Szijjártó: Az alaptörvényhez tartjuk magunkat

Vágólapra másolva!
A miniszterelnök szóvivője szerint az alaptörvényt tiszteletben tartva kell eljárni azok után, hogy a Semmelweis Egyetem megfosztotta doktori címétől Schmitt Pált. Szijjártó Péter megismételte azt, amit Orbán Viktor mondott: az alaptörvény szerint a köztársasági elnök személye sérthetetlen. 
Vágólapra másolva!

A kormányfő és a köztársasági elnök rendszeresen konzultál - mondta az M1 reggeli műsorában Szijjártó Péter arra a kérdésre, hogy a Semmelweis Egyetem szenátusának csütörtöki döntéséről egyeztetett-e Orbán Viktor és Schmitt Pál. A miniszterelnök szóvivője hozzátette, arról nincsenek információi, hogy a doktori cím visszavonása szóba került-e már közöttük. A szóvivő hangsúlyozta, hogy az ügyben az alaptörvényt tiszteletben tartva kell eljárni.

Arra a kérdésre, hogy ha az LMP kezdeményezi az elnök menesztését, a Fidesz megszavazza-e a határozati javaslatot, a szóvivő közölte: először Schiffer Andrást, az ellenzéki párt képviselőjét kell megkérdezni, valóban van-e ilyen szándéka, vagy csak "egy kommunikációs lufit eregetett a szokásának megfelelően". Minden feltételes módot tartalmazó mondat lényegtelen a politikában - fűzte hozzá.

A miniszterelnök a kecskeméti Mercedes-gyár hivatalos átadása után, de a Semmelweis Egyetem szenátusának döntése előtt a Petőfi Népének Schmitt Pál plágiumügyéről azt mondta, hogy az államfő személye sérthetetlen. Az [origo] információi szerint Orbán Viktor miniszterelnök csütörtök este fél nyolc körül beszélt Schmitt Pállal a kialakult helyzetről.

A TV2 Mokka című műsorában Szijjártó Péter nyugalomra, türelemre, és higgadtságra kért mindenkit az államfő visszavont kisdoktori címe ügyében, és itt is megismételte, az alaptörvény azon passzusához tartja magát, amely szerint a köztársasági elnök személye sérthetetlen.

Arra a felvetésre, hogy körülbelül két hónappal ezelőtt Szijjártó Péter bulvárkacsának minősítette Schmitt Pál plágiumügyét, a szóvivő most azt mondta: "eggyel hátrébb" lépne, mégpedig az alaptörvény január 1-jei hatálybalépéséig, a dokumentum ugyanis kimondja, hogy a köztársasági elnök személye sérthetetlen.

"Azt gondolom, az a helyes, hogy ha a miniszterelnök vagy mi, választott parlamenti képviselők, betartjuk az alaptörvény vonatkozó rendelkezéseit" - jelentette ki, hozzátéve, hogy Orbán Viktor és ő is ehhez tartja megát, "ha pedig vannak olyan parlamenti képviselők, akik nem tartják magukat ehhez, ez az ő felelősségük".

"Majd nyilvánvalóan mindenki el fogja olvasni a csütörtöki döntést teljes egészében, az indoklást is. Lehet, hogy akkor majd más álláspontot fog elfoglalni, mint foglal el most" - mondta a szóvivő.

Arra, hogy Schmitt Pál az elnöki eskütételekor azt mondta, a legjobb hite és tudása szerint becsülettel kíván helytállni, a miniszterelnök szóvivője kijelentette: az államfő ez a mondata "egy nagyon helyénvaló, becsülendő és becsületes mondás", és elnökként eddig ennek tökéletesen megfelelve végezte a feladatát.

A kormányfő az MR1-Kossuth Rádió 180 perc című műsorában azt mondta, az alaptörvény szellemében a köztársasági elnök személye sérthetetlen, ezért az esetleges lemondásról magának Schmitt Pálnak kell döntenie..

A plágiumügyről szóló cikkeinket itt olvashatja.