A rendőrség is kereste, de nem találta a szellemeket Tiszaburán

Vágólapra másolva!
Egy tiszaburai házban a környékbeliek szerint hetek óta kísértetek borogatják a székeket és pakolásszák a ruhákat. Papot is hívtak, de nem segített; a rendőrség is körülnézett, de nem találtak semmit.
Vágólapra másolva!

Még a rendőrség is kiszállt ahhoz a tiszaburai házhoz, ahol a környékbeliek szerint két hete szellemek járnak, de nem találtak sem bűncselekményre, sem szabálysértésre utaló nyomokat. Ezt a Jász-Nagykun-Szolnok megyei rendőrség szóvivője közölte a Szoljon.hu-val. A környékbelieket azonban ez nem győzte meg.

A Szoljon.hu korábban írt arról, hogy hetek óta szellemek járják az egyik tiszaburai házat. Egy helyi asszony szerint sokan elkezdtek félni, mert a Táncsics utca egyik házában furcsa dolgok történtek: tárgyak mozdultak el, székek borultak fel maguktól, az ott lakó idős asszony egyik este azt vette észre, hogy a ruháit egy halomba rendezték, miközben egyedül volt otthon. Az asszony már papot is hívatott, hogy "űzze el az ördögöt", de a megmagyarázhatatlan jelenségek - állítólag - folytatódtak.