Téglával verte agyon a 16 éves lányt

Vágólapra másolva!
Azzal hitegette a lányt, hogy segít újra összehozni a volt barátjával. Amikor a lány visszautasította a közeledését, a földre teperte, egy téglával agyonverte, a holttestet pedig gumiabroncsokkal próbálta elrejteni. A férfi ellen most vádat emeltek.
Vágólapra másolva!

Aljas indokból, különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntette miatt emelt vádat a Pest Megyei Főügyészség az ellen a férfi ellen, aki a gyanú szerint tavaly áprilisban a Duna-partra csalt, majd megölt egy 16 éves szigetszentmiklósi lányt.

A lány a barátján keresztül ismerkedett meg a szintén helybeli férfival. Miután a párkapcsolata véget ért, még tartotta a kapcsolatot a férfival – főként az interneten –, mert tőle remélt információkat a volt barátjáról.

A vádlott azzal hitegette a lányt, hogy segít létrehozni egy találkozót, de addig is pénzt és aranyat kért tőle az információkért cserébe, és közeledni is próbált hozzá, de a lány elutasította, pénzt azonban adott neki.

A vád szerint a férfi tavaly április 10-én csalta a szigetszentmiklósi Duna-partra a fiatal lányt azzal az ürüggyel, hogy ott ismét találkozhat a volt barátjával, és amikor délután találkoztak, közölte, hogy valójában ő szeretne járni vele. A visszautasítás után győzködni próbálta a lányt, ő azonban megfenyegette, hogy ha továbbra is zaklatja, szól a szüleinek. A férfi ekkor megragadta, a földre rántotta és fojtogatta, majd egy téglával többször a fejére sújtott.

A lány a helyszínen meghalt. A holttestet a férfi a közelben talált gumiabroncsokkal fedte be. Az áldozat családja még aznap este bejelentette az eltűnést, a holttestet másnap a Baptista Szeretetszolgálat kutyás mentőegysége találta meg.