Fiai molesztálásával gyanúsítanak egy hódmezővásárhelyi férfit

Vágólapra másolva!
Vágólapra másolva!

A gyanú szerint a hódmezővásárhelyi férfi 2012 tavaszától egy éven át rendszeresen fajtalankodott öt- és hétéves fiával, rendszeresen bántalmazta is őket, ezzel veszélyeztette testi, erkölcsi és érzelmi fejlődésüket.

A főügyészség a nevelése alatt álló személy sérelmére elkövetett szemérem elleni erőszak bűntette, valamint a kiskorú veszélyeztetésének bűntette miatt indult eljárásban indítványozta a férfi előzetes letartóztatásának elrendelését – tudatta a Csongrád Megyei Főügyészség szóvivője.