Nehéz lesz ötöst szerezni matekból

Vágólapra másolva!
Néhány feladathoz elég az általános iskolából hozott tudás is, de van egy olyan matekpélda is, amelyhez már komoly tudás kell.
Vágólapra másolva!

Három-négy feladatot általános iskolai tudással is meg lehet oldani, de van egy olyan példa, amely a felkészült diákoknak is problémát okozhat – nyilatkozta a középszintű matekérettségi első feladatsoráról az Eduline-nak egy szaktanár. (Szolgálati közlemény: Megoldások 13 órától az Origón!)

Úgy véli, a 12 feladatból hármat-négyet általános iskolai tudással is meg lehet oldani, ilyen például a százalékszámításra épülő példa, illetve a másodfokú egyenlet. Furcsa döntésnek nevezte, hogy az első feladatsorban két halmazos, két függvényes és két szöveges feladat is van, az előző években mindegyik típusból egy-egy példa volt.

Kellemetlen meglepetés lehet a diákok számára, hogy az idén is van gráfelmélet az első feladatsorban, ezt pedig nem minden iskolában tanítják elég részletesen, sőt az Eduline által megkérdezett szaktanár olyan érettségizővel is találkozott már, aki egyáltalán nem tanulta ezt a témakört. Bár a feladat egyszerű, azoknak gondot okozhat, akik nem találkoztak ehhez hasonló kérdésekkel.

A diákok összesen 180 percet kapnak a középszintű matekérettségi megoldására. Először az I. feladatlap 12 kérdését kell megválaszolniuk 45 perc alatt – ez a rész elsősorban az alapfogalmak, definíciók, egyszerű összefüggések ismeretét ellenőrzi, a válaszokért legfeljebb 30 pontot lehet kapni.

A II. feladatlapra 135 percük lesz a vizsgázóknak, és maximum 70 pontot gyűjthetnek. Összesen öt feladatot kell megoldani: három, egyenként 9–14 pontosat, valamint két 17 pontos feladatot – utóbbinál van némi választási lehetőség is, három példa közül kell kiválasztani a két legszimpatikusabbat. A II. feladatlap feladatai összetettek, több részkérdésből állnak, és több témakört érintenek.