Én csak a medve fenekét láttam

medve a Börzsöny és az Ipoly vidékén
Vágólapra másolva!
Ribizliültetvények, mézzel teli méhkasok és a Börzsöny málnái várják Magyarországon azt a fiatal medvét, amely a találgatások szerint néhány hete tévedt át az országhatáron. A medve híre bejárta a környéket, de a helyiek egyáltalán nem félelemmel gondolnak a vadállatra, inkább drukkolnak neki, hogy új otthonra leljen a magyar hegyekben. Az [origo] a helyszínen eredt a titokzatos állat nyomába, és még azt is leteszteltük, mennyire lehetett nehéz dolga átkelni a magyar-szlovák határfolyón.
Vágólapra másolva!

Patak csörgedezik a Börzsöny nyugati oldalában a turistaösvény mellett. A nemzeti park fái méltóságteljes nyugalmat árasztanak a délutáni napsütésben, a hegyre felkanyarodó úton teljes békében trappolunk a bokrok között. Minden idilli lenne, ha nem rezzennénk össze gyanakodva az első váratlan neszre, és nem tűnne minden kidőlt farönk, távoli fatuskó avarban lapuló fenevadnak. Az egyik kifejezetten úgy néz ki, mintha egy medve leselkedne ránk a hegyoldalból, egy fatörzs árnyékából.

A mackóformát öltő rönkről aztán gyorsan kiderül, hogy csupán a képzelet játéka, de az aggodalmunk nem teljesen alaptalan: az egyre szélesebb körben terjedő szóbeszéd szerint ugyanis nem kizárt, hogy valódi medvébe is belebotolhatunk a Börzsöny erdeiben. Nem messze innen, az Ipoly folyó túloldalán hetek óta keresnek a vadászok egy elkószált barnamedvét, amelyet a hónap első felében egymás után több dél-szlovákiai faluban is láttak. Mivel a kiterjedt hajtóvadászat is eredménytelen maradt, most sokan azon spekulálnak, hogy a medve átkelt a Magyarországot Szlovákiától elválasztó Ipoly folyón, és az őt üldöző vadászok elől bevette magát a Börzsönybe.

Jól látta az arcát

"Én csak a fenekét láttam egy pillanatra, ahogy eltűnt a bokrok között, de a vadásztársam hét-nyolc méterről nézett farkasszemet vele" - meséli az [origo]-nak Lelkes Sándor, egyike azoknak a dél-szlovákiai vadászoknak, akik utoljára látták az elcsatangolt állatot. A fiatal férfi szerint a medve körülbelül a derekáig ért, 100-120 kilós lehetett, és társát valósággal halálra rémítette, amikor felbukkant a dél-szlovákiai Zalaba falu határában. "A távcsöves puskájával teljesen jól látta az arcát, ahogy komótosan leballagott a földúton, majd ránézett, és befordult az erdőbe" - mondta. Társa teljesen lemerevedett, és telefonon hívott segítséget, mert nem tudta, mitévő legyen. Végül nem lőtt, és a falubeliek szerint holtsápadtan tért vissza a vadászatról.

Fotó: Pályi Zsófia [origo]
Lelkes Sándor látta a medvét. Kattintson a képre, és nézze meg galériánkat!

Pedig a medve nem volt teljesen váratlan a magyar határtól alig 5 kilométerre fekvő, apró faluban: bár a környéken sosem láttak korábban ilyen állatot, az elmúlt hetekben a csatangoló medvéktől volt hangos a szlovák média, az Ipoly mellett és északabbra is sorra tűntek fel a váratlan látogatók. Két közeli faluban le is filmeztek egy mackót, amely egyik alkalommal egy parkban téblábolt, másik alkalommal pedig egy főúton sétált, majd a szalagkorlát alatt átbújva távozott. Mivel nem sokkal később Kassán is láttak medvét, a határ menti magyar falvakban azt gondolják, hogy nem is egy medve kóborolt a vidékükre, hanem több állattal van dolguk.

"Északabbra, a Tátrában és a Selmeci-hegységben megszokottak, de a szigorú természetvédelmi szabályok miatt most nagyon túlszaporodtak" - mondja az [origo]-nak Lelkes Sándor, aki szerint nem kizárt, hogy a jövőben tömegesen indulnak meg délre a medvék. "Ahogy néztük a hírekben, még viccelődtünk is, hogy előbb-utóbb nálunk is felbukkan egy - teszi hozzá -, aztán egyszer csak tényleg ott volt, és mégsem akartuk elhinni."


A jelzőkre kattintva megnézheti az ott készült képeket!


Nézze meg az interaktív térképen, hogy hol kerestük a medvét, és kikkel találkoztunk!

Ribizli, málna és méz várja

Miután Lelkes és társa jelentette a medve feltűnését a szlovák hatóságoknak, azok kilövési engedélyt adtak ki rá, és nagy tömegben érkeztek a vadászok, hogy a különleges préda nyomába eredjenek. A siker azonban elmaradt, az állatnak nyoma veszett, és ez nagy megkönnyebbüléssel töltötte el a helyieket. "Drukkolunk neki, hogy sikerüljön elmenekülnie, jobb szeretnénk, ha békében élhetne, mint hogy kiterítsék szőnyegnek" - mondja Zalaba kocsmája előtt üldögélve néhány vadászfeleség.

Fotó: Pályi Zsófia [origo]
Két közeli faluban videót is készítettek az állatról. Kattintson a képre, és nézze meg galériánkat!

A medve újdonsült barátai, élükön a falu polgármesterével, Michlian Etelkával egészen biztosak abban, hogy az állat Magyarországra menekült. Nem azért, mert félnek tőle, hanem mert ott jobb lenne neki. "Mi itt a természetben élünk, körül vagyunk véve vadakkal, akkor sem félnénk, ha visszajönne" - mondja a polgármester. "De ha van egy kis esze, a mackó már a Börzsönyben van, mert ott sokkal nagyobb területet vehet birtokba, és nem is lőheti le senki" - teszi hozzá. "Ott legalább ő lenne a főnök" - bólogatnak a többiek.

Magyarországra átjutni a medvének annak ellenére sem lehetett nehéz, hogy a két országot széles folyók választják el. A hegyekbe vágyó medve már bizonyította, hogy nem veti meg az aszfaltutakat sem, ezért a közeli hídon is átmehetett volna, az Ipoly alacsony vízállása miatt azonban máshol sem okozhatott gondot az átkelés. Az [origo] is kipróbálta, hogy milyen mély a víz a Zalabához legközelebbi folyószakaszon: a magyar oldalon található Vámosmikolára térdig érő vízben lehet átsétálni, így a medvének még úsznia sem kellett, hogy maga mögött hagyja a fejére halálos ítéletet kimondó Szlovákiát.


Így kelhet át a medve az Ipoly folyón

A magyar oldalon pedig első ránézésre valóságos Kánaán várja az állatot. A folyóparti településeken jelenleg roskadozó ribizliföldek piroslanak, beljebb, a Börzsönyben pedig éppen érik a málna. A hegyi ösvényeken sétálva még a forgalmasabb turistautak mellett is találunk érett, édes málnát, ami a helyi vadászok szerint a fiatalabb medvék kedvenc csemegéje. De Vámosmikola határában a fasorok között mézzel teli méhkaptárok is sorakoznak, ha épp arra fanyalodna.

Két üveg mézet vett

"Mondták is a gyerekek, hogy Lajos bácsi, vigyázz, nehogy megegyenek a medvebocsok a ribiszkében!" - meséli nevetve egy idős vadász már a folyó magyar oldalán. A férfi, aki 37 éve járja puskával az erdőt, és évtizedeken át vezette a helyi vadászegyesületet is, épp saját ribizliföldjéről hajt Perőcsény faluba, kis traktorjával több tucat rekesz ribizlit szállítva. Medvetámadástól azonban nem tart: "A ribizli amúgy is savanykás, nem annyira szereti a medve, mint a málnát" - mondja. A málnaültetvényét azért 2 méter magas vadkerítéssel kerítette körbe.

Fotó: Pályi Zsófia [origo]
A rutinos vadász szerint a ribizlit kevésbé szereti a medve. Kattintson a képre, és nézze meg galériánkat!

Az idős vadász szerint a medve híre nagy izgalomban tartja a környéket, de senki sem tart igazán az állattól. "A gyerekek is sokat beszélnek róla, de inkább élvezik a dolgot, mint félnek" - mondja. Hasonló izgalom tölti el a felnőtteket is, az [origo]-nak egy helyi idősotthon lakói, egy közeli gyár dolgozói és a falvak boltosai is mosolyogva beszéltek a medvéről. "Ha összefutnánk vele az utcán, néznénk egymásra nagy szemekkel, de aztán biztos jól elbeszélgetnénk vele" - mondja derűsen az idősotthonban lakó Emília és Ferenc. A faluban sétáló öregek még meg is etetnék a medvét: "Nagy állatbarátok vagyunk, a környékbeli kutyákat is etetjük. Egy medve sem olyan nagy váltás, veszünk majd neki mézet a vegyesboltban."

"Reggel volt itt vásárolni a mackó, két üveg mézet is vett" - kontráz az öregekre nevetve egy eladó a vámosmikolai élelmiszerboltban. Pár sarokkal odébb pedig két munkás élcelődik azon, hogy a gyárban, ahol dolgoznak, kitettek egy felhívást a medveveszélyről. A Szlovákiából átjáró munkások írták a figyelmeztetést viccből, hogy egymást ugrassák - mondják, hozzátéve, hogy nekik sincs semmi bajuk a medvével. "Elfér az a Börzsönyben, amíg nem jön be az én kertembe" - mondja egyikük. "De a tisztes távolságot azért meg kell adni neki - teszi aztán hozzá -, pacsit azért nem adnánk neki."

Egy vadász sem hagyná ki

"Ez a medve valószínűleg jobban fél tőlünk, mint mi tőle" - mondja egy férfi, aki jól ismeri a környékbeli erdőket. Az [origo]-nak nyilatkozó vadászok szerint pedig van is mitől tartania, hiszen egy ilyen ritkaságba menő prédát mindenki szívesen puskavégre kapna. "Ha a magyar vadászok meglátják, annyi annak a medvének" - mondja gúnyosan Sándor, aki szerint hiába tilos megölni a medvét, senki sem habozna, ha lehetősége lenne elejteni.

Fotó: Pályi Zsófia [origo]
János szintén vadász - ha kell, késével is ölre menne a medvével. Kattintson a képre, és nézze meg galériánkat!

Mivel a barnamedve Magyarországon védett, a törvény szerint magyar vadász csak akkor lőhet rá, ha az megtámadja. "De ha velem találkozik, hidd el, biztosan rám támad majd" - mondja huncut mosollyal egy idősebb vadász, János, aki épp lovas kocsijával baktat a hegyek alatti bekötőúton. "Legfeljebb meg kell kicsit fricskázni az orrát" - teszi hozzá nevetve. A férfi szerint persze az is lehetséges, hogy a medve már rég valamelyik vadász falán lóg, azért nem találják sehol. "Hát hogy a francba hagyná ki bárki ezt a lehetőséget? Annyi pénzt kifizetnek emberek, hogy külföldön medvét lőhessenek, itthon meg elszalasztanák az ingyen kínálkozó lehetőséget?"

Persze sokan abban is kételkednek, hogy a medve tényleg átjött Magyarországra, hiszen a határ innenső oldalán még senki nem látta. "Mindenki beszél róla, de még sehol sem bukkant fel" - mondja hitetlenkedve egy asszony, aki Letkésen, az erdő széli pincéjében dolgozik férjével. Szerinte a faluban még hangosbemondókkal is figyelmeztették az embereket, hogy kerüljék el a medvét, de teljesen feleslegesen. "Ha mégis átjött, akkor sem itt, az emberek között kóborol, hanem fenn, a Börzsöny sűrűjében" - teszi hozzá a tapasztalt vadász, Lajos, aki szerint csak ott érezheti magát biztonságban, és ott talál magának elegendő málnát is. "Ott pedig elég hely van neki. Csak turistákkal ne találkozzon."

Még emlékeznek az előzőre

A medve rengeteg helyi vadászban elevenítette fel azt esetet, amikor az 1980-as években egyszer kilőttek egy medvét Zebegénynél. Néhány vadász homályos történeteket mesélt arról, hogy akkoriban ők is látták a medvét, vagy valamit, ami hasonlított rá, és csalódottan olvasták később, hogy az állatot elejtették. Azóta a környéken nem fordult elő hasonló vad, de ez nem jelenti azt, hogy nincs mire vadászni. A helyiek szerint hatalmas, a medvénél másfélszer nagyobb vaddisznók is élnek errefelé, de rókát, őzet, szarvast is lehet lőni, és még hiúzok is megfordulnak a környéken.