Vágólapra másolva!
Véletlenszerűen robbanthatott az év elején az a kézigránátos támadó, aki a rendőrség gyanúja szerint elmebeteg lehet - írja a Blikk. A rendőrök szerint a feltételezett elmebeteg nem vadászott senkire, és különösebb indítéka sem volt.
Vágólapra másolva!

A Nemzeti Nyomozó Iroda gyanúja szerint elmebeteg lehet az a bűnöző, aki az év elején kétszer is robbantott a fővárosban - írja a Blikk. A lap úgy tudja, hogy az NNI profilalkotói arra jutottak, hogy a férfi véletlenszerűen választhatta ki azokat a házakat, ahol robbantott, mindkét esetben távirányítós kertkapukat használva időzítőként. A nyomozók szerint elképzelhető, hogy egyszerűen épp a terveinek megfelelő kapuszerkezetek miatt válhattak a robbantó célpontjaivá a házak.

A támadó először az idén január 9-én a XII. kerületi Eötvös utcában helyezett el gránátot, majd január 22-én a XIV. kerületi Bonyhádi utcában robbantott. Mindkét helyen a kertkapuk nyitásakor lépett működésbe a robbanószerkezet - emlékeztet a Blikk.

Bartha László, az NNI szóvivője a lapnak azt mondta, a robbantásokhoz használt eszköz, a végrehajtás körülményei, a kiválasztott helyszínek, valamint az elkövetés időpontja alapján feltételezhető, hogy mindegyik bűncselekményt azonos elkövető vagy elkövetői kör hajtotta végre. A támadóra és lehetséges társaira ötmillió forint vérdíjat tűzött ki a rendőrség.

A rendőrök szerint a feltételezett elmebeteg nem vadászott senkire, különösebb indítéka sem volt, és céltalanul helyezett el gránátokat a fővárosban - írja a Blikk. Konkrét gyanúsítottja a rendőrségnek továbbra sincs.