Több faluban szeptemberig várhatnak a cigarettára

Vágólapra másolva!
A túl szigorú feltételek miatt azok a boltok sem árulnak cigarettát, amelyek ideiglenesen megtehetnék.
Vágólapra másolva!

Az átmeneti jellegű árusításra kijelölt üzletek sorra adják vissza az ideiglenes cigarettaárusításra vonatkozó lehetőséget Baranya megyében, mivel számukra is szinte olyan szigorú feltételeket határozott meg a Nemzeti Dohánykereskedelmi Nonprofit (ND) Zrt., mint a rendes elárusító helyekre, azzal a kivétellel, hogy nekik az átmeneti időre nem kell külön NAV-engedélyt beszerezniük – írja bama.hu. A Dunántúli Naplónak többen is azt mondták, hogy az elkülönített helyiség, külön kassza és egyéb feltételek miatt nem éri meg nekik beruházni a legfeljebb 4-5 hónapos időszakra.

Olyan településekről, jobbára kis lélekszámú falvakról van szó, ahol nem is pályáztak az első körben a kereskedők arra, hogy ott nemzeti dohányboltot üzemeltethessenek, éppen a dohányárusításra vonatkozó szigorú, és emiatt jelentős üzleti befektetést igénylő feltételek miatt. Miután azonban kiderült, hogy emiatt sok olyan község is ellátatlan maradna, ahol egyébként lehetne dohányt árusítani a jövőben is, és az is, hogy tíz százalékra emelik a cigarettaárusítás utáni árrést, döntöttek az újabb pályázat kiírásáról, valamint az ideiglenes árusítóhelyek kijelöléséről.

Azok is kivárnak legalább szeptemberig az ideiglenes árusítással, akik pályáznak az új körben. Így a legtöbb kistelepülésen, ahol július 16-án éjfélkor megszűnt a hivatalos cigarettaárusítás, egyelőre – legalább szeptember elejéig – nagyon jó eséllyel nem lehet majd helyben cigarettát kapni.