[origo] itthon
Tátva maradt az utasok szája az új metrótól
Dull Szabolcs|2012. 07. 10., 16:28|Utolsó módosítás:2012. 07. 10., 17:05|Nagy ovációval fogadták az utasok a Puskás Ferenc Stadionhoz érkező hófehér, új metrókocsit, amelynek ülésein többen rögtön kényelmesen elnyújtóztak. Az Alstom vezetője kedd délelőtt nyújtotta át a régóta várt, új metrószerelvény kulcsát Tarlós Istvánnak, aki az ünnepségen megjegyezte, hogy "a sírból kellett visszahozni" a metrószerelvények ügyét. Az új kocsik szeptembertől közlekednek majd a kettes metró vonalán.
JÁTSSZ ONLINE!
KORÁBBAN
Csodálkoztak a metró utasai, akik a Puskás Ferenc Stadionnál szálltak ki kedd délelőtt, mert a lerobbant, rozsdásodó kék metrókocsik között az egyik vágányon egy hófehér, modern szerelvény állt. A legtöbben telefonjukkal azonnal lefényképezték a száz méter hosszú szerelvényt, amelyből a gyülekező újságírók és politikusok miatt egyre kevesebbet lehetett látni.
Az Alstom a tizenegy órakor kezdődő ünnepségen adta át Tarlós István főpolgármesternek az új metrószerelvényt, amellyel most csak az újságírók utazhattak, a budapesti utasok szeptembertől használhatják majd. Az átadón a média képviselői mellett főként a fővárosi fideszes politikusok jelentek meg, akiknek annyi szerep jutott, hogy felszabadultan mosolyogjanak.
A korábbi városvezetők közül senki nem volt itt, pedig az Alstommal 2006-ban, még Demszky Gábor idején állapodott meg a főváros az új jármű gyártásáról. Az ellenzéki politikusok közül egyedül Losonczy Pált, a Jobbik fővárosi frakcióvezetőjét láthattuk a peron végén. Az [origo]-nak azt mondta, hogy azért jött el, mert "végül is nagy nap ez a mai". Szerinte a metrókocsik beszerzésének története "ezer sebből vérzik, de nagy dolog, hogy legalább ez az egy szerelvény itt áll".
A sírból hozták vissza
Amikor a peronon ácsorgó több száz ember többsége a meleg miatt panaszkodni kezdett, megjelent végre Tarlós István főpolgármester, aki Németh Lászlóné nemzeti fejlesztési miniszterrel és Patrick Kronnal, az Alstom Csoport elnök-vezérigazgatójával érkezett. Tarlós a nagy tömegre utalva később meg is jegyezte, hogy "annyian vagyunk, mint egy Fradi-meccs után". Csak a főpolgármester és az Alstom-vezető állt fel a metró mellé előre kikészített pódiumra, így meglehetősen furcsa látvány nyújtott, hogy a mindenki által külön köszöntött Németh Lászlóné Tarlós derekáig ért.
"Ez egy bevált, megbízható jármű" - jelentette ki az Alstom vezetője, aki szerint ezt az is bizonyítja, hogy a járműből a világon több mint négyezer darabot adtak el eddig, és utasok milliói használják világszerte nap mint nap. Az elnök-vezérigazgató beszédét ugyan többször megzavarta a hangosbemondó ("Hagyják szabadon a biztonsági sávot!"), de így is sikerült köszönetet mondania Tarlósnak és a kormánynak az együttműködésért, és két kulcsot adott át a főpolgármesternek. "Az egyik a metró kulcsa, a másik pedig egy emlék arról, hogy a főpolgármesterrel kötött megállapodás a mostani ünnepség kulcsa" - mondta Patrick Kron. A vendégeknek a rendezvény végén kekszkulcsot osztogattak.
![Fotó: Tuba Zoltán [origo] Fotó: Tuba Zoltán [origo]](http://static7.origos.hu/i/1207/20120710-alstom-metropolis-metroszerelveny-atadas.jpg)
Kattintson a képre a galériáért!
Tarlós István a beszédében már kitért arra, hogy tavaly nyárig koránt sem volt biztos, hogy meg tudnak állapodni az Alstommal, miután a cég szerelvényei 2010-ben nem kapták meg a szükséges engedélyt a Nemzeti Közlekedési Hatóságtól. "A sírból hoztuk vissza a metrószerelvények ügyét" - jelentette ki a főpolgármester, aki szerint kevés hiányzott ahhoz, hogy teljesen kudarcba fulladjon az egész történet. Az előző városvezetés szerepét Tarlós hosszan bírálta, "el kellett végeznünk egy kármentesítést" - mondta, a tavaly nyáron általa kötött új megállapodást azonban dicsérte.
Alig várták a gyerekek, hogy kipróbálhassák
A beszédek után a rendezvény műsorvezetője bejelentette, hogy Trencsényi Zoltánné Tímea helyezi üzembe az új metrót, amely az átadó résztvevőit elviszi egy próbaútra a Deák térig. A metróvezetőt később megkérdeztük, milyen volt elsőként vezetni a régi, orosz szerelvények után az új metrót, de nem nyilatkozhatott, csak annyit mondott: "nagyon jó volt".
![Fotó: Tuba Zoltán [origo] Fotó: Tuba Zoltán [origo]](http://static2.origos.hu/i/1207/20120710-alstom-metropolis-metroszerelveny-atadas-nemeth.jpg)
Politikusok az új metrón. Kattintson a képre a galériáért!
Az új szerelvényben a piros szín dominál, a fekete-piros négyzetmintájú ülések kényelmesebbek, mint a mostaniak, és halkabb is, mint a most közlekedő metró. Az utasok legjobban azonban valószínűleg annak fognak örülni, hogy a szerelvény légkondicionált. A sajtóanyagból az is kiderült, hogy az új szerelvény 1023 utast tud szállítani, 209 ülőhely van rajta, és a maximális sebessége 70 km/h.
Amikor az új metró visszaérkezett a Puskás Ferenc Stadionhoz, több százan, főleg gyerekcsoportok, illetve szülők a gyerekeikkel várták a peronon, hogy lefényképezhessék, és beszállhassanak. Nagy ovációval fogadták, amikor kinyíltak az ajtók. A metró ülésein azonnal kényelmesen elnyújtózó utasok közül többen azt mondták: az tetszik nekik a legjobban, hogy az új szerelvény tiszta, kényelmes és tágasabbnak tűnik, mint a mostani. Egy férfi azt is megjegyezte: "még most sem hiszem el, hogy valaha ilyenek fognak közlekedni Budapesten".
|
A fékrendszeren majdnem borult a megállapodás Az Alstommal 2006. május 30-án kötött szerződést a főváros a 2-es és a 4-es metróvonal kocsijainak gyártására. E szerint az Alstom 22 szerelvényt gyárt a 2-es vonalra 150 millió euróért és 15+7 automata szerelvényt a 4-esre 114 millió euróért. Az Alstom szerint a fékrendszere Európában széles körben alkalmazott, ezért mentesítést kért a magyar jogszabály alól, a Nemzeti Közlekedési Hatóság (NKH) viszont 2010. július 30-án azt közölte, nem adja meg a végleges típusengedélyt. A végleges típusengedély megszerzésével kapcsolatos csúszások miatt a Fővárosi Közgyűlés 2010 júniusában úgy döntött, ha az Alstom nem szerzi be július végéig a megrendelt új metrókocsik engedélyeit, felbontják a szerződést. Miután az NKH másodfokon, jogerősen is elutasította a Metropolis szerelvények végleges típusengedélyének kiadását, a BKV 2010. október 20-án felmondta az Alstommal kötött szerződést, az ügyben később egy francia bíróság is a BKV-nak adott igazat. A döntés után Tarlós István és Patrick Kron, az Alstom-csoport elnök-vezérigazgatója tárgyalásokat kezdett az ügy megoldása érdekében, és 2011 júliusában sikerült megállapodni. A szerződés végül tavaly augusztus 15-én lépett újra hatályba, az Alstom novemberben megkapta a derogációt (mentességet a magyar jogszabályok alól) az általa használt fékrendszerrel kapcsolatban, majd március 24-ig a szerelvény lefutotta az NKH által előírt tartampróbát. Ez után a hatóság idén június 4-én úgy döntött, megadja a végleges típusengedélyt az Alstom Metropolis szerelvénynek. |
Címlapsztori»
Olyan lesz, mint a Fidesz, csak népszerűtlen
Kínkeserves munkával szilárdította meg a hatalmát, és amikor végre elkezdhette volna élvezni, akkor az egészbe belerondított Bajnai Gordon. Ilyen utat járt be az elmúlt ...
- Életem legjobb döntése volt, hogy megtagadtam a pénzt
- Mentőexpedíció indul Erőss Zsoltékért
- Kilencven trafik egy bajai lakásban
- Pintérrel is kereste a kapcsolatot Portik
Olyan lesz, mint a Fidesz, csak népszerűtlen
Kínkeserves munkával szilárdította meg a hatalmát, és amikor végre elkezdhette volna élvezni, akkor az egészbe belerondított Bajnai Gordon. Ilyen utat járt be az elmúlt ...
Olyan lesz, mint a Fidesz, csak népszerűtlen
Kínkeserves munkával szilárdította meg a hatalmát, és amikor végre elkezdhette volna élvezni, akkor az egészbe belerondított Bajnai Gordon. Ilyen utat járt be az elmúlt ...
Pintérrel is kereste a kapcsolatot Portik
Egykori üzlettársa, a kecskeméti maffiaper miatt elítélt Radnai László szerint Portik Tamás rendelte el a kilencvenes évek leszámolásos merényleteit, nemcsak Prisztás ...
Szürkületkor támadnak a kübekházi bestiák
Hiába fordult személyesen Orbán Viktorhoz egy szúnyoginváziótól sújtott dél-alföldi falu polgármestere, egyelőre csak a határ román oldalán röpködnek a szúnyogirtó ...
A Mazsihisz lázadói megrángatták az oroszlán bajuszát
Az autoriter elnököt elzavarták ugyan a legnagyobb magyar zsidó közösség vasárnapi ülésén, de a Mazsihisz jövője így is tele van kérdésekkel. Erős kritikát kapott, de a ...
Trafikosokra cserélte a gyerekeket a kormány
Jégkrémet is árulhatnak majd a nyáron nyitó dohányboltok, miután a képviselők ezt a jogot is megadták a trafikosoknak. Az egész trafiktörvény a gyerekek védelmében ...
Cigányozni vagy magyarozni veszélyesebb?
Magyarellenesség miatt ítéltek el csütörtökön kilenc sajóbábonyi romát, akik rátámadtak a faluban vonuló gárdistákra. Az elmúlt években több cigányt is letöltendő ...
Stabil oldalfekvés? Hát, nem tudom
Meghalt egy másfél héttel ezelőtti baleset egyik sérültje, valószínűleg azért, mert senki nem mert hozzányúlni, a mentőt várták. Az inkább nem csinálok semmit, abból baj ...
Itt vannak a 2013-as történelemérettségi megoldásai
A zalaegerszegi Ganz Ábrahám és Munkácsy Mihály Szakközépiskola történelemtanárai - Biróné Molnár Beáta, Gerencsérné Horváth Eszter, Karóczkai Éva, Marton Miklós, Molnár ...
A top tízben ott voltak a nagy cégek, plusz az Endre
Gyorsabbak voltak a Facebooknál, több ezer magyar domaint gyűjtöttek össze, a Parlamentbe is becsempészték tízezer forintos magazinjukat. A Generál Média cégcsoport egy ...
Képtelenség fogást találni a Fidesz atomfegyverén
A rezsicsökkentés olyan fogás, amellyel a Fidesz akár simán választást nyerhet - ettől félnek az ellenzéki pártok. Törik a fejüket, de eddig nem támadt igazán ütős ...
Orbánnak csak kívánnia kellett
A VI. kerületi önkormányzat megfogadja Orbán Viktor tanácsát, és törvényjavaslaton gondolkodik, amellyel újra állami kézbe lehetne venni az egykori balettintézetet. A ...
Mit mond erre a Fidesz?
A trafikpályázaton az ellenzék nyert, a választási regisztráció a szabadságot szolgálta, Magyarországot a balos aknamunka miatt támadják az EU-ból, a vonatjegyek nem ...
- Életem legjobb döntése volt, hogy megtagadtam a pénzt
- Mentőexpedíció indul Erőss Zsoltékért
- Kilencven trafik egy bajai lakásban
- Pintérrel is kereste a kapcsolatot Portik
- Fújdogál Orbán keleti szele
- Ahol a gyalogos nem ember
- Jobbikos képviselő halálos gázolása
- Kerényi lebuzizta Alföldi színházát
- S. Ábel nem tett le a gyilkosságról
- Fel se tűnt a mariknak Putyin újabb tőrdöfése
- Az internet tele van pedofilokkal - parlament percről percre
- Milliárdokért szerelik fel tablettel a védőnőket
- Továbbra sincs hír a magyar hegymászókról
- Cserbenhagyta halott áldozatát a kamionos
- Húsz gyerek is meghalt a tornádóban
- BAT: A nemzeti trafikok elviszik a pénzünket
- Orbán nem nácizta le Merkelt
-
Goodgame Empire
Építs birodalmat, vezess csatákat, alkoss stratégiát! -
CEWE Fotókönyv 1500 Ft kedvezménnyel!
Kompakt CEWE Fotókönyv Akció! Csak június 3-ig. -
Matrac akció
Kiváló Gyógy- és Luxusmatracok Óriási kedvezményekkel! -
Tedd pénzzé a megunt tárgyaid!
Kereskedj, alkudj, járj jól! -
Dixit társasjáték
Micsoda érték egy családi, baráti körben eltöltött este. Tegye ezt az év játékával! -
Lego Chima
A LEGO saját tervezésű akciófigurái -
Párt keresel?
Itt megtalálod az igaz szerelmet! -
Csak igazi gazdáknak!
Feladatod, hogy felvirágoztass egy elhagyott farmot! -
Banki díjkalkulátor
Így védekezhet a tranzakciós adó ellen!
Legolvasottabb cikkek
Olvasnivaló
Palvin Barbara eszetlenül vagány
Nemzeti büszkeségünk punkos pincérnek öltözött a cannes-i vörös szőnyegen.
Tíz éve eltűnt lányok kerültek elő az USA-ban
Három férfi rabolta el őket, egy clevelandi házban voltak fogságban.
Cukorcsempészettel égette meg magát az energiaital magyar királya
A Hell Energy alapítóinak ütemérzéke kiváló.Hirdetés
-
CEWE Fotókönyv 1500 Ft kedvezménnyel!
Kompakt CEWE Fotókönyv Akció! Csak június 3-ig. -
Goodgame Empire
Építs birodalmat, vezess csatákat, alkoss stratégiát! -
Sztori kocka
Egy fantasztikus mesegyár a zsebedben! -
Bankszámla kalkulátor
Tízezreket spórolhat bankszámla váltással. Döntsön Ön! -
Csak igazi gazdáknak!
Feladatod, hogy felvirágoztass egy elhagyott farmot! -
Párt keresel?
Itt megtalálod az igaz szerelmet! -
Fergeteges party játékok
Activity, Story kocka, Dixit, a legjobb party játékok! -
Forma1 versenyautó vezetés
Száguldj LOTUS versenyautóval! Fütyüljön a menetszél!
Hirdetés
- 30
- 20
- 10
![Forrás: [origo]](http://static5.origos.hu/i/1305/2013051027.jpg)
![Forrás: [origo]](http://static4.origos.hu/i/1305/2013052132.jpg)