hirdetés

A német baloldal fúrja a Fideszt

2014.05.26. 16:59

A német szociáldemokraták nem működnek együtt szélsőséges erőkkel az Európai Parlamentben (EP), és ezt elvárják a német konzervatívoktól is - mondta hétfőn Berlinben Sigmar Gabriel alkancellár, a Német Szociáldemokrata Párt (SPD) elnöke, aki szerint a konzervatívoknak világossá kell tenniük, hogy az Európai Néppártban nincs helye Európa-ellenes és jobboldali populista pártoknak, mint a Fidesz és Berlusconi a Forza Italiája.

A konzervatív CDU/CSU pártszövetséggel nagykoalícióban kormányzó SPD elnöke hangsúlyozta: a szociáldemokraták nem hajlandók együttműködni szélsőségesekkel, csak azért, hogy többséget szerezzenek az EP-ben.

Ugyanakkor azt sem lehet megengedni, hogy végül

olyan pártok döntsenek Európa jövőjéről, mint a Silvio Berlusconi-féle Forza Italia, vagy az Orbán Viktor-féle Fidesz

- tette hozzá a német alkancellár. "A politikai akarat- és többségképzés nem függhet populistáktól és szélsőségesektől, és ez a CDU/CSU felelőssége is".

A szociáldemokraták nem tekintik eldöntöttnek, hogy az Európai Néppárté a legnagyobb frakció az EP-ben, és ezért a néppárti jelölt kerül az Európai Bizottság élére is. "Várjuk ki a végét" - mondta Gabriel, hiszen egyelőre nem tudni, hogy melyik lesz a legnagyobb frakció, ráadásul minden esetben csak a szociáldemokratákkal egyetértésben lehet elnököt választani a brüsszeli bizottság élére, és ők akkor is tárgyalásokat kezdeményeznének a konzervatívokkal, ha változnának az erőviszonyok.

Az SPD elnöke ezért azt javasolja majd az európai szocialista pártcsalád vezetőinek, hogy csúcsjelöltjük, Martin Schulz kezdjen tárgyalásokat az EP-ben a következő években követendő politika tartalmi elemeiről, és az uniós tisztújítás személyi csomagjáról. Arra a kérdésre, hogy egy esetleges EP-beli koalíciónak feltétele lehet-e az, hogy a Fideszt és a Forza Italiát zárják ki az Európai Néppártból, elmondta, hogy helyesnek tartaná, ha az Európai Néppárt megtenné ezt a lépést, de nem tudja befolyásolni a konzervatív pártcsalád tevékenységét.

Most
Top 12 óra
Ajánlat
Ajánlat
Ajánlat