Vágólapra másolva!
Minden magyarországi településen maradéktalanul sikerült helyreállítani az áramszolgáltatást, jelentette be Giró-Szász András kormányszóvivő. Délelőtt még 9 szabolcsi településen volt kimaradás a múlt hét végi időjárás miatt, az itt lakók csaknem egy hete voltak áram nélkül. Borsodban és szabolcsban az elmúlt napokban négy vezetéklopás volt, a tolvajokat mind elfogták.
Vágólapra másolva!

Csütörtök dél óta mindenütt van áram, a múlt hét pénteki vihar utáni helyreállítási munkák az egész országban befejeződtek - jelentette be Giró-Szász András kormányszóvivő. A legtovább Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében küzdöttek a szakemberek, az ország többi pontján már 18-a, hétfő óta van áram.

Bakondi György katasztrófavédelmi főigazgató tájékoztatása szerint az előző hétvége rendkívüli időjárása miatt összesen 13 megyében voltak áramkimaradások, 135 településen összesen 318 ezer fogyasztóhelyet érintve. Szabolcsban a rendkívüli időjárás következtében a megye területének több mint felénél szakadt meg az áramszolgáltatás.

Hozzátette: az áramkimaradások nem csak a világítás vagy a hűtőszekrények leolvadása miatt jelentettek gondot, hanem sok esetben a vízellátást és a szennyvízkezelést is érintették. A katasztrófavédelem készleteiből ezért 61 aggregátort biztosítottak 43 település részére.

Bakondi György bejelentette: csütörtökön még 9 településen, 46 fogyasztóhelyet érintve volt áramkimaradás, de a déli órákra itt is helyreállították a szolgáltatás.

Benkő Tibor vezérezredes, a Honvéd Vezérkar főnöke arról beszélt, hogy a térségbe március 16-án rendelték ki a Magyar Honvédség erőit és technikai eszközeit. Elsősorban úszó harcjárműveket vetettek be, amelyeket árvizek esetén is használnak. Tíz ilyen járművel vettek részt a mentésben, mivel sok esetben csak ilyen eszközökkel közelíthetőek meg a sérült vezetékek, villanyoszlopok. Emellett nagyteljesítményű vontatókat is a térségbe vittek, továbbá 18-án mintegy 10 településen 5 ezer fő részére biztosítottak meleg ételt.

A honvédség is aggregátorral segíti az áramellátást, illetve a nagy tömegű vasszerkezetek miatt a Mi-17-es helikoptereket is bevetették. A Magyar Honvédség feladata továbbra is az, hogy amíg a helyzet megkívánja, addig a térségben marad - tette hozzá.

Helikopterrel a rendőrség is segíti a térségben a munkálatokat - derült ki Papp Károly országos rendőr-főkapitány ismertetőjéből. A rendőr vezérőrnagy a borsodi, illetve szabolcsi térséget érintő fokozott közterületi jelenlétre hívta fel a figyelmet, amelynek következtében az ismertté vált bűncselekmények elkövetőit mind elfogták. Példaként említette, hogy Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében 3 vezetéklopás volt. Ennek kapcsán összesen 7 elkövetőt fogtak el, akik közül hárman előzetes letartóztatásban, ketten őrizetben, további két ember pedig szabálysértési őrizetben van. Borsod-Abaúj-Zemplén megyében egy vezetéklopási kísérlet volt, amelynek elkövetőjét elfogták, bíróság elé állították és a bíróság 300 ezer forint pénzbírsággal sújtotta.

Papp Károly összegzése szerint 974 rendőr mintegy 13 ezer munkaórában teljesített közterületi szolgálatot és 752 polgárőr mintegy 5300 órában segítette a munkájukat.