Vágólapra másolva!
Két éve lelkesedésből indították be magánemberek az Államadósság Elleni Alapot, de rajtuk kívül ma már szinte senki nem fizet bele. Idén már a kormánytagok sem fizettek, mások pedig viccből egy forintokat utaltak az alapba - írja a Blikk.
Vágólapra másolva!

Idén alig 20 millió forint gyűlt össze a két éve indított Összefogás az Államadósság Ellen Alapban. Szinte már semmi pénz nem érkezik ide - panaszolták a Blikknek a kezdeményezők. Az idén összegyűlt pénz a teljes, 22 000 milliárdos államadósság egymilliomod részét sem fedezi.

Az alapot civilek indították, az első felajánlást – egymillió forintot – Rédly Elemér győri plébános tette. A cél az volt, hogy csökkentsék a tartozást, amelyből minden hazai állampolgárra átlag bő kétmillió forint jut.

Az alap elnöke, Horváth Tihamér azt mondta, a bő két és fél év alatt 285 millió forint érkezett. Szerinte "sajnos bebizonyosodott, hogy ilyen fontos ügyben sem tud összefogni az ország".

Horváth az alap elindulásakor megfogadta: befizeti az államadósság családjára eső részét, illetve egy állami gondozott után is törleszt. Így idén is 4 millió forintot adományozott – ezzel már 8 milliónál tart –, jövőre még ugyanennyit fog. Rajta kívül szintén 4 milliót ajánlott fel idén a testvére, és egy ötmilliós utalás is érkezett. Így ők hárman adták az idei bevétel 60 százalékát.

Ráadásul sokan viccet csinálnak a kezdeményezésből. "Rendszeresek az egyforintos utalások. Érkezett már háromforintos adomány is, ami mellé feladó azt írta, Magyarország háromszor jobban teljesít" - mondta Horváth a Blikknek.

Amikor az alap elindult, a kormány is kiállt mellette, és több ismert politikus is adott bele pénzt. Nagyon kevesen voltak azonban: alig tíz politikus nyúlt a zsebébe. Közülük legtöbbet, mintegy 5 milliót Surján László európai uniós fideszes képviselő adta. Selmeczi Gabriella Fidesz-szóvivő 2 milliót, Schmitt Pál volt államfő 1,1 milliót, Navracsics Tibor igazságügy-miniszter 700-800 ezret adott. Idén viszont kormánytagoktól már egy fillér sem folyt be. Csak Matolcsy György küld pénzt havi rendszerességgel, de ő már jegybankelnök. Matolcsy eddig 2-3 milliót fizethetett be Horváth szerint.