[origo] itthon
A könnyebb utat választották a hajógyári-szigeti rendőrök
Albert Ákos|2012. 06. 18., 8:23|Utolsó módosítás:2012. 06. 18., 9:25|Négy régi, a Hajógyári-szigethez köthető ügyet vett elő újra a rendőrség, de egyelőre hallgatnak arról, miért lettek érdekesek újra a több éve eltemetett történetek. Az egyik haláleset ügyében már emberölés miatt nyomoznak is: az [origo]-nak nyilatkozó rendőrségi szakértők szerint ez azt valószínűsíti, vallomást tehetett valaki az ügyben, vagy akár az is felmerülhetett, hogy korábban lefizették a rendőröket.
Ajánlat
JÁTSSZ ONLINE!
Három holttest és egy eltűnt fiú - négy ügy, amelyek összefüggésbe hozhatók a Hajógyári-szigettel. Közülük három azoknak a szórakozóhelyeknek a közelében történt, amelyeknek a vesztegetési ügyben gyanúsítottként őrizetbe vett Vizoviczki László a tulajdonosa. Négy ügy, amelyeket az elmúlt években nem sikerült felderíteni, most azonban mindegyiket újra előveszi a rendőrség.
Az a felelős rendőri magatartás, ha azokat az eltűnési ügyeket, amelyek a Hajógyári-szigethez köthetők, a szervezet leporolja, azaz újra megvizsgálja annak érdekében, hogy ne maradjon nyitott kérdés - közölte még kedden az m1 Este című műsorában Fülöp Valter, a budapesti rendőrfőkapitány bűnügyi helyettese. "A korábban közigazgatási eljárás keretében lefolytatott ügyekben korlátozottak voltak a hatóság lehetőségei, ezért mi azt mondjuk, hogy minden szálat újravizsgálunk, akkor is, ha végül eredménytelen lesz a nyomozás" - mondta Fülöp.
Az [origo] megkereste a rendőrséget, hogy megtudja, az ügyek újravizsgálása összefüggésben van-e Vizoviczki László, illetve több magas rangú rendőr letartóztatásával, valamint hogy előkerültek-e olyan bizonyítékok, amelyek indokolttá tették az újravizsgálást. Az ügyek részleteiről is érdeklődtünk, a Budapesti Rendőr-főkapitányság azonban a folyamatban lévő nyomozás érdekeire hivatkozva egyik kérdésünkre sem válaszolt.
Másfél évvel később kezdtek nyomozni
Négy esetről beszélt Fülöp Valter a Híradóban; a rendőrkapitány azt mondta, hogy három fiú holtan került elő, a negyediket még nem találták meg. A korábbi rendőrségi közlemények és sajtóhírek alapján valószínűsíthető, hogy melyik négy eset aktáit vették elő.
Az eltűnt fiatal valószínűleg a futballista Strehó Gergő, aki barátaival együtt 2006. február 12-én szórakozni indult a szigeten található diszkóba, de oda már nem érkezett meg. Azóta nincs róla hír. A fiú apja az [origo]-nak azt mondta, az eltűnést hiába próbálták nyomozati üggyé nyilváníttatni, ezt nem sikerült elérniük.
Pár hónappal később, júniusban hasonló módon tűnt el a Hajógyári-szigetről egy másik futballista is. Rajnay Zoltán éjfél után adott magáról életjelet utoljára, amikor mobiltelefonon beszélt meg találkozót a barátjával, aki azonban hiába várta őt. Fél óra múlva már a telefonja is ki volt kapcsolva. A fiú holttestét másfél héttel később megtalálták a Duna partján, a Batthyány tér környékén.
"Azt a fajta nyomozást, amelyet elvártunk volna, borzasztó későn kezdték meg" - mondta az [origo]-nak Rajnay Attila, az elhunyt Rajnay Zoltán testvére. Az ügyben először közigazgatási eljárást folytatott a rendőrség, amelyet végül azzal zárt le, hogy baleset történt, a fiú halálát pedig fulladás okozta.

Rajnay Zoltán holttestének kiemelése
"A család ezt nem fogadta el" - mondta Rajnay. Szerinte nem volt egyértelmű a boncolási jegyzőkönyv, és százszázalékosan nem zárta ki az idegenkezűséget. "A könnyű utat választották" - mondta Rajnay a rendőrökről. Pedig a jegyzőkönyv szerint voltak olyan külsérelmi nyomok a holttesten, amelyek megerősítették az idegenkezűséget.
Végül a család fellebbezett, és az ügyészség utasította a rendőrséget, hogy indítsa meg a nyomozást. Az eset után egy évvel emberölés gyanújával meg is kezdték, de nem tudták felderíteni az ügyet, és nem sokkal később újra lezárták. "Másfél évvel az eset után kezdtek nyomozni. Miért nem lehetett rögtön az elején elkezdeni, ha később mégis így döntöttek?" - mondta Rajnay. Szerinte az idő múlásával csak nehezebbé vált az ügy felderítése.
A kidobók lökdösték ki
Fülöp Valter azt mondta, az egyik újra elővett esetben az eltűnt személy nem a Hajógyári-szigeten lévő szórakozóhelyeken tartózkodott. Ezzel valószínűleg egy 2010 augusztusában történt esetre utalt. Akkor a rendőrök egy 23 éves hévízgyörki fiatalember holttestét emelték ki a Dunából, aki 3-4 napja kerülhetett a vízbe. A vizsgálat során az idegenkezűséget kizárták. Később kiderült, hogy a fiatal egy, a Sziget Fesztiválról a belvárosba tartó hajóról ugrott a Dunába. A vízi rendőrök és a szervezők is keresték, de nem jártak sikerrel.
A negyedik újra elővett eset fél évvel ezelőtt történt. 2011. december 2-án a 21 éves H. Géza a Hajógyári-szigetre ment szórakozni a barátaival. A rendőrség információi szerint hajnali kettő körül távozott a szórakozóhelyről. A holttestét másnap találták meg a sziget melletti Duna-szakaszon.

Bulizás a Hajógyári-sziget egyik szórakozóhelyén
A fiú egyik ismerőse a Blikknek azt mondta, Géza a szórakozóhelyen szólt, hogy elmegy a mosdóba. "Nem sokkal később én is a mellékhelyiségbe igyekeztem, de sehol nem találtam. Akkor mondta az egyik lány ismerősünk, hogy látta, ahogy Gézát a biztonsági emberek kilökdösik a helyről" - mondta.
H. Géza ügye volt az első, amelyet a rendőrség most újra elővett. Továbbá ez az egyetlen ügy, amelyet elismerten a rendőrségi főtiszteket is érintő vesztegetési botrány mellékszálaként indítottak újra a nyomozók. Az ügyben a BRFK életvédelmi osztálya emberölés megalapozott gyanújával ismeretlen tettes ellen rendelt el nyomozást. Az m1 Híradójának információi szerint a budapesti rendőrfőkapitány bűnügyi helyettese Strehó Gergő szüleit is személyesen tájékoztatta arról, hogy abban az ügyben is elrendelték a nyomozást.
Kezdő nyomozókat szoktak megbízni
A négy ügyben nemcsak az a közös, hogy a Hajógyári-szigeten vagy annak közelében történtek, hanem az is, hogy korábban a rendőrség csupán közigazgatási eljárás keretében foglakozott velük. Nyomozást csak Rajnay Zoltán halála ügyében indítottak, az is eredménytelenül ért véget.
"Közigazgatási eljárással a rendkívüli haláleseteket szokták vizsgálni" - mondta az [origo]-nak egy rendőrségi szakértő. Rendkívüli halálesetnek számítanak például a balesetek vagy a vízből kifogott holttest. A szakértő szerint az ilyen eljárásoknak az a céljuk, hogy kizárják az idegenkezűséget, vagyis megállapítsák, történhetett-e gyilkosság. Hozzátette, hogy szerinte a rendőrség gyakran indít közigazgatási eljárásokat, ami rutinfeladat, "kezdő nyomozókat szoktak ezzel megbízni".
A Dunába esett embereknél közigazgatási eljárás keretében azonosítják a holttestet, illetve azt is megállapítják, hogy vízbe fulladás okozta-e a halált. Boncolást végeznek, ami felfedheti, hogy emberölés történt-e, vagy baleset. Ha idegenkezűségre utaló jelet találnak, elindítják a nyomozást.

Rendőri hanyagság miatt is nyomozhatnak
Kérdés, hogy évekkel az eltűnés vagy a haláleset után milyen eredményeket tudnak elérni a nyomozók az újra elővett ügyekben. Az [origo]-nak nyilatkozó rendőrségi szakértő szerint a lezárt vagy felfüggesztett nyomozásokat akkor lehet újrakezdeni, ha új tények, bizonyítékok kerülnek elő az ügyben. Ilyenkor ugyanúgy zajlik az eljárás, mint a normális nyomozás, csak más taktikával keresik a bizonyítékokat.
"Tizenöt év távlatából valószínűleg nem tartanak helyszíni szemlét, de körbekérdezhetik az ott lakókat, emlékeznek-e valamire" - mondta. Segítheti a nyomozást az is, hogy az évek elteltével az ügy szereplői közötti viszonyok megváltozhattak, például korábbi barátok ellenségekké válhattak, akik így esetleg beszédesebbek a rendőrökkel.
Ha holttestet találnak a Duna-parton, a rendőrség csak akkor rendel el nyomozást, ha a közigazgatási eljárásban felmerül az emberölés gyanúja. A gyanúhoz szükség van legalább egy-két bizonyítékra. Szerinte a szigetnél történt eseteknél "akármi előkerülhetett", amire alapozva elindították a nyomozást. Ilyen lehet például, ha valaki "hitelt érdemlő információt közöl a rendőrséggel", olyat, ami idegenkezűségre utal.

A Hajógyári-sziget
"Tárgyi bizonyítékok előkerülése nem valószínű" - tette hozzá. Egyrészt, mert az esetek évekkel korábban történtek, másrészt ilyen eseteknél az egyetlen tárgyi bizonyíték maga a holttest szokott lenni. Ugyanakkor a holttesteket exhumálni lehet. A drogfogyasztást például évek elteltével is meg lehet állapítani, illetve az áldozat csontozatát is lehet vizsgálni. A szakértő szerint az alapján is újraindíthatnak egy nyomozást, ha kiderül, hogy a hatóságok korábban hanyag munkát végezték, például azért, "mert lefizették őket".
Egyelőre nincs új nyom
Az évek óta álló ügyekben indított nyomozásokat általában egy vallomásban elhangzott új információkra építik a rendőrök - mondta az [origo]-nak egy egykori főnyomozó is. Szerinte a Hajógyári-szigeten történt ügyeknél ilyen lehet például, ha valaki most elismeri, volt, hogy a Dunába dobtak valakit a szigetről.
Ilyenkor a rendőrség előveszi az összes hasonló ügyet, és "átnyálazzák az aktákat", hogy azonosítani tudják, melyikről beszélhetett a vallomást tévő - mondta. "Megnézik a boncolási jegyzőkönyvet", és újra megvizsgálják, felmerült-e idegenkezűség. Ennek a megállapítása azonban szerinte "rizikós", ugyanis a Dunából kifogott holttesteknél nehezen mondható meg, hogy baleset, öngyilkosság vagy gyilkosság történt.

Öccse ügyének újravizsgálása Rajnay Attilát is érdekelte, ezért felkereste a rendőrséget. "Érdeklődtünk, és teljesen korrekt felvilágosítást kaptunk" - mondta. Azt mondták neki, az öccse aktáját a tavaly decemberi gyilkosság kapcsán vették elő.
"Ha felmerül valami, újraindítják a nyomozást" - mondták Rajnay szerint. Ehhez a rendőröknek kell találniuk egy nyomot, ami megalapozza a bűncselekmény gyanúját, és amire hivatkozva újra tudják indítani a nyomozást. Arról, hogy találtak volna ilyen nyomot, Rajnaynak jelenleg nincsen tudomása, így egyelőre csak az aktát hozták fel az irattárból, készen arra, hogy ha kell, elindítsák a nyomozást.
Címlapsztori»
Bajnai csekkekkel győzné le a cselező Fideszt
A fideszes képviselők nem csinálnak titkot abból, hogy kampányfinanszírozási javaslatuk a Bajnai Gordon által vezetett Együtt 2014 ellen készült. A javaslat néhány ...
- A pánik a legnagyobb ellenség
- Hajnalban autós üldözés volt az M1-esen
- Egy cél lebeg Orbán szeme előtt
- Orbánon viccelődtek a német állami tévében
Bajnai csekkekkel győzné le a cselező Fideszt
A fideszes képviselők nem csinálnak titkot abból, hogy kampányfinanszírozási javaslatuk a Bajnai Gordon által vezetett Együtt 2014 ellen készült. A javaslat néhány ...
Bajnai csekkekkel győzné le a cselező Fideszt
A fideszes képviselők nem csinálnak titkot abból, hogy kampányfinanszírozási javaslatuk a Bajnai Gordon által vezetett Együtt 2014 ellen készült. A javaslat néhány ...
Csak a TEK látja a terroristák magyar tűzfészkét
Egy hosszú riport bizonygatta pár hete a köztévében, hogy a terroristák jól tudják, hol van Magyarország, és előszeretettel használják is akcióikhoz, ezért nagy ...
Olyan lesz, mint a Fidesz, csak népszerűtlen
Kínkeserves munkával szilárdította meg a hatalmát, és amikor végre elkezdhette volna élvezni, akkor az egészbe belerondított Bajnai Gordon. Ilyen utat járt be az elmúlt ...
Pintérrel is kereste a kapcsolatot Portik
Egykori üzlettársa, a kecskeméti maffiaper miatt elítélt Radnai László szerint Portik Tamás rendelte el a kilencvenes évek leszámolásos merényleteit, nemcsak Prisztás ...
Szürkületkor támadnak a kübekházi bestiák
Hiába fordult személyesen Orbán Viktorhoz egy szúnyoginváziótól sújtott dél-alföldi falu polgármestere, egyelőre csak a határ román oldalán röpködnek a szúnyogirtó ...
A Mazsihisz lázadói megrángatták az oroszlán bajuszát
Az autoriter elnököt elzavarták ugyan a legnagyobb magyar zsidó közösség vasárnapi ülésén, de a Mazsihisz jövője így is tele van kérdésekkel. Erős kritikát kapott, de a ...
Trafikosokra cserélte a gyerekeket a kormány
Jégkrémet is árulhatnak majd a nyáron nyitó dohányboltok, miután a képviselők ezt a jogot is megadták a trafikosoknak. Az egész trafiktörvény a gyerekek védelmében ...
Cigányozni vagy magyarozni veszélyesebb?
Magyarellenesség miatt ítéltek el csütörtökön kilenc sajóbábonyi romát, akik rátámadtak a faluban vonuló gárdistákra. Az elmúlt években több cigányt is letöltendő ...
Stabil oldalfekvés? Hát, nem tudom
Meghalt egy másfél héttel ezelőtti baleset egyik sérültje, valószínűleg azért, mert senki nem mert hozzányúlni, a mentőt várták. Az inkább nem csinálok semmit, abból baj ...
Itt vannak a 2013-as történelemérettségi megoldásai
A zalaegerszegi Ganz Ábrahám és Munkácsy Mihály Szakközépiskola történelemtanárai - Biróné Molnár Beáta, Gerencsérné Horváth Eszter, Karóczkai Éva, Marton Miklós, Molnár ...
A top tízben ott voltak a nagy cégek, plusz az Endre
Gyorsabbak voltak a Facebooknál, több ezer magyar domaint gyűjtöttek össze, a Parlamentbe is becsempészték tízezer forintos magazinjukat. A Generál Média cégcsoport egy ...
Képtelenség fogást találni a Fidesz atomfegyverén
A rezsicsökkentés olyan fogás, amellyel a Fidesz akár simán választást nyerhet - ettől félnek az ellenzéki pártok. Törik a fejüket, de eddig nem támadt igazán ütős ...
- A pánik a legnagyobb ellenség
- Hajnalban autós üldözés volt az M1-esen
- Egy cél lebeg Orbán szeme előtt
- Orbánon viccelődtek a német állami tévében
- Nem keresik tovább Erőss Zsolt és Kiss Péter hegymászót
- Törölték a kormányzati párkereső Facebook-oldalát
- Orbán: A győztesnek nem igaza van, hanem feladata
- Aprópénzért szorongatja a kormány a médiát
- Valami elromlott, nehéz lesz kijavítani
- Unokáink is tudni fogják, ki volt Erőss Zsolt
- Három darabból rakják össze az e-útdíjat
- Az MI6 ügynököt csinált volna a brit terroristából
- Nem kerestek alibit a cigánygyilkosság fővádlottjának
- Megölte állatkerti gondozóját egy tigris
- Lemondanak a trafikjaikról egy fideszes képviselő rokonai
- A XIII. kerület lakói népszavazással tartanák meg a Margitszigetet
- Életem legjobb döntése volt, hogy megtagadtam a pénzt
-
Goodgame Empire
Építs birodalmat, vezess csatákat, alkoss stratégiát! -
CEWE Fotókönyv 1500 Ft kedvezménnyel!
Kompakt CEWE Fotókönyv Akció! Csak június 3-ig. -
Matrac akció
Kiváló Gyógy- és Luxusmatracok Óriási kedvezményekkel! -
Tedd pénzzé a megunt tárgyaid!
Kereskedj, alkudj, járj jól! -
Dixit társasjáték
Micsoda érték egy családi, baráti körben eltöltött este. Tegye ezt az év játékával! -
Lego Chima
A LEGO saját tervezésű akciófigurái -
Párt keresel?
Itt megtalálod az igaz szerelmet! -
Csak igazi gazdáknak!
Feladatod, hogy felvirágoztass egy elhagyott farmot! -
Banki díjkalkulátor
Így védekezhet a tranzakciós adó ellen!
Legolvasottabb cikkek
Olvasnivaló
Nyaljál, kékhajú lány!
A La vie d'Adele tényleg nem azért jó film, mert 10 percig mutatja a kamera, ahogy két fiatal lány szexel.
Nem keresik tovább Erőss Zsoltot és Kiss Pétert
Eltűnt a Himaláján két magyar, miután megmászták a Kancsendzöngát.
Cukorcsempészettel égette meg magát az energiaital magyar királya
A Hell Energy alapítóinak ütemérzéke kiváló.Hirdetés
-
CEWE Fotókönyv 1500 Ft kedvezménnyel!
Kompakt CEWE Fotókönyv Akció! Csak június 3-ig. -
Goodgame Empire
Építs birodalmat, vezess csatákat, alkoss stratégiát! -
Sztori kocka
Egy fantasztikus mesegyár a zsebedben! -
Bankszámla kalkulátor
Tízezreket spórolhat bankszámla váltással. Döntsön Ön! -
Csak igazi gazdáknak!
Feladatod, hogy felvirágoztass egy elhagyott farmot! -
Párt keresel?
Itt megtalálod az igaz szerelmet! -
Fergeteges party játékok
Activity, Story kocka, Dixit, a legjobb party játékok! -
Forma1 versenyautó vezetés
Száguldj LOTUS versenyautóval! Fütyüljön a menetszél!
Hirdetés
- 30
- 20
- 10
![Forrás: [origo]](http://static5.origos.hu/i/1305/2013051027.jpg)
![Forrás: [origo]](http://static6.origos.hu/i/1305/2013052439.jpg)