Óvatosan a parkolással a budai Várban!

Vágólapra másolva!
Behajtási engedély nélkül óránként több mint ötezer forintot kell fizetniük az autósoknak, mert az útfelújítások miatt csak védett övezetben lehet parkolni.
Vágólapra másolva!

Méregdrága lehet a parkolás azoknak az autósoknak, akik a budai Várban szeretnének várakozni, de a kapunál csak automatikusan kézhez veszik a parkolójegyet, és nem olvassák el az újonnan kitett figyelmeztető táblát. A Népszava szerint ugyanis, ha valaki egy óránál hosszabb ideig parkol a budai Várban, és nincs behajtási engedélye, akkor ezért borsos díjat, 5250 forintot kell fizetnie a lap csütörtöki cikke szerint.

Alapesetben a nem védett övezetben, például a Dísz téren óránként 525 forint a tarifa. Csakhogy augusztus elejétől november végéig útfelújítást végez a Budapesti Közlekedési Központ a Tárnok utcában és a Dísz téren, így ott nem lehet várakozni, ami azt jelenti, hogy gyakorlatilag csak védett területen lehet hagyni az autót, ami sokkal többe kerül.

Az I. kerületi önkormányzat sajtóreferense, Blázsovics Lívia a lapnak elmondta: a kivételektől eltekintve csak engedéllyel lehet parkolni, de aki mégis bemegy anélkül, mert ott van dolga, annak a fővárosi rendelet engedélyez egy félórás ingyenes behajtást. Hozzátette: a rendelet elismeri, hogy bárkinek lehet valami dolga, ügyintéznivalója a Várban. Aki fél óránál tovább marad, de igazolhatóan ment valakihez, például az önkormányzathoz, ahonnan igazolást kap erről, akkor nem kell kifizetnie az 5250 forintos behajtási díjat.