Áderhez fordul Bajnai a német megszállás emlékműve miatt

Vágólapra másolva!
Bajnai Gordon szerint Áder Jánosnak ki kell állnia a tervezett megszállási emlékművel szemben.
Vágólapra másolva!

Áder János köztársasági elnök közbenjárását kérte az Együtt–PM szövetséget vezető Bajnai Gordon annak érdekében, hogy ne épüljön fel a német megszállás áldozatainak emlékműve. A volt miniszterelnök az államfőnek címzett nyílt levelében – amelyet az Együtt–PM kedden juttatott el az MTI-hez – felidézte Áder János hétfői beszédét, amelyet a Nemzetközi Élet Menete megemlékezésen mondott az auschwitz–birkenaui emlékhelyen. Bajnai Gordon szerint a köztársasági elnök igazi európai, a nemzet egységét kifejező, államfőhöz méltó beszédet mondott.

Áder János a lengyelországi eseményen emlékeztette a jelenlévőket, hogy mintegy félmillió honfitársa lelte ott halálát. Auschwitzban minden harmadik áldozat magyar zsidó volt – idézte fel –, azok, akiket Magyarország német megszállása után a magyar állami szervek közreműködésével zártak gettóba, majd deportáltak. "1944 tragédiájának a megértéséhez önmagunkkal kell szembenéznünk" – hangsúlyozta az államfő. Bajnai Gordon arra kérte a köztársasági elnököt, hogy a megemlékezésen kifejtett álláspontját képviselje akkor is, amikor a kormány olyan emlékművet készül állítani a budapesti Szabadság téren, amely ezzel teljes mértékben összeegyeztethetetlen.

A volt kormányfő megítélése szerint a készülő emlékmű eltagadja azt, amiről Áder János hétfői beszédében olyan becsületesen megemlékezett: "a magyar állam támogató közreműködését több százezer honfitársunk meggyilkolásában". "A tervezett szobor célja nem az önmagunkkal való szembenézés, hanem az, hogy elkendőzze a magyar állam felelősségét a soában" – fogalmazott Bajnai Gordon, nyomatékosítva, hogy a magyar állam felelős a holokausztért, és "ezt a felelősséget tagadnunk, elfelejtenünk sosem szabad". Ezek alapján arra kérte az államfőt, vesse latba minden befolyását, és járjon közben annak érdekében, hogy ez a "történelemhamisító emlékmű" ebben a formában ne épülhessen meg.