Felmentették Molnár Gyulát

Vágólapra másolva!
Felmentették a volt újbudai polgármestert, Molnár Gyulát, akit azzal vádoltak, hogy a Kopaszi-gát környékén megpróbált átjátszani egy földterületet egy magáncégnek.
Vágólapra másolva!

A Fővárosi Törvényszék felmentette Molnár Gyulát, Újbuda volt szocialista polgármesterét és Lakos Imrét, a kerület egykori szabaddemokrata alpolgármesterét a hivatali visszaélés vádja alól keddi, elsőfokú ítéletében.

A harmadrendű vádlott ügyvédet a bűnsegédlet vádja alól mentette fel a bíróság. Az ügyészség a három férfit azzal vádolta, hogy 2006-ban, a XI. kerületi Kopaszi-gát és a Lágymányosi-öböl környékén pályáztatás nélkül próbáltak egy magáncégnek átjátszani egy 38 hektáros telket.

A Központi Nyomozó Főügyészség vádirata szerint 2006-ban Molnár Gyula akkori országgyűlési képviselő, XI. kerületi polgármester és Lakos Imre vagyongazdálkodásért felelős alpolgármester hivatali helyzetével visszaélve megkísérelt egy 38 hektáros önkormányzati telket a Kopaszi-gát és a Lágymányosi-öböl környékén pályáztatás nélkül átjátszani egy magáncégnek. A terület 417 millió forintért lett az újbudai önkormányzaté, majd több tulajdonosváltozás után az Öböl XI. Kft.-hez került.

A vád szerint a polgármester és az alpolgármester a tekintélyéből fakadó függőség, befolyás kihasználásával nyomást gyakorolt és visszaélt hivatali helyzetével, hogy az Öböl XI. Kft.-nek jogtalan előnyt szerezzen. A harmadrendű vádlott, egy ügyvéd az ügyészség szerint azzal nyújtott segítséget a hivatali visszaéléshez, hogy kidolgozta a telek átjátszásának mechanizmusát. Korábban az ügyész felfüggesztett börtönt kért Molnár Gyulára és Lakos Imrére.