[origo] itthon
Pintér Sándor ragaszkodik a rettentő bírságokhoz
[origo]|2012. 05. 07., 12:40|Nem reagált túl nyitottan Pintér Sándor belügyminiszter a lázongó fideszes képviselők érveire, akik sokallják a szabálysértési bírságok áprilistól drasztikusan megemelt összegét. A miniszter szerint az elrettentő erő a lényeg. Az autós szabálysértésekért már akár 150 ezer forintos büntetést is ki lehet szabni, a helyszíni bírság 50 ezer is lehet.
Ajánlat
JÁTSSZ ONLINE!
Egy és negyed órát tartott Pintér Sándor meghallgatása a kormánypárti képviselőcsoportok hétfő délelőtti ülésén, amely a szabálysértési törvény áprilisban életbe lépett módosításairól szólt. Ahogy arról korábban beszámoltunk, a Fidesz és a KDNP frakciójának képviselői két hete választói panaszokra hivatkozva lázadtak fel az új szabály ellen, amely áprilistól drasztikusan megemelte a szabálysértési bírságok összegét.
A hétfői ülésre meghívott Pintér Sándor belügyminiszter az ülésről távozó képviselők szerint nem mutatott nagy nyitottságot a szigorítások enyhítésére. Azért csütörtökön lesz még egy egyeztetés, ezen egy belügyminisztériumi munkacsoport és fideszes képviselők egy csoportja vesz majd részt. Ez a csoport a frakció nevében tárgyal majd Bíró Márk képviselő vezetésével.
A szigorításokat Pintér Sándor a büntetések elrettentő erejével indokolta az ülésen, szerinte mindez hatékony rendteremtő eszköz. A rendőrök szerinte rugalmasak az új szabályokkal kapcsolatban, és sok esetben még nem büntetnek, csak figyelmeztetnek - mondta.
A szabálysértési törvényt tavaly december 23-án fogadták el, 236 fideszes és KDNP-s képviselő támogatásával. A törvényt később, de még a hatálybalépése előtt módosították, az április 10-ei szavazáson 254 kormánypárti képviselő szavazott igennel. Ennek ellenére utóbb szokatlanul nyílt elégedetlenséggel reagáltak a szigorításra, mindenekelőtt a büntetések mértékét sokallják. Az április 15-én hatályba lépett törvény, és az ahhoz kapcsolódó rendeletek alapján a korábbiaknál magasabb - akár 150 ezer forintos - bírságokat lehet kiszabni a szabálytalankodó autósokra, bizonyos esetekben pedig fix összegű bírságokat ír elő a rendőrök számára. Az új rendszer arra ösztönzi a szabálytalankodókat, hogy ismerjék el hibájukat, és fogadják el a legfeljebb 50 ezer forintos helyszíni bírságot, hiszen a szabálysértési eljárásban a kétszeresét is kiróhatják rájuk.
Címlapsztori»
Bajnai csekkekkel győzné le a cselező Fideszt
A fideszes képviselők nem csinálnak titkot abból, hogy kampányfinanszírozási javaslatuk a Bajnai Gordon által vezetett Együtt 2014 ellen készült. A javaslat néhány ...
- Nem keresik tovább Erőss Zsolt és Kiss Péter hegymászót
- Erőss Zsolt felesége már semmiben nem bízik
- Lemondtak Erőss Zsoltról és Kiss Péterről
- Egy terézvárosi lakásból indult az őszödi botrány
Bajnai csekkekkel győzné le a cselező Fideszt
A fideszes képviselők nem csinálnak titkot abból, hogy kampányfinanszírozási javaslatuk a Bajnai Gordon által vezetett Együtt 2014 ellen készült. A javaslat néhány ...
Csak a TEK látja a terroristák magyar tűzfészkét
Egy hosszú riport bizonygatta pár hete a köztévében, hogy a terroristák jól tudják, hol van Magyarország, és előszeretettel használják is akcióikhoz, ezért nagy ...
Olyan lesz, mint a Fidesz, csak népszerűtlen
Kínkeserves munkával szilárdította meg a hatalmát, és amikor végre elkezdhette volna élvezni, akkor az egészbe belerondított Bajnai Gordon. Ilyen utat járt be az elmúlt ...
Pintérrel is kereste a kapcsolatot Portik
Egykori üzlettársa, a kecskeméti maffiaper miatt elítélt Radnai László szerint Portik Tamás rendelte el a kilencvenes évek leszámolásos merényleteit, nemcsak Prisztás ...
Szürkületkor támadnak a kübekházi bestiák
Hiába fordult személyesen Orbán Viktorhoz egy szúnyoginváziótól sújtott dél-alföldi falu polgármestere, egyelőre csak a határ román oldalán röpködnek a szúnyogirtó ...
A Mazsihisz lázadói megrángatták az oroszlán bajuszát
Az autoriter elnököt elzavarták ugyan a legnagyobb magyar zsidó közösség vasárnapi ülésén, de a Mazsihisz jövője így is tele van kérdésekkel. Erős kritikát kapott, de a ...
Trafikosokra cserélte a gyerekeket a kormány
Jégkrémet is árulhatnak majd a nyáron nyitó dohányboltok, miután a képviselők ezt a jogot is megadták a trafikosoknak. Az egész trafiktörvény a gyerekek védelmében ...
Cigányozni vagy magyarozni veszélyesebb?
Magyarellenesség miatt ítéltek el csütörtökön kilenc sajóbábonyi romát, akik rátámadtak a faluban vonuló gárdistákra. Az elmúlt években több cigányt is letöltendő ...
Stabil oldalfekvés? Hát, nem tudom
Meghalt egy másfél héttel ezelőtti baleset egyik sérültje, valószínűleg azért, mert senki nem mert hozzányúlni, a mentőt várták. Az inkább nem csinálok semmit, abból baj ...
Itt vannak a 2013-as történelemérettségi megoldásai
A zalaegerszegi Ganz Ábrahám és Munkácsy Mihály Szakközépiskola történelemtanárai - Biróné Molnár Beáta, Gerencsérné Horváth Eszter, Karóczkai Éva, Marton Miklós, Molnár ...
A top tízben ott voltak a nagy cégek, plusz az Endre
Gyorsabbak voltak a Facebooknál, több ezer magyar domaint gyűjtöttek össze, a Parlamentbe is becsempészték tízezer forintos magazinjukat. A Generál Média cégcsoport egy ...
Képtelenség fogást találni a Fidesz atomfegyverén
A rezsicsökkentés olyan fogás, amellyel a Fidesz akár simán választást nyerhet - ettől félnek az ellenzéki pártok. Törik a fejüket, de eddig nem támadt igazán ütős ...
Orbánnak csak kívánnia kellett
A VI. kerületi önkormányzat megfogadja Orbán Viktor tanácsát, és törvényjavaslaton gondolkodik, amellyel újra állami kézbe lehetne venni az egykori balettintézetet. A ...
- Nem keresik tovább Erőss Zsolt és Kiss Péter hegymászót
- Erőss Zsolt felesége már semmiben nem bízik
- Lemondtak Erőss Zsoltról és Kiss Péterről
- Egy terézvárosi lakásból indult az őszödi botrány
- Megvárták a rendőröket a londoni gyilkosok
- A serpákon múlik az újabb himalájai mentőakció
- Életem legjobb döntése volt, hogy megtagadtam a pénzt
- Csányi: Négy nagybank marad, talán öt
- Az ügyfeleiket szorongatják a présbe került bankok
- Négy amerikait öltek meg a drónok
- Megölte az FBI a bostoni robbantó barátját
- Olyan lesz, mint a Fidesz, csak népszerűtlen
- Halálra késeltek egy nőt Pécsen
- Orbán az elefánt a porcelánboltban
- A saját fiát is kínozta Szita Bence gyilkosa
- Zuhanó öngyilkos ölt meg egy hétéves kislányt Dél-Koreában
- Súlyos zavargások Stockholmban
-
Goodgame Empire
Építs birodalmat, vezess csatákat, alkoss stratégiát! -
CEWE Fotókönyv 1500 Ft kedvezménnyel!
Kompakt CEWE Fotókönyv Akció! Csak június 3-ig. -
Matrac akció
Kiváló Gyógy- és Luxusmatracok Óriási kedvezményekkel! -
Tedd pénzzé a megunt tárgyaid!
Kereskedj, alkudj, járj jól! -
Dixit társasjáték
Micsoda érték egy családi, baráti körben eltöltött este. Tegye ezt az év játékával! -
Lego Chima
A LEGO saját tervezésű akciófigurái -
Párt keresel?
Itt megtalálod az igaz szerelmet! -
Csak igazi gazdáknak!
Feladatod, hogy felvirágoztass egy elhagyott farmot! -
Banki díjkalkulátor
Így védekezhet a tranzakciós adó ellen!
Legolvasottabb cikkek
Olvasnivaló
Palvin Barbara eszetlenül vagány
Nemzeti büszkeségünk punkos pincérnek öltözött a cannes-i vörös szőnyegen.
Nem keresik tovább Erőss Zsoltot és Kiss Pétert
Eltűnt a Himaláján két magyar, miután megmászták a Kancsendzöngát.
Cukorcsempészettel égette meg magát az energiaital magyar királya
A Hell Energy alapítóinak ütemérzéke kiváló.Hirdetés
-
CEWE Fotókönyv 1500 Ft kedvezménnyel!
Kompakt CEWE Fotókönyv Akció! Csak június 3-ig. -
Goodgame Empire
Építs birodalmat, vezess csatákat, alkoss stratégiát! -
Sztori kocka
Egy fantasztikus mesegyár a zsebedben! -
Bankszámla kalkulátor
Tízezreket spórolhat bankszámla váltással. Döntsön Ön! -
Csak igazi gazdáknak!
Feladatod, hogy felvirágoztass egy elhagyott farmot! -
Párt keresel?
Itt megtalálod az igaz szerelmet! -
Fergeteges party játékok
Activity, Story kocka, Dixit, a legjobb party játékok! -
Forma1 versenyautó vezetés
Száguldj LOTUS versenyautóval! Fütyüljön a menetszél!
Hirdetés
- 30
- 20
- 10
![Forrás: [origo]](http://static5.origos.hu/i/1305/2013051027.jpg)
![Forrás: [origo]](http://static4.origos.hu/i/1305/2013052132.jpg)