Több kislány is visszavonta vallomását a pedofil tanár ügyében

Vágólapra másolva!
A mohácsi pedofil tanár ügyében több kislány is visszavonta a terhelő vallomását – írja a Bors. A tanár ügyvédje, Magyar György emiatt perújítást kérhet. A férfit korábban elítélték szemérem elleni erőszak miatt.
Vágólapra másolva!

Több kislány visszavonta a terhelő vallomást a mohácsi pedofilügyben – értesült a Bors. Mint azt megírtuk, B. Mihályt hét év börtönre ítélték másodfokon. A visszavont vallomások miatt perújításra kerülhet sor a szemérem elleni erőszak miatt elítélt mohácsi rajztanár ügyében.

B. Mihály ügyvédje megerősítette, hogy perújításra készülnek, mert olyan információk jutottak a birtokába, amelyek indokolttá tehetik a eljárás megismétlését. Magyar György a titoktartási kötelezettsége miatt nem árult el részleteket az új bizonyítékokról.

A Bors úgy tudja, hogy a tizennégy sértett közül két vagy három kislány vonta vissza terhelő vallomását, állításuk szerint azért, mert azt rendőri nyomásra tették.

"Védencem egészségügyi állapota miatt a büntetés végrehajtásának elhalasztását is indítványozzuk, mert a szakértői vélemény szerint nincs börtöntűrő képessége" – mondta a lapnak Magyar György. B. Mihály állítólag a gyerekkora óta vérzékenységben szenved, ezért ha nem tud eleget mozogni, akkor egy kis megerőltetés után bevéreznek az ízületei, ami egy idő után akár végtagbénuláshoz is vezethet.