A kormány feljelenti az Ask.fm-et

Vágólapra másolva!
A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) feljelenti az Ask fm-et személyes adattal való visszaélés bűncselekmény gyanúja miatt. A minisztérium azután döntött így, hogy megkereste őket egy szülő, akinek a lányát a portálon zaklatják.
Vágólapra másolva!

A KIM azért tett feljelentést, mert egy szülő azzal kereste meg őket, hogy tehetetlenek a lányukat érő internetes zaklatásokkal szemben, és valaki a gyermekük nevében, annak fényképével tesz közzé posztokat a világhálón, majd amikor az eljárást megindították, az utcán meg is fenyegették - közölte Balatoni Monika, a tárca társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkára.

A család korábban már zaklatás miatt feljelentést tett a rendőrségen, most pedig a KIM vállal szerepet az ügyben azzal, hogy személyes adatokkal való visszaélés miatt feljelentést tesz.

Balatoni Mónika azt mondta, a nyomozást ugyan nehezíti, hogy az az Ask.fm-et egy külföldi szerverről működtetik, ugyanakkor úgy látja, hogy mivel más országokban is komoly problémákat okoz az oldal, ezért nemzetközi utakon el tudják majd érni, hogy a felelősöket megtalálják.

Az Ask.fm egy olyan közösségi oldal, ahová gyakorlatilag bárki anonim formában beléphet és kérdéseket tehet fel az oldalhoz tartozóknak, ezzel azonban vannak akik visszaélnek és mások fényképét, adatait feltüntetve jelentkeznek be, majd járatják le az arról mit sem sejtő fiatalokat, akik közül ezért többen már külföldön öngyilkosok lettek.

Balatoni szerint jelenleg a világon senki nem ellenőrzi az Ask.fm-re felkerülő tartalmakat.

Balatoni ismertetett egy felmérést, amely szerint a kutatásban résztvevő közép-európai országok között a magyarok a leginkább internetfüggők, és a statisztikai adatok vannak ma már arról is, hogy az 5-6 éves gyerekek napi félórát töltenek az interneten, míg a 11-14 éves korosztály napi 4,5 órát tölt el a közösségi hálón.