Közlekedési kormánybiztos lesz Fónagy János

Vágólapra másolva!
A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium államtitkára az állami közlekedési cégek, így például a MÁV átalakítását is felügyeli majd.
Vágólapra másolva!

A kormány Fónagy Jánost a közösségi közlekedés átalakításáért felelős kormánybiztossá nevezi ki 2012. május 1-jétől egyéves időtartamra - közölte a Kormányszóvivői Iroda pénteken.

A közlemény szerint a kormánybiztos közreműködik a közösségi közlekedés szervezeti kereteinek, ingatlanvagyonnal kapcsolatos feladatainak korszerűsítésében, vezeti a közösségi közlekedés intézményi és működési rendszerére vonatkozó szabályozás felülvizsgálatát.

A közlemény szerint Fónagy felügyeli majd a tarifa- és kedvezményrendszer átalakítását, részt vesz a közösségi közlekedési szolgáltatók menetrendjének összehangolásával kapcsolatos folyamatokban, szerepet vállal a közúti és vasúti közösségi közlekedést kiszolgáló hazai háttéripar, elsősorban a jármű- és gépgyártás megteremtésének, fejlesztésének előmozdításában.

Fónagy János a továbbiakban is a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium parlamenti államtitkára marad.