Káoszt akarok a fejekben!

Rezsicsökkentés, Magyar Csapat, Fidesz
A Klauzál téri Fidesz-irodában is megalakult a Magyar Csapat
Vágólapra másolva!
Orbán Viktor és Rogán Antal hívta össze a Magyar Csapatot, amelynek tagjai megtanítják, hogyan kell megvédeni a rezsicsökkentést. Kiktől félti a győzelmét a Fidesz? Hogyan lehet elérni, hogy aki nem a Fideszre szavaz, az másra se szavazzon? Kiderült a Magyar Csapat egyik toborzóján.
Vágólapra másolva!

Orbán Viktor és Rogán Antal január első napjaiban levelet írtak azoknak, akik támogatták a rezsicsökkentést. A levél szerint ezeken a találkozókon megalapítják a Magyar Csapatot, ami a rezsicsökkentés eredményeit hivatott megvédeni „a hazai és nemzetközi politikai kapcsolataikat latba vető külföldi cégekkel és bankokkal szemben”.

Azt írták, hogy ezeken a találkozókon egyeztetik a rezsicsökkentés megvédéséről szóló terveket, mi pedig meg akartuk tudni, hogy mik ezek. Január elején a Klauzál téri pártirodában jelentkeztem a Magyar Csapatba, a behívót 27-ére kaptam. Írtak e-mailt, hívtak telefonon, érződött, hogy mozgósításban tényleg profi a Fidesz: akit egyszer megfogtak, azt nem akarják elereszteni.

Ennek jegyében megtelt a Klauzál téri iroda, és a lakossági fórumokról kialakult általános képpel szemben sok 20-30 éves is volt. Más kérdés, hogy például egy húszéves fiúkból álló hat-hét fős csoport a megbeszélés alatt végig a magyar zászlókkal díszített szendvicsek mellett állt, nemegyszer a fejüket fogva nevettek, és végül elsőkként hagyták el a rendezvényt.

A többség viszont nem volt tájidegen. Sokfelől közéleti témájú beszélgetéseket lehetett hallani, egy idős férfi például azt ecsetelte partnerének rezignáltan, hogy mennyire undorító hónapokra számít a választásokig. A közéleti kérdések mellett érthető okokból a számtalan szendvics és üdítő is jól csúszott az embereknek, de ez a találkozó mégsem az ingyenebédről szólt.

Alakulóban a Magyar Csapat Forrás: Fábián Tamás

A hajánál rángatta volna el szavazni

A rezsigyűlést Rónaszékiné Keresztes Mónika Mária parlamenti képviselő nyitotta meg, aki a Fidesz VII. kerületi jelöltje az áprilisi választáson, a párt 106 fős országos listáján a hat nő közül ő az egyik. Az eligazítást azonban nem ő tartotta, hanem Beke Sándor, aki elmondása szerint tizennégy budapesti kerületben koordinálja a Fidesz kampányát, valamint több száz politikust tanított kommunikálni, polgármestereket és országgyűlési képviselőket egyaránt (arra nem tért ki, hogy ezek mind fideszesek voltak-e). Szakmáját tekintve pedig pszichológus, szociálpszichológus, aki "ért a tömeg mozgatásához".

A rövid önismertető után Beke nem teketóriázott, megmondta, hogy mit akar: "azt szeretném, hogy mindenki fejében totális káosz legyen, amikor feláll innen." A következő egy és negyed órában pedig sokat tett azért, hogy ez így is legyen.

Beszéde elején arról győzködte az összegyűlteket, hogy a közvélemény-kutatások ellenére (azt sosem fejtette ki, hogy melyikre gondol, bár egyszer elsütött egy Sanda Ipsos kezdetű viccet) nem áll jól a párt. Ezzel folytatta azt, amit 2009-ben Gyürk András, a Fidesz akkori és mostani kampányvezetője elkezdett, azaz a biztos szavazókat még biztosabban kell az urnákhoz hívni. Ennek módja pedig, ha elhitetik velük, hogy nincsen kényelmesen nyerő helyzetben a pártjuk, és mindenkire szükség van.

"2006-ban szavazókörzetenként négy szavazattal kaptunk ki. Néggyel! Ha ezt tudom, a hajánál fogva rángatok el még négy embert a saját körzetemben, és gondolom, itt mindenki így van ezzel" – tüzelte a közönséget Beke, akinek beszéde alatt körülbelül két-három alkalommal hallatszott szórványos kuncogás, és meglepően kevésszer, mindössze egyszer, a végén tapsoltak.

A tompa hangulat annyira nem meglepő, mert Beke sokszor, sokféleképpen beszélt arról, hogy az emberek tájékozatlanok. Néhány példa, amivel ezt alátámasztotta:

  • a választásra jogosultak 51 százaléka nem tudja megnevezni a demokrácia egyetlen elemét sem
  • az átlag magyar nem tudja, hogy a társadalom hány százalékát tartják el a kis- és középvállalkozások
  • egy december 19-én felvett közvélemény-kutatás szerint 125 emberből csak 2 tudta megmondani, hogy hány százalékkal csökkentették a rezsit
  • az emberek nem tudják, mennyit fizettünk vissza az IMF-hitelből
  • a magyar ember a demagógia igazságára fogékonyabb, mint a valódi igazságra
  • nem látják át az összefüggéseket, csak érzéseik vannak

Párszor azért hozzátette, hogy az összegyűlt közönség tagjai biztosan politikát követő és értő emberek, akik éppen ezért felelősséggel tartoznak a jövőért. "Ha nem mi nyerünk, két éven belül összecsuklik a nemzet" – mondta. Ezt elkerülendő meg kell nyerniük a választásokat, amihez a pártpreferenciával nem rendelkező szavazók közül sokat meg kell győzniük. "De ha nem is szavaznak ránk, el kell velük hitetni, hogy nincs alternatíva, ne szavazzanak a szocialistákra" – hangzott el a rezsicsökkentést megvédő stratégia tételmondata. Beke azt is elárulta, hogy kit kell keresni, ha bizonytalan szavazókra vadásznának:

Na, és hogyan kell őt meggyőzni? Beke szerint ez nehéz feladat, mert "emberünk azt gondolja, hogy ő jobban tudja, mint Orbán Viktor, csak életképei, érzései vannak". Ezért szerinte az "elmúlt nyolc évhez köthető legfontosabb fogalmakkal" kell készülni a vele folytatott beszélgetésre:

  • vizitdíj
  • kórházi napidíj
  • tandíj
  • hazudtunk reggel, délben, este
  • mindenkit bárhol összeveretek
  • kétéves gyes

És mi van, ha valaki azt mondja, hogy oké, hogy lopott az MSZP, de a Fidesz is lop? – tette fel a kérdést egy néző. Beke válasza: "Olyan társadalom nincs, ahol nincs politika és pártok, mert akkor az anarchia. Ajánljuk neki, hogy otthon írja fel egy lapra, hogy mit kapott az MSZP-től, és mit a Fidesztől, és döntsön. De ezek úgysem mennek el szavazni, ami nem baj, csak ne szavazzanak a szocialistákra" – nyomatékosította.

A Klauzál téri Fidesz-iroda kívülről Forrás: Fábián Tamás

A másfél órás rendezvény után az emberek fele egyből hazament, néhányan odamentek beszélgetni Rónaszékinéhez és Bekéhez, a többiek pedig szendvicseket ettek, vagy szalvétába csomagolva hazavittek párat. A megkérdezettek többsége hasznosnak találta a gyűlést, úgy érezték, hogy fogják majd kamatoztatni az elhangzottakat, bár egy középkorú férfi szerint "akit nem győzött meg az elmúlt három év, azt semmi sem fogja a Fidesz oldalára állítani".