Vágólapra másolva!
Évek óta tartó huzavona után hétfőn ítéletet hirdetnek az idős embereket megtámadó és kirabló ároktői bandatagok ügyében. Az ügyész tényleges életfogytiglanit kért a vádlottakra, akik az utolsó szó jogán is beszélhetnek hétfőn. Tavaly a vádlottak közül többen házi őrizetbe kerültek, ahonnan ketten meg is szöktek, emiatt az ügy még törvénymódosítást is eredményezett. November óta mind a hatan újra előzetes letartóztatásban vannak.
Vágólapra másolva!

Ítéletet hirdetnek hétfőn délután az ároktői bandatagok ügyében. Az összesen hat vádlott a vádirat szerint még 2008 végén és 2009 elején támadott meg és rabolt ki főként idős embereket. Lomtalanítás közben kifigyelték azokat az idős embereket, akik szerintük jobb anyagi helyzetben voltak. Éjszaka az arcukat maszkkal eltakarták, kezükre kesztyűt húztak, és betörtek hozzájuk. Megverték őket, az értékeiket követelték, majd megkötözve otthagyták őket. Több embert brutálisan bántalmaztak, ketten bele is haltak a sérüléseikbe.

Összesen 12 betörés történt, Budapesten, Szihalmon, Horton, Andornaktályán és Görgeháza-Bagotán. A rendőrség végül 2009 áprilisában tetten érte a betörőket – akik egymás rokonai –, és hét ároktői embert letartóztattak. 2011-ben R. Elemér és öt társa ellen vádat emeltek többek között nyereségvágyból, különös kegyetlenséggel több emberen elkövetett emberölés bűntette, valamint több rendbeli jelentős értékre, bűnszövetségben elkövetett rablás bűntette miatt.

Az előzetes letartóztatásból április végén hármukat – majd május közepén egy negyedik vádlottat is – annak ellenére kiengedték, hogy még nem született ítélet az ügyben. A per ugyanis olyan sokáig húzódott, hogy az akkor még hatályos törvény szerint nem tarthatták bent őket tovább. Az akkori jogszabályok még úgy szóltak, hogy az ilyen súlyú bűncselekményeknél az előzetes letartóztatás automatikusan megszűnik, ha nem születik ítélet négy év elteltével. Az ároktői banda esetében ez történt, pedig a törvényszék szerint mindent megtettek, hogy gyorsan letudják az eljárást. Viszont több olyan dolog is történt, ami lassította a tárgyalást, például félidőben új bírói tanácsot kellett kinevezni, és a különböző szakvélemények is sokat csúsztak.

Szeptemberben a hat vádlott közül ötre tényleges életfogytiglanit kért az ügyész, rá pár hétre azonban a banda két, házi őrizetben lévő tagja – köztük az elsőrendű vádlott – megszökött. Őket pár nappal később Svájcban fogták el. Bár úgy volt, hogy novemberben a banda ötödik tagjai is házi őrizetbe kerül, ez végül nem történt meg, a Fidesz ugyanis jogszabálymódosítást kezdeményezett, hogy megszűnjön az előzetes letartóztatás felső korlátja a legsúlyosabb bűncselekményeknél. A párt frakcióvezetője, Rogán Antal akkor azt mondta: "Elfogadhatatlan és tűrhetetlen, hogy Magyarországon egy gyilkossággal vádolt ember szabadlábra kerülhet."

November végén a Fővárosi Törvényszék úgy döntött, hogy valamennyi vádlott előzetes letartóztatásban marad. A bíróság elutasította a hatodrendű vádlott házi őrizetbe helyezési kérelmét, a másod-, illetve ötödrendű vádlott házi őrizetét az ügyészség indítványára előzetes letartóztatásra változtatta az elsőfokú ítélet kihirdetéséig, tekintettel a megváltozott jogszabályra, illetve a várható súlyos ítéletre. A döntés ellen valamennyi vádlott fellebbezett.