[origo] itthon
Az IMF-re foghatja a kormány a vonalbezárásokat
[origo]|2012. 06. 09., 13:36|Utolsó módosítás:2012. 06. 09., 13:43|Az IMF-tárgyalásokra vár a kormányzat egyes vasúti vonalbezárásokkal egy pénteken készült felvétel szerint. A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium tagadja, hogy a felvétel a kormány álláspontját tükrözné, pedig a minisztérium képviselője a felvételen arról beszél, hogy ezt Völner Pál államtitkár mondta el neki zárt körű beszélgetésen.
A kormány vasúti vonalbezárásokra készül egy pénteki felvétel szerint, amelyet az Index idézett, és a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete (VDSZSZ) tett fel a honlapjára.
"Nyugodtan rá lehet fogni arra, és ezt egyébként zárt körben elmondta a Völner úr, hogy majd akkor, hogyha lehet kire fogni a vonalbezárásokat, akkor igenis meg fogják lépni. És ez mikor lesz? Amikor az IMF tárgyalások beindulnak, és azt lehet mondani, hogy igen, az IMF az egy büdös, mocskos karvalytőke, azt erőltette ránk, hogy be kell zárni a mellékvonalakat" - hallható a felvételen állítólag a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) képviselője szájából (a képen közben nem ő látható).
A felvételen a szakszervezet szerint a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium képviselője hallható a kritikus mondatoknál, de az Indexnek a minisztérium azt válaszolta, hogy nem az ő dolgozójukról van szó, az egy magánvélemény, és egyébként elhatárolódnak a felvétel "tartalmától és stílusától". A nyilatkozó az Index szerint valóban nem minisztériumi alkalmazott, viszont az NFM alá tartozó Közlekedéstudományi Intézetben dolgozik, és hivatalosan is a tárca képviselője volt a pénteki találkozón.
A minisztérium tagadta, hogy Völner Pál vagy Fónagy János államtitkárok véleményét tükrözné a nyilvánosságra került nyilatkozat, pedig a felvétel szerint Völner Pál mondta azt, hogy amint "lehet valamire fogni", akkor meglépik a vonalbezárásokat.
A felvételről az is kiderül, hogy a nyilatkozó nem hisz abban, hogy a vonalbezárásokkal 8 milliárd forintot lehetne megtakarítani. "Ha azt mondja az államtitkár a sajtóban, hogy 8 milliárd a megtakarítás, én sem mondhatok nektek mást, még akkor sem, ha tudom, hogy nem lesz 8 milliárd" - mondta a szakszervezeti tárgyalóknak a képviselő.
Címlapsztori»
Bajnai csekkekkel győzné le a cselező Fideszt
A fideszes képviselők nem csinálnak titkot abból, hogy kampányfinanszírozási javaslatuk a Bajnai Gordon által vezetett Együtt 2014 ellen készült. A javaslat néhány ...
- Nem keresik tovább Erőss Zsolt és Kiss Péter hegymászót
- Erőss Zsolt felesége már semmiben nem bízik
- Lemondtak Erőss Zsoltról és Kiss Péterről
- Egy terézvárosi lakásból indult az őszödi botrány
Bajnai csekkekkel győzné le a cselező Fideszt
A fideszes képviselők nem csinálnak titkot abból, hogy kampányfinanszírozási javaslatuk a Bajnai Gordon által vezetett Együtt 2014 ellen készült. A javaslat néhány ...
Csak a TEK látja a terroristák magyar tűzfészkét
Egy hosszú riport bizonygatta pár hete a köztévében, hogy a terroristák jól tudják, hol van Magyarország, és előszeretettel használják is akcióikhoz, ezért nagy ...
Olyan lesz, mint a Fidesz, csak népszerűtlen
Kínkeserves munkával szilárdította meg a hatalmát, és amikor végre elkezdhette volna élvezni, akkor az egészbe belerondított Bajnai Gordon. Ilyen utat járt be az elmúlt ...
Pintérrel is kereste a kapcsolatot Portik
Egykori üzlettársa, a kecskeméti maffiaper miatt elítélt Radnai László szerint Portik Tamás rendelte el a kilencvenes évek leszámolásos merényleteit, nemcsak Prisztás ...
Szürkületkor támadnak a kübekházi bestiák
Hiába fordult személyesen Orbán Viktorhoz egy szúnyoginváziótól sújtott dél-alföldi falu polgármestere, egyelőre csak a határ román oldalán röpködnek a szúnyogirtó ...
A Mazsihisz lázadói megrángatták az oroszlán bajuszát
Az autoriter elnököt elzavarták ugyan a legnagyobb magyar zsidó közösség vasárnapi ülésén, de a Mazsihisz jövője így is tele van kérdésekkel. Erős kritikát kapott, de a ...
Trafikosokra cserélte a gyerekeket a kormány
Jégkrémet is árulhatnak majd a nyáron nyitó dohányboltok, miután a képviselők ezt a jogot is megadták a trafikosoknak. Az egész trafiktörvény a gyerekek védelmében ...
Cigányozni vagy magyarozni veszélyesebb?
Magyarellenesség miatt ítéltek el csütörtökön kilenc sajóbábonyi romát, akik rátámadtak a faluban vonuló gárdistákra. Az elmúlt években több cigányt is letöltendő ...
Stabil oldalfekvés? Hát, nem tudom
Meghalt egy másfél héttel ezelőtti baleset egyik sérültje, valószínűleg azért, mert senki nem mert hozzányúlni, a mentőt várták. Az inkább nem csinálok semmit, abból baj ...
Itt vannak a 2013-as történelemérettségi megoldásai
A zalaegerszegi Ganz Ábrahám és Munkácsy Mihály Szakközépiskola történelemtanárai - Biróné Molnár Beáta, Gerencsérné Horváth Eszter, Karóczkai Éva, Marton Miklós, Molnár ...
A top tízben ott voltak a nagy cégek, plusz az Endre
Gyorsabbak voltak a Facebooknál, több ezer magyar domaint gyűjtöttek össze, a Parlamentbe is becsempészték tízezer forintos magazinjukat. A Generál Média cégcsoport egy ...
Képtelenség fogást találni a Fidesz atomfegyverén
A rezsicsökkentés olyan fogás, amellyel a Fidesz akár simán választást nyerhet - ettől félnek az ellenzéki pártok. Törik a fejüket, de eddig nem támadt igazán ütős ...
Orbánnak csak kívánnia kellett
A VI. kerületi önkormányzat megfogadja Orbán Viktor tanácsát, és törvényjavaslaton gondolkodik, amellyel újra állami kézbe lehetne venni az egykori balettintézetet. A ...
- Nem keresik tovább Erőss Zsolt és Kiss Péter hegymászót
- Erőss Zsolt felesége már semmiben nem bízik
- Lemondtak Erőss Zsoltról és Kiss Péterről
- Egy terézvárosi lakásból indult az őszödi botrány
- Megvárták a rendőröket a londoni gyilkosok
- A serpákon múlik az újabb himalájai mentőakció
- Életem legjobb döntése volt, hogy megtagadtam a pénzt
- Csányi: Négy nagybank marad, talán öt
- Az ügyfeleiket szorongatják a présbe került bankok
- Halálra késeltek egy nőt Pécsen
- Négy amerikait öltek meg a drónok
- A saját fiát is kínozta Szita Bence gyilkosa
- Olyan lesz, mint a Fidesz, csak népszerűtlen
- Zuhanó öngyilkos ölt meg egy hétéves kislányt Dél-Koreában
- Mindenbe belekóstolt Őszöd állítólagos tanúja
- Megölte az FBI a bostoni robbantó barátját
- Kulka János nem kér a buzizó Kerényiből
-
Goodgame Empire
Építs birodalmat, vezess csatákat, alkoss stratégiát! -
CEWE Fotókönyv 1500 Ft kedvezménnyel!
Kompakt CEWE Fotókönyv Akció! Csak június 3-ig. -
Matrac akció
Kiváló Gyógy- és Luxusmatracok Óriási kedvezményekkel! -
Tedd pénzzé a megunt tárgyaid!
Kereskedj, alkudj, járj jól! -
Dixit társasjáték
Micsoda érték egy családi, baráti körben eltöltött este. Tegye ezt az év játékával! -
Lego Chima
A LEGO saját tervezésű akciófigurái -
Párt keresel?
Itt megtalálod az igaz szerelmet! -
Csak igazi gazdáknak!
Feladatod, hogy felvirágoztass egy elhagyott farmot! -
Banki díjkalkulátor
Így védekezhet a tranzakciós adó ellen!
Legolvasottabb cikkek
Olvasnivaló
Palvin Barbara eszetlenül vagány
Nemzeti büszkeségünk punkos pincérnek öltözött a cannes-i vörös szőnyegen.
Nem keresik tovább Erőss Zsoltot és Kiss Pétert
Eltűnt a Himaláján két magyar, miután megmászták a Kancsendzöngát.
Cukorcsempészettel égette meg magát az energiaital magyar királya
A Hell Energy alapítóinak ütemérzéke kiváló.Hirdetés
-
CEWE Fotókönyv 1500 Ft kedvezménnyel!
Kompakt CEWE Fotókönyv Akció! Csak június 3-ig. -
Goodgame Empire
Építs birodalmat, vezess csatákat, alkoss stratégiát! -
Sztori kocka
Egy fantasztikus mesegyár a zsebedben! -
Bankszámla kalkulátor
Tízezreket spórolhat bankszámla váltással. Döntsön Ön! -
Csak igazi gazdáknak!
Feladatod, hogy felvirágoztass egy elhagyott farmot! -
Párt keresel?
Itt megtalálod az igaz szerelmet! -
Fergeteges party játékok
Activity, Story kocka, Dixit, a legjobb party játékok! -
Forma1 versenyautó vezetés
Száguldj LOTUS versenyautóval! Fütyüljön a menetszél!
Hirdetés
- 30
- 20
- 10
![Forrás: [origo]](http://static5.origos.hu/i/1305/2013051027.jpg)
![Forrás: [origo]](http://static4.origos.hu/i/1305/2013052132.jpg)