LMP: Jávor Benedek legyőzte Schiffert

Vágólapra másolva!
Újra Jávor Benedeket választotta meg frakcióvezetőnek az LMP. Jávor 8:7-es arányban győzte le Schiffer Andrást a szavazáson.
Vágólapra másolva!

Újra Jávor Benedeket választotta meg frakcióvezetőnek az LMP parlamenti képviselőcsoportja szoros szavazati eredménnyel a frakció kétnapos, tisztújítással egybekötött csillebérci ülésén - derült ki a voksolás után tartott pénteki sajtótájékoztatón. Jávor Benedek elmondta, hogy Schiffer András korábbi frakcióvezető indult még a posztért. Kérdésre válaszolva ismertette azt is, hogy a szavazati arány 8:7 volt.

A képviselőcsoport újraválasztotta a frakcióelnökség korábbi tagjait, vagyis továbbra is Szabó Tímea, Karácsony Gergely és Mile Lajos maradtak az LMP frakcióvezető-helyettesei.

Az újraválasztott frakcióvezető - aki mögött a sajtótájékoztatón a párt összes parlamenti politikusa felsorakozott - azt mondta, hogy a voksoláson megmutatkozó csekély többség jelzi: mindkettejük elképzelései fontosak a képviselőcsoport számára.

Azt mondta, hogy miután a frakcióelnökségben nem történt változás, a párt stratégiája nem fog lényegesen eltérni az eddigiektől. Szavai szerint az elkövetkező hónapokban azokat az ajánlataikat akarják bemutatni, amelyekkel majd a 2014-es választáson is élnek majd.

Kérdésre válaszolva azt mondta, nem más parlamenti pártokkal, hanem azokkal a parlamenten kívüli erőkkel akarnak együttműködni, akikkel egyformán gondolkodnak "az Orbán-kormány kétharmadához vezető út kritikájáról".