTSSZ ONLINE!
Nagy spórolást hirdetett meg az állami cégeknél Orbán Viktor a kormányalakítás után bejelentett "gazdasági akciótervének" részeként. A 2010 júniusában a parlamentben elmondott beszédében közölte például, hogy megtizedelik az állami vállalatok igazgatóságainak számát, és "hasonló átalakításra kerül sor" a felügyelőbizottságoknál is, ahol "a törvényi előírások minimális betartására szorítjuk magunkat".
Orbán Viktor az igazgatósági és felügyelőbizottsági tagok javadalmazásáról külön nem beszélt, de minden bizonnyal az általa meghirdetett akciótervnek a jegyében döntött úgy az állami tulajdonú Magyar Fejlesztési Bank (MFB), hogy a hozzá tartozó cégeknél a felügyelőbizottságok tagjai a továbbiakban nem részesülnek tiszteletdíjban. Az MFB ezt 2010 július elején jelentette be, a döntés pedig nyolc állami cégre vonatkozott. Közéjük tartozott a többek között az utak karbantartásával foglalkozó Magyar Közút Nonprofit Zrt. nevű cég is, ahol azonban mégsem sikerült teljesen megoldani, hogy a felügyelőbizottság tagjai ne részesüljenek semmilyen juttatásban.
Üzemanyag, szerviz és matrica
A cég honlapján található egy dokumentum, amely szerint a Magyar Közút 2010 decemberében szerződést kötött egy Volvo V70-es típusú autó bérlésére. A szerződést egy Pro-Tend Kft. nevű céggel kötötték, amelynek egyik tulajdonosa és ügyvezetője Haraszti László, aki akkoriban a Magyar Közút felügyelőbizottságának elnöke volt. A szerződés szerint az állami cég havonta 150 ezer forintért bérelte Haraszti László cégétől az autót, és a megállapodás szerint ezen túl éves autópálya-matricát is fizetett a Magyar Közút, továbbá állta a "rendeltetésszerű használatból adódó javítási, szervizelési költségeket", valamint biztosította az üzemanyagot.
A Magyar Közút annak ellenére döntött az autó bérlése mellett, hogy - mint az a honlapján közzétett egyéb dokumentumokból kiderül - már akkor is hatályban volt az a szerződés, amely szerint a cég rendelkezik egy 145 autóból álló flottával. A vállalat szerint a 2010 decemberében a flottától független autóbérlési szerződést az indokolta, hogy a felügyelőbizottsági elnök számára már előtte is biztosítottak egy szintén Volvo márkájú (de más típusú: S60-as) autót, a Haraszti cégével kötött megállapodás révén azonban ezt olcsóbban meg tudták oldani. A korábbi autó bérleti díja a Magyar Közút szerint ugyanis havonta több mint 268 ezer forint volt, szemben a Pro-Tend 150 ezres bérleti díjával.
"A kedvezőbb díjtételes bérléssel a felügyelőbizottság elnöke a maga módján járult hozzá a költségcsökkentéshez" - fogalmazott a Magyar Közút a kérdéseinkre adott írásos válaszban. A cég szerint tehát így ők jobban jártak, de ugyanez igaz volt Harasztira is, aki előtte legfeljebb csak a számára rendelkezésre bocsátott hivatali autót használhatta, a szerződéskötés után azonban a cége havi 150 ezres jövedelemre tett szert. A szerződés tavaly augusztus végéig volt érvényben, a felügyelőbizottságba 2010 júniusában kinevezett Haraszti ugyanis addig volt tagja a testületnek.
Mint egy költségtérítés
Haraszti László az [origo]-nak azt mondta, a Magyar Közút azt a tízéves autót vette bérbe a cégétől, amelyet ő egyébként is használt. Hozzátette, "ez olyan volt, mint egy költségtérítés", amelyre szerinte azért volt szükség, mert az MFB alá tartozó cégeknél a kormányváltás után kialakított új rendszerben máshogy nem lehetett volna megoldani a munkával járó költségek fedezését.
Az MFB által 2010 júliusában bejelentett változtatásoknak része volt, hogy a hozzá tartozó cégeknél megszüntették az igazgatóságokat, a felügyelőbizottságok viszont megmaradtak. Haraszti szerint ezek a testületek úgynevezett ügydöntő felügyelőbizottságokká alakultak, ami azt jelentette, hogy átvették a megszűnő igazgatóságok feladatainak egy részét. "Az átalakítás utolsó pillanatában dőlt el, hogy a felügyelőbizottságok tagjai juttatást nem kapnak, miközben döntéseikért a saját vagyonukkal felelnek" - magyarázta Haraszti, hozzátéve, a testületek tagjait az MFB azzal kompenzálta, hogy mindegyikőjük számára biztosított valamilyen vezetői pozíciót a hozzá tartozó cégeknél. Ez lényegében azt jelentette - derül ki Haraszti szavaiból -, hogy a vezetői pozícióért járó fizetés fejében kellett végezni a felügyelőbizottsági munkát is.
Haraszti azt mondta, ő ugyan a Magyar Közút mellett több állami cég (például két erdészeti társaság) felügyelőbizottságába is bekerült, viszont mivel nem volt állami cégvezetői pozíciója, nem volt sem szolgálati autója, sem menedzseri fizetése. Az autóbérlési szerződés ezért szerinte azért született, hogy ne saját zsebből kelljen fizetnie a felügyelőbizottsági munkával járó költségeket.
Egy várható kinevezés közelében
A Magyar Közút kérdésünkre közölte, hogy a szerződés 2010 decemberétől 2011 augusztusáig tartó hatálya alatt összesen bruttó 825 ezer forintot költöttek a Haraszti cégétől bérelt Volvo üzemanyagára. Négyszáz forintos üzemanyagárral és száz kilométerenként nyolcliteres fogyasztással számolva azt jelenti, hogy ez az összeg közel 26 ezer kilométer megtételére volt elég. A Magyar Közút fizette az autó szervizelését is, ami a cégtől kapott válasz szerint nettó 603 ezer forintba került. Az [origo] által megkeresett, autóbérléssel foglalkozó cégek szerint ugyan általában a bérbeadó szokta fizetni a rendeltetésszerű használatból eredő szervizköltséget, a Magyar Közút szerint azonban a Haraszti cégétől bérelt Volvo díja annyira alacsony volt, hogy megérte átvállalni ezeket a kiadásokat.
Az állami vállalat közölte, hogy a felügyelőbizottság jelenlegi elnöke, Sári Attila számára nem ők biztosítanak autót, hanem az MFB, ahol olyan beosztásban dolgozik, hogy jár neki kocsi. Hamarosan várhatóan állami cégvezetői pozícióba kerül Haraszti László is, az [origo] információi szerint ugyanis ő az esélyes a több hónapja elnök nélkül működő Kormányzati Informatikai Fejlesztési Ügynökség élére. "A lehetőség megvan, indultam a pályázaton" - mondta a várható kinevezésre vonatkozó kérdésünkre Haraszti, aki már az előző Orbán-kormány idején is töltött be magas pozíciókat állami cégeknél. 2001-2002-ben ő volt a vezérigazgatója az akkor Nemzeti Autópálya Rt.-nek hívott cégnek, és igazgatósági tag volt az Állami Autópálya Kezelőnél is.
[origo] címlapon»
Hogy lehet egy bevándorló a magyarok barátja?
Ne hangoskodj, ne tolakodj, ne mássz a beszélgetőtársad arcába és ne kérdezgesd a fizetéséről - ilyen tanácsokkal látja el a menekülteket a Bevándorlási Hivatal. Tanuld ...
- Felszámolják a plázabarát magyar cipőcéget
- Orbán magával vitte Lázárt az érzelmek városából
- Júliustól másképp kell kötni a munkaszerződéseket
- Feltartóztatták a Nyirő-újratemetés szervezőjét
Hogy lehet egy bevándorló a magyarok barátja?
Ne hangoskodj, ne tolakodj, ne mássz a beszélgetőtársad arcába és ne kérdezgesd a fizetéséről - ilyen tanácsokkal látja el a menekülteket a Bevándorlási Hivatal. Tanuld ...
Hogy lehet egy bevándorló a magyarok barátja?
Ne hangoskodj, ne tolakodj, ne mássz a beszélgetőtársad arcába és ne kérdezgesd a fizetéséről - ilyen tanácsokkal látja el a menekülteket a Bevándorlási Hivatal. Tanuld ...
Orbán magával vitte Lázárt az érzelmek városából
Hangosan fújoló és káromkodó tüntetők fogadták Orbán Viktort Hódmezővásárhelyen, ahol a miniszterelnök kölcsönkérte Lázár János polgármestert a vásárhelyiektől. Lázár ...
Kibírható szigor várja a diákokat az egyházakhoz került iskolákban
Dicsértessék a Jézus Krisztus vagy Áldás, békesség - szeptember óta így köszönnek a diákok a tanároknak azokban az iskolákban, amelyek a tanév elején egyházi ...
Ahol Orbán sem ment fel a tizedikre
Disznót vágnak a panel folyosóján, nem fizetik a közös költséget, oda vizelnek, ahol éri őket az inger - ilyen keserű mondatok áradtak azokból az avasi lakosokból, akik ...
Eltaktikázta a devizahitelesek megmentését a kormány
Hiába működik már öt hónapja a bedőlt hitelesek megmentésére felállított Nemzeti Eszközkezelő, az állam eddig egyetlen adóst sem húzott ki a bajból. Miközben csak idén ...
Mihez kezd a kormány a gyilkos gyerekekkel?
Tizenkét éves gyerekeket is büntethetővé tenne az új büntető törvénykönyv tervezete, ha nagyon súlyos bűncselekményt követnek el. A kormány szerint ez a "speciális ...
Előlép Orbán árnyékából a Fidesz mindenevő robotosa
A kínosabb feladatokra sem mondott nemet soha Szijjártó Péter azért, hogy beteljesítse gyerekkori álmát, és Orbán Viktor mellett dolgozhasson. A Fideszben kemény ...
Kiabálnék, hogy tartsanak minket otthon
Csak a frissen kiköltözöttek között van olyan, aki nem tekinti véglegesnek németországi kitelepülését az [origo] által megkérdezett, Németországban dolgozó magyarok ...
Politikai daráló várja Budapest új plasztikai sebészét
Fiatal, friss gondolkodású és harcos Budapest új főépítésze, Finta Sándor, aki elődei szerint nehéz munkára vállalkozott, amikor elfogadta Tarlós István felkérését. Az ...
Fosztogatók és kártyacsalók dolgoztatják meg Pintért
Bár a kormány egyik legfontosabb ígérete a közbiztonság javítása volt, a 2011-es bűnügyi statisztikák ellentmondásos képet mutatnak. A bűncselekmények száma a 2010-es ...
Jól döngölt a magyar flotta egykori büszkesége
Több tucat hajó vesztegel a Dunán Pilismarótnál. Az egykori kavicskotrók, hatalmas autószállítók és jégtörtök még hadra foghatók lennének, de nincs rájuk szükség és ...
A pad alá kergetik a fideszeseket
A Jobbik két év múlva kormányozni fog Vona Gábor, a Jobbik szombaton újraválasztott elnöke szerint, aki külön megdicsérte a Fidesz által legjobban utált képviselőtársát ...
- Felszámolják a plázabarát magyar cipőcéget
- Orbán magával vitte Lázárt az érzelmek városából
- Júliustól másképp kell kötni a munkaszerződéseket
- Feltartóztatták a Nyirő-újratemetés szervezőjét
- A magyar guru, aki zokniban fogadta Barack Obamát
- Meghalt a második legkeresettebb náci bűnös
- Bennégett az autóban a vezető Újtitkosnál
- Óriástartalékot rejteget Matolcsy a sárgacsekk-adóban
- Biszku Béla is elment a Kádár-szobor avatására
- Meghalt egy ejtőernyős Siófok mellett
- Kicsi fiam, mi kell még?
- Beszólt a görögöknek az IMF-vezér
- A háztetőről lövöldözött emberekre egy finn fiatal
- Elfogták a fővárosi szoborrongálókat
- Akiknek hiányzik Kádár János
- Eldöntetlen viták kísérik a Zöld Pardon nyitását
- Lebénultak a magyar bankok
-
Matrac akció
Akciós Gyógy- és Luxusmatracok óriási kedvezménnyel. -
[origo] állás
Válogasson több ezer friss álláshirdetésünk között! -
[origo] játékok
Több mint 80 INGYENES online és letölthető játék minden korosztálynak! -
[origo] randi
Találd meg az igazi szerelmet nálunk! -
Borok, pezsgők, párlatok
Minőségi italok 20-50% közötti kedvezményekkel! -
Add el a megunt cuccaid!
Találd meg a terméket, amit keresel! Kattints és indul az aukció! -
Jövedelemkiesés
biztosítás munkanélküliség, táppénz és baleset esetére! -
[origo] autóapró
Eladná vagy újat venne? Itt mindent megtalál!
Legolvasottabb cikkek
Hirdetés
- 30
- 20
- 10
Hirdetés
-
Matrac akció
Akciós Gyógy- és Luxusmatracok óriási kedvezménnyel. -
[origo] állás
Több ezer állásajánlat, cikkek, elemzések, tanácsok. -
[origo] játékok
Több mint 80 INGYENES online és letölthető játék minden korosztálynak! -
Add el a megunt cuccaid!
Találd meg a terméket, amit keresel! Kattints és indul az aukció! -
[origo] biztosítás
Óriási akciók! Válts online CASCO-t, most egyszerűbb és olcsóbb!
-
Mosogatógép ESI 63020 X
83 900 Ft -
Mosógép ZWQ 5102
76 900 Ft
Olvasnivaló
Nicole Kidman lepisilte Zac Efront (18+)
Kidman élvezettel veti bele magát az ostoba kisvárosi rüfke hálás szerepébe.
Maffiaállamot takargatnak
Aurovíziós Dalfesztivál házigazdája, Azerbajdzsán korrupciót és kemény elnyomást próbál elfedni.
Miért nem hagyja a francba a megszorításokat Európa?
Miért nincs alternatívája a megszorításoknak, merre vezet Orbán magyar útja?