Minden napra jut mérgezett nápolyi

Vágólapra másolva!
A lóhúsbotrány és a patkányirtós nápolyi a jéghegy csúcsa, Magyarországot riasztották már az idén gyanús kínai tortaforma, rovarokkal szennyezett búzacsíra és kadmiumos bíborcsiga miatt is. A hatóságoknak nincs könnyű dolguk: mindenféle ételt hamisítanak a csalók, mindenben lehet szennyezés, általános laborvizsgálat nem létezik, határellenőrzés sincs. Sokszor csak abban bízhatunk, hogy egymást dobják fel az élelmiszercsalók.
Vágólapra másolva!

Már a magyar hatóságok is vizsgálják laboratóriumaikban a hazánkba került marhahústermékeket, hogy van-e köztük lóhússal kevert - közölte az [origo]-val Pleva György, a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) Élelmiszer- és Takarmánybiztonsági Igazgatóság igazgatója. A január közepén kirobbant botrány egyre terjed, néhány brit és ír termék után multiknál árult termékekről derült ki, hogy marha- helyett jelentős mennyiségű lóhúst tartalmaztak. A botrányban egyre inkább megmutatkoznak az európai uniós élelmiszer-biztonsági szabályozás hiányosságai.

"Emlékszem, egyszer egy újság kitalálta, hogy húsvét előtt írnak egy sonkákról szóló cikket - mondta az [origo]-nak Süth Miklós volt országos főállatorvos. - Megkeresték hatóságunkat, mondták, állják a laboratóriumi költséget, mindenre vizsgáljuk be a húsokat. Mindenre? Az több tízmillió forint lenne, mondtam nekik. A rendelkezésre álló vizsgálatok összköltsége elérte a 46 millió forintot termékenként."

Süth a példával arra világított rá, hogy a gyakorlatban nem létezik általános laboratóriumi vizsgálat. "Ki kell jelölni, mit akarunk vizsgálni, és miért. Az élelmiszereknél értelmetlen - lehetőség sincs - egyedi termékenként folyamatosan minden összetevőt, szennyezőt, mikrobát laboratóriumban vizsgálni. Ezt sem a költségek, sem a vizsgálatok időigénye nem teszi lehetővé. Sok évtizedes tapasztalat alapján a hatóságok és a nemzetközi szervezetek egy-egy élelmiszercsoportra kialakították a jellemző problémák alapján a vizsgálatok gyakoriságát és fajtáját, igaz, a gyakorlat az elmúlt években is több esetben rácáfolt a standardokra" - magyarázta Süth.

Tű a szénakazalban

Jó példa erre a 2007-es nemzetközi guargumibotrány. Addig senki nem feltételezte, hogy ez az összetevő mérgező dioxint tartalmazhat, így nem is vizsgálták rutinszerűen sehol a világon, egyik országban sem volt ilyen előírás. A mai napig nem tudni, hogy a dologra felfigyelő cseh laboratórium hogyan vette észre a szennyezést, miért vizsgálta be éppen erre a terméket, hiszen addigi ismereteink szerint nem lehetett volna ott a dioxin - ismertette Süth Miklós. De nem csupán az átfogó, teljes vizsgálatok gyakorlati lehetetlensége nehezíti a hatóságok dolgát.

"A fő probléma, hogy az EU-n belül hatósági okmányok nélkül, kereskedelmi papírokkal szállítható az élelmiszer" - mondta Pleva György. Így a hatóság embereinek korlátozottak a lehetőségei. Kockázatelemzéssel, szúrópróbaszerűen, gyanú alapján kell kiválasztaniuk, mely termelőket és forgalmazókat vizsgálják, illetve úgynevezett mélységi ellenőrzéseket végeznek, országon belül állítják meg a kamionokat - hiszen a határok szabadon átjárhatók.

A laboratóriumokban folyamatosan pörögnek a mikrobiológiai, toxikológiai és egyéb vizsgálatok. "Tavaly 76 747 ellenőrzést végeztünk, több mint hatezer esetben kellett szankcionálni. Kétezer ügyben figyelmeztetést osztottunk ki, a többi négyezer bírsággal és egyéb akcióval zárult, levetettük a polcokról az árut" - mondta az [origo]-nak Pleva. Utóbbi eseteknél a termék nagy részét még a raktárakban megtalálják, de a gyorsan pörgő termékeknél - például a hűtött nyers húsoknál - előfordul, hogy már megették a vevők. Ha mikrobiológiai szennyezésről van szó, ez általában hányást és hasmenést okoz, emlékezetes ügy volt a szalmonellás eperlevesek ügye 1996-ban, ötezer érintettel. Más típusú - például dioxinos - szennyezésnél viszont az anyag csak évek, évtizedek múltán, más káros összetevőkkel összeadódva fejti ki hatását, és utólag bizonyíthatatlan a szoros összefüggés egy-egy megbetegedés és egy sok évvel azelőtti élelmiszerbotrány között.

A legtöbb esetben visszakövethető, ki hova szállított, ugyanis kötelező nyilvántartani, ki kinek mennyit adott el valamiből. A hivatal összesen egymilliárd forint körüli bírságot szabott ki, a legtöbb esetben azért büntetett, mert lejárt vagy ismeretlen eredetű terméket árultak, illetve a nyomon követés volt hiányos. (A tavalyi ügyekről bővebben itt olvashat.)

Mit nem hamisítanak?

A kockázatelemzés és a mélységi ellenőrzés mellett a nagyobb hazai botrányok sokszor egy hatóságnak leadott belső füles miatt robbannak ki. "Valaki kimarad az üzletből, sérelme van, tartoznak neki, ezért feldobja a rosszban sántikáló addigi kollégáit, vagy vetélytársként megsejti, mi folyik a másik cégnél" - mondta Süth Miklós, elismerve, hivatali ideje alatt sokszor indultak el ilyen nyomon.

Ez nem magyar sajátosság, mindenütt így van. A mostani lóhúsbotrányhoz hasonló fajhamisítás nem egyedi eset, hazánkban inkább a pulyka-csirke csere fordul elő, de minden egyébre is lehet szúrópróbaszerű, fajspecifikus fehérje-ellenőrzéseket folytatni. Szükség is van rá: a csalók fantáziája végtelen. "Egyszer egy élő rádióműsorban kérdezték, mit nem hamisítanak. Én a fejemben pörgettem végig a termékeket - ezt is hamisítják, arra is találtunk példát -, aztán végre eszembe jutott, hogy libamáj. Bemondtam adásban, a kollégáim pedig utána jól leszidtak: nem emlékszel? Hiszen abból is találtunk már hamisan címkézett pulykamájat" - emlékezett vissza Süth.

Hiába a lebukás, nem egyszerű bizonyítani a felelősséget. A legutóbbi ilyen botrány, a Svédországba marhabélszínként eladott disznóhús ügyében Pleva György szerint a vizsgálat jelenlegi állapotában úgy tűnik, jogilag a lengyel cég lesz a vétkes. A magyar ugyanis - amellett, hogy kiderült róla, hogy számlát és mikrobiológiai jelentést hamisított - azt állítja, megtévesztették, nem tudott a csalásról.

"A hatóságnak vallomások alapján kell döntenie - mondja az igazgató. - Ez azt is jelenti, hogy sokszor lehetetlen bizonyítani, a láncolat egy-egy szereplője miről tudott, miről nem. Nem beszélve azokról az esetekről, amikor ráfogják egyetlen emberre, például a raktárosra, hogy ő hamisított, vagy véletlenül hibázott, a cégvezetők és tulajdonosok pedig mossák kezeiket." (Jogi aggályok miatt Süth Miklós nem akart ilyen ügyben sem terméket, sem céget megnevezni.)

A kínai torta kimaradt

Élelmiszer-biztonsággal foglalkozó szakemberek körében közhely, hogy elvben megoldható lenne a húsáruk teljes ellenőrzése, de ehhez elképesztően nagy adatbázis és nagyon összetett kontrollingrendszer kellene. Jelenleg a vágóhídnak ki kell állítania a húsvizsgálati papírt, így a hús útja oda-vissza nyomon követhető, a marháknál például úgynevezett fülszám alapján tisztázható az eredetet. Ezt az adatbázist kellene összevezetni a kereskedelmi adatokkal, így kiugrasztható lenne, hogy mondjuk egy vágóhídról ötször annyi vagy más típusú hús kerül ki, mint amennyit papíron vágtak.

Könnyebb dolguk van a magyar hatóságoknak, ha az unióban másutt veszik észre a csalást, a szennyezést. Ekkor az uniós élelmiszer-biztonsági riasztási rendszeren, a RASFF-on keresztül jön értesítés. Ilyenkor rögtön látni az iratok alapján, hogy a cég az érintett áruból milyen vállalkozásoknak mennyit szállított. Ezeknél az ügyeknél az okoz fejfájást, hogy mit hozzanak nyilvánosságra, mit ne.

Csak az elmúlt két hétben francia eredetű tehénsajtban és lengyel marhahúsban szalmonellát, görög kukoricában aflatoxint, olasz gorgonzolában lisztériát fedeztek fel az unió különböző területein. Nem kell messzire menni: a tescós patkánymérges nápolyin kívül az uniós jelentési rendszer szerint az idén már három másik ügy is érintette Magyarországot. Érkezett szállítmány egy engedélyezettnél nagyobb mennyiségű illékony szerves vegyületet tartalmazó kínai szilikon tortaformából, kadmiumos, színezék-alapanyagként használt olasz bíborcsigából, rovarokkal szennyezett szlovák búzacsírából. Ezek egyike sem került be a hírekbe.

Pleva György, a Nébih igazgatója azt mondta, sok mindentől - elsősorban a veszély mértékétől - függ, mi éri el a riasztási küszöböt, és mi nem. Ha a legkisebb ilyen típusú ügyből is hír lesz, feleslegesen ijesztenek meg sokakat. Ráadásul szinte lehetetlen mérlegelni egy-egy esetben a valós veszélyt, és a kulturális különbségek is sokat számítanak a megítélésében.

Süth Miklós ezt azzal a példával illusztrálta, hogy míg Amerikában évente több mint ezren szenvednek maradandó károsodást lisztériafertőzés miatt, addig Magyarországon ez a szám még mindig legfeljebb tízes nagyságrendű. Amerikában így "statisztikai alapon" a média és a hatóságok sokkal érzékenyebbek a lisztériaszennyezettségre, és szigorúbb határérték van érvényben, mint az Európai Unióban. A kémiai szennyezőkhöz, úgynevezett maradékanyagokhoz épp ellenkező a hozzáállás, Amerikában lehet a hústermelő állatokat hormonnal etetni hozamfokozás céljából, míg ez az EU-ban és Magyarországon szigorúan tilos.