Néhány százan tiltakoznak az oktatási reform ellen

Vágólapra másolva!
Az oktatási államtitkárság elé vonult pár száz pedagógus, hogy a köznevelési és a felsőoktatási rendszer átalakítása miatt tiltakozzanak.
Vágólapra másolva!

Elindult a pedagógusok demonstrációja a budapesti Eötvös József térről az oktatási államtitkárság Szalay utcai épülete felé vasárnap délután. Az államtitkárságnál beszédeket mondtak, és átadtáka követeléseiket összefoglaló petíciót, valamint egy szál sárga rózsát.

A vonuláson részt vesz a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetén (PDSZ) kívül a Hallgatói Hálózat, a Hálózat a Tanszabadságért, a Humán Platform, a Középiskolai Hálózat, a Liga Szakszervezetek, az Oktatói Hálózat és a Szülői Hálózat.

Pedagógusok vonulnak Forrás: MTI/Szigetváry Zsolt

A felvonulók néhány százan voltak, nemzeti színű és európai uniós zászlókat vittek. Mendrey László, a PDSZ elnöke azt mondta, a petícióban rögzítették, hogy a nemzeti köznevelési törvény által kijelölt irány rossz. Ezért arra kérik Balog Zoltán minisztert, hogy vesse latba befolyását, kezdeményezzen jogszabály-módosítást, hogy az európai értéknek számító szubszidiaritás elve a közoktatás minden szintjén érvényesüljön.

Hoffmann Rózsa államtitkár politikai indíttatásúnak nevezete a tüntetését egy sajtótájékoztatón Zircen. Szerinte a követeléseik teljesen illuzórikusak és nem annyira szakmaiak, mint inkább politikaiak.