Öt év börtön a 11 éves gyermekét halálra verő férfinak

Vágólapra másolva!
A dunaharaszti férfi fakanállal és derékszíjjal addig ütötte a fiát, míg az belehalt sérüléseibe.
Vágólapra másolva!

Halált okozó testi sértés bűntettében bűnösnek találta és első fokon öt év börtönbüntetésre ítélte a Budapest Környéki Törvényszék csütörtökön H. Gábort, aki 2010 júliusában olyan súlyosan bántalmazta tizenegy éves kisfiát, hogy az belehalt sérüléseibe.

Az elsőrendű vádlottat négy évre a közügyektől is eltiltották. Ny. Zoltánnét - az ügy másodrendű vádlottját, az áldozat nevelőanyját - segítség elmulasztása miatt mondta ki bűnösnek a bíróság, és egy év nyolc hónap börtönbüntetésre ítélte, négy év próbaidőre felfüggesztve. 2010 júliusában Dunaharasztiban az akkor 45 éves H. Gábor fakanállal és derékszíjjal bántalmazta tizenegy éves kisfiát, a gyermek életét vesztette.