Köztévé: Hamisítvány a bajai csalásról szóló felvétel

2013.10.20. 12:53

Az M1 híradója névtelen rendőrségi forrásra hivatkozza állítja, hogy manipulált a hvg.hu felvétele. A rendőrség nem közöl több információt a hivatalos megkeresésre. A videó egyik szereplője szerint is megrendezett volt a jelenet, de csak 300 ezer forintért mondaná el a felvétel készülésének körülményeit.

A rendőrségi vizsgálat azt igazolja, hogy hamis, illetve manipulált az a felvétel, amit pénteken tett közzé a hvg.hu - hangzott el az M1 Híradójában vasárnap délben. A Híradó mindezt saját információira hivatkozva közölte, megkeresték a rendőrséget is, amely azt válaszolta, hogy az ügyben az eddig nyilvánosságra hozott információkon kívül továbbiakat nem közöl.

A hírműsorban azt is elmondták, hogy információik szerint a felvételen látható aktatáskás férfi G. Róbert Baja egyik városrészében, Bajaszentistvánon lakik, a másik három férfi Baja 20 kilométeres körzetében lévő két másik településen él.

A Hír TV megtalálta G. Róbertet, aki 300 ezer forintért hajlandó lett volna beszélni a felvétel készülésének körülményeiről. Annyit viszont elárult, hogy megrendezett volt a felvétel, bár arra a kérdésre, hogy észrevette-e, hogy rögzítik a beszélgetést, elsőre nemmel felelt, másodszor pedig azt mondta rá, hogy nem nyilatkozik.

A hvg.hu-ra pénteken került fel egy videofelvétel, amelyen egy közvetítő 200 ezer forintot ad át néhány helyi férfinak, s további pénzt és tűzifát ígér nekik, ha ők és a családtagjaik is elmennek szavazni a bajai időközi választásra. A méltatlankodó férfiak többször is rákérdeznek, és a közvetítő megerősíti, hogy a pénzt Kovács Csaba, a Fidesz jelöltje, illetve Zsigó Róbert, Baja polgármester küldte.

Szavazatszámlálás a megismételt bajai választásonFotó: Tuba Zoltán - Origo

Zsigó Róbert, a Fidesz szóvivője aznap az MTI-vel közölte, a bajai Fidesz már október 12-én büntetőfeljelentést tett a rendőrségen egy álfideszes ismeretlen tettes ellen, aki Baját járta, és választópolgároktól azt kérte, hogy szavazzanak a párt jelöltjére, amiért viszonzásul tíz mázsa fát ajánlott. A pénteken közölt videó igazolja korábbi büntetőfeljelentésük alaposságát - vélekedett.

Mesterházy Attila MSZP-elnök pénteken bejelentette: a bajai időközi választás eredményének megsemmisítését kezdeményezi a baloldali ellenzék. Azt mondta: az európai demokráciákban példátlan, hogy egy kormányzó párt a bajaihoz hasonló választási csalásba keveredjen.

A bajai 32-es szavazókörben egy hete megismételt szavazást tartottak, mert a Kecskeméti Törvényszék megállapítása szerint kampánycsendsértés történt a szeptember 22-én megtartott időközi önkormányzati választáson. A voksolást a Fidesz jelöltje nyerte.