Szegény Matkovics Jánost megették a kínaiak

2013.08.13. 06:59

Van a nyugati határ közelében egy fura nevű, ötszáz fős kis falu, amelynek a legsötétebb kommunista időszakában is egy Jávor Pál-hasonmás erdélyi gróf volt a jegyzője, a helyi hittérítőt emberevő kínaiak falták fel, a templom felújítására pedig az '56-ban kompletten emigrált generáció minden egyes tagja postán küldött haza egy kis pénzt. Egy falu, ahol csak egy munkanélküli él, és ahonnan senki nem akar elköltözni. Mi hír Magyarország elfeledett településein? Markotabödögén jártunk.

"Szegény Matkovics Jánost megették a kínaiak." Az abszurdba hajló mondatot majdhogynem unottan böki oda fotós kollégámnak és nekem a templomban minket kalauzoló Kovács Imréné, vagyis Mariska néni, hogy aztán azonnal egy egészen más témáról kezdjen beszélni. Meg sem állunk a falra erősített, erre emlékező márványtábla előtt, az egész ügy olyan jelentéktelennek tűnik, mintha csak arról lenne szó, hogy dinnye érkezett a boltba, vagy Baloghéknál kölykedzett a kutya.

Hiába, ha valaki 25 éve dolgozik a papok keze alá a Győrtől 30 kilométerre fekvő Markotabödöge templomában ("december 8-án lesz huszonöt éve, napra pontosan emlékszem!"), őrzi a kulcsot, és nyitja ki az épületet az éppen beeső érdeklődőknek, akkor idővel még az ilyen furcsa történetek is unalmassá válhatnak. Matkovics János egyébként a falu szülötte, misszionárius volt, és elhatározta, hogy kereszténységre téríti a kínaiakat, de 1944-ben elhunyt a messzi Ázsiában. A falu legendáriuma szerint helyi kannibálok falták fel, de nem vagyunk benne biztosak, hogy ez a megközelítés kiállja a történetírás szakmai próbáját.

Nyár van, az év talán legmelegebb napja, a nap delel, felhőnek nyoma sincs, az autó hőmérője 46 fokot mutat, a hűs templomból kilépve megcsap minket a sivatagi levegő. A szabadban csak az tartózkodik most, akinek nagyon muszáj, még állatokat sem látunk. Kihalt a falu, mégis, a települést reggel óta járva tökéletesen megértjük, hogy Mariska nénit miért nem hozza lázba Matkovics egyébként különlegesnek hangzó halála.

Mariska néni a markotabödögei templomban (A képre kattintva galéria nyílik)Fotó: Hajdú D. András - Origo

Markotabödöge ugyanis ennél sokkal jobb sztorikat tartogat, látni fogják, az például labdába sem rúghat majd, hogy a háborúban épp a falu fölött keveredett légiharcba egy angol gép két Messerschmitt-tel, és a túléléshez el kellett engednie a bombáit, ezzel három gyanútlan, szerencsétlen falubéli halálát okozva, a frontvonaltól és a bombázásoktól jó messze. Ráadásul a településnek a jelene is izgalmas. A kis falu az elmúlt években dacol mindennel, amit ma magyar valóságnak hívunk, a faluk elnéptelenedésével, elszegényedésével, azzal, hogy aki kistelepülésen lakik, az panaszkodik, és a múltba tekint, a férfiember pedig az italba menekül.

"Eszembe sem jutott elköltözni, szeretek itt élni" - mondja a biciklijére támaszkodva a közgazdasági középiskolát szeptemberben Győrben kezdő Adél. A fél hetes busszal utazik majd, ami 40 perc alatt a városban van. Nem ügy, mondja. A faluban hat-nyolc, vele éppen egykorú fiatal él, velük mind jóban van, összejárnak, és mindannyian a faluban akarnak lakni a jövőben is. Még a győri kollégium sem jött szóba.

Akárkit kérdezünk, fiatalt, középkorút, időset, mindenkitől ugyanez a válasz, mindenki maradni akar, de nem tudják megmagyarázni, miért szeretik a falut. Egy hölgyből sikerült csak egy bizonytalan választ kihúzni, ő hosszú gondolkodás után annyit mondott, hogy itt senkinek nincs irigye, még akinek jobban megy, annak sem, nincsenek ellenséges családok, ami más falvakról nem feltétlen mondható el szerinte.

Egyetlen munkanélküli

Audi-Markotabödöge, szerződéses járat. Ez áll a tábláján annak a jó karban lévő fehér busznak, amely a főút szélén, az egyik ház előtti árnyékban pihen. Akár a település pozitív hozzáállásának jelszava is lehetne, hiszen az emberek nyilván nem azért költöznek el egy faluból, mert nem szeretik a friss levegőt és a nyugalmat, hanem mert nincs munka. Itt viszont van. Pontosabban a környéken. A győri autógyárba több mint tucatnyian járnak be dolgozni, naponta többször fordul a busz a faluban - ne felejtsük, 495-en laknak itt összesen, és közülük 180-an nyugdíjasok -, és a mosonszolnoki visszapillantótükör-gyárban, az SMR-ben is sokan dolgoznak.

A fiatalok is maradnának (A képre kattintva galéria nyílik)Fotó: Hajdú D. András - Origo

A bejárás nem olcsó ugyan, Győrbe például 24 900 forint a havi buszbérlet, viszont mindenki azt mondta, hogy a cége ennek 80 százalékát téríti, így a helyiek ötezerből megússzák az ingázóbérletet. Ennyit pedig mindenkinek megér, "Budapesten is kell ennyit utazni, nem?" - hallottuk többektől.

Igazi módos nagyvállalkozó ugyan nincs helyben, de van egy sertéstelep a falu határában, egy falubelié, egy másik gazdának pedig kecsketelepe van. Ezek az üzemek is jó néhány helyinek adnak munkát. Ausztriába is átjárnak a faluból mezőgazdasági munkákra, vannak, akik hentesként, csőszerelőként dolgoznak a határon túl, sőt van egy négyfős társaság, amely egy bécsi karosszériafényező műhelyben dolgozik. Reggel beülnek az autóba, egy óra az út oda, egy vissza. "Ötszázezret keresnek. Szépül a házuk, minek költöznének el? Na ugye" - zárja rövidre egy helyi az elvándorlás kérdését.

Markotabödögének hivatalosan egyetlen munkanélkülije van, őt egyébként meg is találtuk, a vasúttól bocsátották el nemrég, azóta letette a targoncavezetői vizsgát, de az utolsó pillanatban meghiúsult egy munkalehetősége, mert a munkáltató megtudta, hogy gerincműtétje volt, nem emelhet. Most százalékolják majd le, de építkezéseken, a földeken azért vállal alkalmi munkákat ő is. Nem egy embertől hallottuk ottjártunkkor, hogy aki akar dolgozni, az itt tud is.

Csak a festményeket hozta magával

A falu évek óta tartja az ötszáz körüli népességet. "Tizennégy óvodásunk van, tavaly hat születésünk volt, az idén már volt egy házasságkötés is." A polgármesteri hivatal hűvöse jólesik a hőségben, így legalább kicsit tudunk koncentrálni a számadatokat soroló Horváth Sándorra, a település vezetőjére. A férfi volt anyagbeszerző, sofőr, telefonműszerész, kötőgépszerelő, dolgozott a Rábatex textilgyárban, szóval egész életében amolyan mindenes volt, a polgármesterség ezek után adta magát, mondja.

Az anyakönyvek adatait nézegetve ismerős név üti meg a szemünket, az 1950-es években Apor Péternek hívták a jegyzőt. "Ő a mi híres emberünk, az erdélyi grófi Apor családból, Apor Vilmos rokona. 1944-ben menekült el, épp ide. Jávor Pál sehol nem volt hozzá képest kiállásban. 190 centis szálfa termet, messziről látszott, hogy igazi arisztokrata. A hivatalban dolgozott, aztán Győrben nagy cégeknél volt könyvelő. Ha gondolják, keressék fel a házát, ott van a majorság mellett, épp most adták el" - javasolja a polgármester egy gyors helyitörténelem-óra után.

Megköszönjük, elindulunk. A magyar falu találékonyságával azért a hivatalból kilépve is szembesülünk. Az út túlszélén álló épületen a levert feliratokból, cégérből látszik, hogy nemrég még kocsma volt, most viszont átépítik. "A tulajdonos nyert egy falusi turizmusos EU-s pályázaton, vendégházat épít. Hogy lesz-e, aki idejön? Hát, mindenesetre ügyes ember, nem?" - mondja a legnagyobb természetességgel egy félmosoly kíséretében a polgármester, majd hozzáteszi, hogy a falu is lényegében uniós pályázatokból él, a polgármesteri hivatal felújítását rögtön két tábla is hirdeti a hátunk mögött, a bejáratnál.

Így néz ki belül a grófi ház mostFotó: Hajdú D. András - Origo

A grófi házhoz érve elbizonytalanodunk, egy összedőlés határán álló téglarakás, rozoga tetővel. Fel kell újítani, nem kérdés. Bent úgy néz ki egy-egy szoba, mint egy kifordított - vagyis inkább befordított - sündisznó, annyi szög áll ki a falból. "A képeket elhozták az erdélyi kastélyukból, úgy képzelje el, hogy itt végig tele volt festményekkel, azoknak kellett ennyi szög" - mondja az új tulajdonos pár, Németh Gyula és Lengyel Beatrix. A szomszédban laknak, az épülettel és kerttel a saját házukat bővítenék.

Arra, hogy nem egy hétköznapi falusi család lakott itt egykor, csak néhány dolog utal: egy fura gyerekrajz a fehér falon, vaskereszttel, Szűz Máriával, valamint az itt hagyott, 1700-as, 1800-as évekbeli könyvek, illetve egy Nagy-Magyarország térkép. A hetvenes évekből. "Ma mindenki kirakja, akkor viszont nem sokan merték. De Apor nem félt" - filozofál a házigazda, aki az elmondása szerint még régi grófi levelezések nyomait is megtalálta a költözéskor itthagyott hamukupacban.

Az arisztokrata Apornak sem akkor, sem később nem jutott eszébe, hogy elhagyja az országot, így 1956-ban sem mozdult a faluból. Pedig a forradalom éve nagy megrázkódtatás volt Markotabödögének, majdnem egy egész generáció tűnt el akkor a településről, 100-120 fiatal menekült külföldre, a helyiek szerint többen, mint a környező, nagyobb településekről összesen. Ami viszont ennél is különlegesebb: közülük rengetegen vissza is térnek.

Hiányzó generáció

"Jöjjenek beljebb, két hónapot vagyunk itt, a gyerekeink pont most mentek vissza, de eddig ők is itt nyaraltak velünk" - Hegedűs Ferenc és Takács Rosette főút menti házának kapuján lépünk be. A szemközti porta előtt belga rendszámos Citroen, "ja, a Dzsoniék, igen", míg Hegedűsék udvarán francia rendszámos Peugeot. A nádfedeles épület takaros, jól rendben tartott, mellbevágó ellentéte a pár perccel azelőtti grófi romhalmaznak. Hegedűs Ferenc 1956-ban öt perc alatt döntötte el, hogy külföldre megy. A szomszéd faluban volt épp búcsúban november legelején, két sör után hallotta, hogy a haverja lelép, ő pedig csatlakozott, mert nem akart azoknak a sorsára jutni, akiket ugyanennyi idősen a második világháborúban a szovjetek elvittek hadifogolynak.

Hegedűs Ferenc és szintén emigrált testvére egy régi képen, az azóta megörökölt és rendbe rakott szülői házban  (A képre kattintva galéria nyílik)Fotó: Hajdú D. András - Origo

Műszaki rajzolónak tanult Párizsban, autógyárban, majd építészirodában dolgozott, 1971-ben jött haza először. Azóta minden nyáron igyekszik eltölteni valamennyi időt a faluban a már Franciaországban született, de magyar származású feleségével. Azt mondják, a helyiek örülnek nekik, nincs semmi feszültség az itteniek és az 56-osok között. Amikor az itthon maradt régi barátokra terelődik a szó, kiderül, hogy már senki nem él a kortársai közül. Elkezdtek piálni, mindegyik belehalt már, mondja. Már nem érték meg a mostani éveket, amikor a falunak a környékre települt gyárak miatt egyre jobban megy, és munka is van. Belehaltak a téeszesítésbe, a Kádár-rendszerbe, a rendszerváltásba. Ami azért is sokkoló, mert az emigráltak közben jó bőrben maradtak.

"Valamelyik évben volt egy találkozónk, itt a faluban. Legalább negyvenen voltunk, Kanadából, Amerikából, Franciaországból, Olaszországból, Németországból, Ausztráliából" - sorolja. Az 56-osoknak köszönhető egyébként a templom 1999-es felújítása is. "Kiküldtem a leveleket, hogy segítsenek, és meg kell mondjam, egy levél se jött úgy vissza külföldről, hogy ne érkezett volna vele pénz" - csengenek a fülünkbe templomi kalauzunk, Mariska néni korábbi szavai.

Régen nem is volt minden jobb

Markotabödögén ezzel egy nap alatt megcáfolódni látszik a "régen minden jobb volt" közhelye. Pedig tényleg van, amire nosztalgiával emlékeznek. A második világháború előtt például még ezren laktak a településen, "harmincan jártunk egy osztályba, 1944-ben 55 születés volt", mondja a polgármester. Markotabödöge a rendszerváltás előtt messzi földön híres volt a ma már nem létező uborkájáról, napi két kamion ment a dunakiliti konzervgyárba. Emiatt a falunapokat egészen mostanáig hivatalosan is úgy hívták, hogy Uborkafesztivál, épp a 2013-as év az utolsó, aztán megtörik a hagyomány. Az eltűnő uborka mellett a helyiek nagy szívfájdalma, hogy a falut keresztülszelő Keszeg-érben a hetvenes évekig lehetett fürdeni, akkor viszont a csornai tejporgyár elkezdett beleengedni valamit a vízbe, így ma már fürdésre alkalmatlan.

Emiatt aztán attól is örökre elment a kedvük, hogy olyan versenyt rendezzenek, mint egykoron, amikor a patak egyik oldalán fekvő Markota férfijai és a másik oldali Bödöge lakói akarták egyszer s mindenkorra a víz fölötti kötélhúzással eldönteni, kik az erősebbek. Valakik nyertek, a másik csapat pedig beleesett a Keszeg-érbe, ez biztos, de hogy melyik volt melyik, azt homály fedi. Mindenki úgy emlékszik, hogy az ő földijei voltak izmosabbak, ezzel a kérdésünkkel még egy egyébként teljesen nyugis kocsmai beszélgetésbe is sikerült úgy bezavarnunk, hogy egy pillanatra megemelkedett a hangerő, és szikrát szórtak a szemek. Persze mosoly kíséretében.

A folyóparti egyesüléssel és a neveket megtartó egybeolvadással a hasonló történetű hosszú nevű településekhez (Gergelyiugornya, Tunyogmatolcs, Cégénydányád, Tahitótfalu, Kehidakustány, Olcsvaapáti) felzárkózó falu lakosai a mai napig jegyzik, hogy ki honnan érkezett. "Nem kell olyan komolyan venni, én is a másik oldalra házasodtam. Igaz, ha veszekedés van, néha mondom is a férjemnek, hogy lehet hazamenni" - mondja mosolyogva a polgármesteri hivatal egyik alkalmazottja. Állítólag a bödögeiek sokáig lobbiztak, hogy Bödögemarkota legyen a falu neve - láttunk is olyan mestergerendát az egyik házban, amire éppen ezért BM volt felvésve nagy betűkkel.

A titokzatos osztrák úr

Délután négy óra, nyit a kocsma, bemegyünk egy kis helyi hangulatot magunkba szívni. Üvölt a nótatévé, öt-hat ember lézeng, piros fröccs, fehér fröccs, sör vegyesen fogy. A sarokban magányos, pirospozsgás, arany szemüvegkeretes, hófehér hajú férfi, divatos narancssárga galléros pólóban. Szinte elbújik, egyedül, csendben ücsörög, csak akkor tűnik fel, mennyire kilóg a helyiek közül, amikor a pultnál a szokásos, nem túl fantáziadús kérdéssel indítva - milyen itt élni - rámutat egy helyi vendég. "Nézze meg, osztrák, Ausztriából jár ide. Nem tud magyarul sem, mégis vett egy házat, és itt van." Valóban, amikor fizet a titokzatos osztrák, csak két begyakorolt szót mond, német akcentussal: "köszönöm, viszontlátásha".

Ahol nem a kocsmában van a nagy élet (A képre kattintva galéria nyílik)Fotó: Hajdú D. András - Origo

Amikor megemlítjük, hogy állítólag azért jó itt lakni, mert nincs ellenségeskedés és irigykedés a gazdagabbakra, röhögve böknek a velük ácsorgó fiatal srác felé: hát tényleg, pedig ő gazdag, kérdezzék őt. Kiderül, hogy épp itt, a kocsmában nyert 2,2 milliót a Puttón. A pénz megvan, őt nem zaklatják, nem kérnek tőle, ugyanazokkal sörözik, pontosan ugyanúgy, mint előtte. Minden megy tovább a régiben, nincs itt semmi látnivaló. Pedig kétmillió nagy pénz, még Markotabödögén is, legalábbis ezt szűrjük le abból, hogy a beszélgetés egy későbbi pontján, a helyi szórakozási lehetőségeket számba véve azon háborodik fel a kocsma népe, hogy az NB III-as focicsapathoz valaki havi 80 ezerért akarna jönni focizni. "Érti ezt? Nem egy idényre, hanem egy hónapra kérné a pénzt!"

Egész nap a falusiakkal beszélgetve a kocsmában már nem ért meglepetésként, hogy nem igazán értették a kérdést, miért jó a faluban. Amikor magyarázatként egy ötvenes férfinak hozzátettük, hogy például Szabolcsban mindenki menekül a vidékről, csak legyintés volt a válasz. "Ja, hát Szabolcs és Markotabödöge, az olyan, mint Markotabödöge és Amerika." Eszünkbe sem jutott vitatkozni vele.

Kismagyarország
Az Origo Kismagyarország sorozatában olyan településekre látogatunk el, amelyek szinte sose kerülnek be a hírekbe, mert helyzetükből, méretükből vagy jellegükből adódóan nem történik itt éppen semmi országos jelentőségű esemény. Ezeknek a településeknek a nevét az ország legfeljebb akkor ismeri meg, ha valami horrorisztikus bűncselekmény vagy égbe kiáltó botrány történik. Véletlenszerűen kiválasztott településeken keressük azokat a helyi történeteket, arcokat, személyes sorsokat, amelyek akkor is izgalmasak, ha nincs éppen sikkasztás vagy pedofilbotrány a faluban. Néhány jó sztori, érdekes, vagy nap mint nap becslettel küzdő ember minden településen van, mi pedig bemutatjuk őket.

 A térképen kattintva a sorozat korábbi részeit olvashatja!