Nagyon nyert a baloldal Szigetszentmiklóson

2013.09.01. 20:44

Ladányi Sándor MSZP-s képviselő szerzett mandátumot a szigetszentmiklósi önkormányzati választáson. Őt támogatta a DK és az Együtt 2014 is, másfélszer annyit kapott, mint a fideszes jelölt.

Haláleset miatt kellett önkormányzati választást tartani Szigetszentmiklós 8. számú választókörzetében, ahol egy önkormányzati képviselői helyért hatan indultak. Átlagosnak mondható választási részvétel mellett Ladányi Sándor, az MSZP embere nyert, őt támogatta a Demokratikus Koalíció és az Együtt 2014 is, a három szervezet először állított közös jelöltet - írja a Hvg.hu.

Ladányi másfélszer annyi (359) szavazatot szerzett, mint a második helyezett Keller Tamásné (201), akit a Fidesz jelölt. Legutóbb fideszes nyert a kerületben, de sikeréhez az is kellett, hogy a baloldalt megossza a korábbi szocialista polgármesterjelölt. A kerület egyébként erősen baloldali, még 2006-ban is az MSZP nyert itt, pedig akkor az SZDSZ emberével is versenyeznie kellett.

Egy időközi önkormányzati választásból nem kell messzemenő következtetéseket levonni - reagált Gulyás Gergely, a Fidesz frakcióvezető-helyettese az ATV Start című műsorában hétfő reggel az eredményre.

Gulyás Gergely hangsúlyozta, senkinek nincs olyan illúziója, hogy a Fidesz 2010-es önkormányzati vagy parlamenti választási eredménye megismételhető, így az ellenzéki pártok nagyon optimisták lehetnek, mert annál azért jobban fognak szerepelni.