Több tízmilliós autóflottát szerezne be a BKK

Vágólapra másolva!
Negyvennégy autóra szeretne közbeszerzést kiírni a BKK és a BKV, nagy részüket a felső vezetők kapnák. A beszerzést azonban a BKV igazgatóságának elnöke nem támogatta.
Vágólapra másolva!

Autóflottát készül beszerezni a BKV a BKK-val közösen - írja a Blikk. 19 felső középkategóriás és 12 középkategóriás kocsira írtak volna ki közösen közbeszerzést. A pályázat része lett volna még 9 "vegyes használatú személygépkocsi" és 4 teherkocsi. A legutóbbi vezetői ülésen már majdnem elfogadták az erről szóló javaslatot, de Várszegi Gyula, az BKV igazgatósági elnöke végül nem támogatta az előterjesztést, mert nem értette, mi szükség lenne ennyi drága személyautóra, amikor csak négy felső vezetője van a BKV-nak.

A Blikk úgy tudja, a drágább autókból 15-öt kaptak volna a BKK-s főnökök, és 4 jutott volna a BKV-nak. A BKV közölte, hogy szeretnének új autókat beszerezni, mert 2015-ig lejárnak a BKV és a BKK bérleti szerződései. Állításuk szerint azonban a flotta nagyobb része a BKV összes szerelőjárművének és a BKK zavarelhárító gépjárműveinek pótlására kell. "A legutóbbi igazgatósági ülésen több igazgatósági tag részéről merültek fel kérdések, illetve előfordult, hogy valamely tag a tervezet egy-egy pontjával való egyet nem értésének adott hangot" - tudatta a BKV.