Tovább nyomoznak Biszku ügyében

Vágólapra másolva!
A háborús bűntetteken túl a többi között jogellenes fogva tartás és hűtlenség miatt is folyik eljárás a volt belügyminiszter ellen.
Vágólapra másolva!

A múlt heti, háborús bűntett elkövetése miatti vádemeléstől függetlenül felbujtóként elkövetett kényszervallatás, jogellenes fogva tartás, a magyar állam területe elleni hűtlenség és felségsértés miatt is nyomoz az ügyészség Biszku Béla ügyében - írta a Magyar Nemzet.

Bagoly Bettina, a Fővárosi Főügyészség szóvivője elmondta, hogy az ügyészség határozattal elkülönítette a jobbikos országgyűlési képviselők feljelentésében megjelölt további bűncselekmények miatt indított eljárásokat. Ezek miatt a bűncselekmények miatt a nyomozás folyamatban van.

Arra a felvetésre, hogy a közkegyelmi törvény értelmében, miután Biszku Béla betöltötte 60. életévét, egy három évet meg nem haladó szabadságvesztés esetén végrehajtási kegyelemben részesítendő, illetve a három évet meghaladó ítélet nyolcad része esne közkegyelem alá, a szóvivő kifejtette: a végrehajtási kegyelem feltételeinek fennállását az eljáró bíróság vizsgálja. Egyben emlékeztetett arra, hogy a Budapesti Nyomozó Főügyészség halmazati büntetésként életfogytig tartó szabadságvesztés kiszabását indítványozta.

Tavaly februárban két jobbikos képviselő, Szilágyi György és Apáti István jelentette fel Biszku Bélát. A feljelentéshez mellékelték az ötvenhatos forradalom után kivégzettek névsorát is.