Lakásfoglaló halt meg a kigyulladt fővárosi bérházban

 Kigyulladt egy bérház budapesten a bástya utcában, V. kerület
Vágólapra másolva!
Egy csecsemő és egy férfi vesztette életét, amikor reggel kigyulladt egy bérház Budapesten, az V. kerületi Bástya utcában. Egy kétéves kislány életben maradt, őt a mentők kórházba szállították. Az utcában dolgozó egyik utcaseprő az [origo]-nak azt mondta, látta, amikor valaki kitolta a kislányt az utcára. Az egyik szemközti ház lakója pedig azt mondta, hogy már egy jó ideje hajléktalanok lakták a romos épületet, folyamatosan jöttek-mentek az emberek. Az V. kerületi alpolgármester szerint illegális lakásfoglalók a tűz áldozatai.
Vágólapra másolva!

Két elszenesedett holttestet találtak a tűzoltók egy kigyulladt bérházban a főváros V. kerületében; egy kétéves kislányt sikerült megmenteniük - mondta az [origo]-nak Kisdi Máté, a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője szerdán. A BRFK csak annyit közölt, hogy Bástya utcát, ahol a ház égett, lezárták.

Kisdi Máté elmondta, hogy a tűzoltók reggel nyolc óra előtt tíz perccel kapták a bejelentést, hogy kigyulladt egy ház a Bástya utcában. Az V. kerületi romos, egyemeletes, régi bérház padlásföljárójában, egy kilenc négyzetméteres helyiségben találták meg a holttesteket és az életben lévő kislányt. A tűz is ebben a helyiségben keletkezett. Az első orvosi vizsgálatok még arról szóltak, hogy az egyik halott egy csecsemő, a másik egy nő, szerda délután azonban a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője azt közölte, hogy férfi az egyik halott.

A tűzoltók megfékezték a lángokat az egyébként lakatlan házban. A gyermeket a mentők kórházba szállították - mondta a szóvivő. A Bástya utca egy részét lezárták, a tűz okait a rendőrség és a katasztrófavédelem közösen vizsgálja.

Fotó: Pályi Zsófia [origo]
Lezárták a Bástya utcai bérház környékét (További képekért kattintson a fotóra!)

Lakásfoglalók éltek a kigyulladt házban

A Bástya utca 18. szám alatti elhagyatott házba már egy jó ideje hajléktalanok költöztek be - mondta a helyszínen az [origo]-nak a szemközti bérház lakója. "Már legalább egy, de az is lehet, hogy két éve folyamatos átjáró ház volt itt. A hajléktalanok télen is itt laktak, rendszeresen lehetett hallani a dübörgést a házból" - mondta a középkorú nő az [origo]-nak. Az asszony, aki a lakásából belát a kigyulladt épületbe, azt mondta, hogy egy nagy szemétdomb van az udvaron. "A szomszédokkal már többször beszéltünk arról, hogy itt egyszer baj lesz" - mondta a nő.

Fotó: Pályi Zsófia [origo]
Helyszínelők a Bástya utcában (További képekért kattintson a fotóra!)

Az asszony azt mondta, hogy a lakókat nem zavarták a hajléktalanok, de az igen, hogy mindig dörömböltek, ezért bejelentést tettek az V. kerületi önkormányzatnál. Az asszony azt is mondta, hogy kedden este rendőröket látott a szemközti, romos háznál. Az utcában dolgozó két utcaseprő a helyszínen elmondta, hogy már régóta hajléktalanok lakták a romos épületet. Egyikük azt mondta, látta amikor valaki kitolta a kétéves kislányt az utcára, ezt azonban a rendőrség nem erősítette meg.

Az V. kerület alpolgármestere azt közölte, hogy a Bástya utca 18. szám alatti ház önkormányzati, részben magántulajdonban van. A ház üresen áll, egyetlen helyiségnek van bérlője - tette hozzá. Az áldozat illegális lakásfoglaló volt, az első vizsgálatok eredményei szerint feltehetőleg a földszinti bérlő engedte be a házba, de erről sem az önkormányzatnak, sem a hatóságoknak nem adott tájékoztatást - közölte az alpolgármester. Hozzátette, hogy a túlélő kisgyermeket az önkormányzat gondozásba veszi.